Mármint a cociális népcavazást eladni. Avagy: hányszor hajlandók még a zemberek megvenni, most éppen mint rezsicsökkentésért való aláírásgyűjtést? És hányszor fog még a demokratikus ellenzék pánikba esve maga is engedni a förtelmes, romboló demagógiának?
Meglehet, ez az ország arra ítéltetett, hogy még párszor behódoljon a gátlástalan cinizmusnak. Pedig a 2008-as népcavazásnak, a reformok ellehetetlenítésének (rögtön 2002 után kellett volna reformálni, a szentségit a szoclib kormányzatnak!) következményeivel naponta szembesülhet szinte mindenki: az érintett ágazatok dolgozóinak minden áldozatkészsége (és érthető, ám megalkuvó gyávasága) dacára bűzlik az ország az egészségügy és az oktatás példátlan lerohadásától.
Meglehet, a demokratikus ellenzék még hosszabb ideig fog vereség után vereséget szenvedni - de minek kell hozzá még a szégyent is "vállalni"? Miért nem lehet - mikor minden más magatartás nyilvánvalóan kudarchoz vezet: demagógiában a Fidesz verhetetlen, és a (köz)pénz is nála van - végre az ország valóságos érdekeivel összhangban politizálni? Minden megalkuvás, minden ravasz-sunyi számítgatás szégyenteljes kudarchoz vezet - miért nem lehet, ha bukni kell, szépen bukni? Másképp: miért nem lehet az egyetlen megmaradt esélyt megjátszani? Hát hazánkban tényleg képtelenség politikusoktól államférfiúi magatartást elvárni? Tényleg lehetetlen volna érthetően elmagyarázni a még gondolkodni képes embereknek például a rezsicsökkentés fideszes módjának kockázatait? Ne lehetne megértetni, megéreztetni az emberekkel, hogy az alkotmányos jogrend szétverése, a totális jogbizonytalanság milyen következményekkel járhat kinek-kinek az életére, bármikor? Az elvszerűség, az őszinteség mindörökre bukik nálunk, s megmaradunk, ki tudja, meddig, Orbániának? Pedig belátható és beláttatható, hogy növeli, ki elfödi a bajt (Illyés Gyula: Bartók).
Igen, a Vörösmarty-vers keserűsége napjaink élménye lehet, újra:
Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!
Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
A Fidesz másfél évtizednél hosszabb ideje alapozza a maga "politikáját" a zemberek butaságára, irigységére, felelősséget elhárító indulataira. Több mint másfél évtizede példátlan sikerrel zülleszti társadalmunkat. Mégis: biztos, hogy nem lehet eredményesen megküzdeni ezzel az amoralitással?
Napjaink kontextusába helyezve a demokratikus ellenzékhez szól a kérdés: "Mi a kevés? erő vagy az erény?" Netán mindkettő?
Mindenesetre ami a belátható jövőt illeti, fájdalmasan igaznak tűnik: nincsen remény.
(A fentiek legkevésbé a DK-ra vonatkoznak.)