Az alábbi cikket Kreshnik Hoxha koszovói albán újságíró írta. Az eredetije itt található.
Kizárt dolog, hogy Hashim Thaci és Ivica Dačić miniszterelnökök boldogan vennék tudomásul, hogy egymással kell tárgyalniuk Brüsszelben, miközben muszáj mindkettőnek a szívélyesség és az előzékenység álarcát mutatni a külvilág felé.
De azzal együtt, hogy a múltjuk továbbra is kísérti őket, sokkal több bennük a közös, mint ahogy azt elsőre gondolnák.
Azok a kokik és sallerek, amiket folyamatosan kapnak Catherine Ashton-tól, azt bizonyítják, hogy mindkettőjüknek van legalább egy közös vonása: mindketten első osztályú képmutatók a maguk országaiban.
A maraton, amelyet Brüsszel irányába futnak, és amelynek nemhogy csökkenne, hanem folyamatosan nő a távolsága, egyúttal arra az óriási nyomásra is utal, melyet mind a koszovói, mind a szerb vezetés gyakorol rájuk, és amelytől azt remélik, hogy végre egyszer és mindenkorra pontot tehessenek az ügy végére.
A diplomáciai sallerzuhatag, melynek Ashton a végrehajtója, egyvalamiben egészen bizonyosan sikeres: mindkét miniszterelnököt megmutatja a maga teljes, balkáni valójában, a maguk makacsságával, rosszindulatával és arroganciájával.
Immáron nyilvánvaló, hogy az EU már torkig van a Szerbia-Koszovó sagával, és szeretne már túllenni ezen az egészen - de vajon milyen áron? Március 4-ével felbukkant a reménysugár, hogy sikerül végre valami megegyezést kicsikarni az ügyben.
A brüsszeli, belgrádi és prištinai álláspontok azt vetítették előre, hogy a megoldásnak azon a bizonyos találkozón meg kell születnie. Később viszont nyilvánvalóvá vált, hogy Thaci és Dačić egyetlen egy dologban értenek egyet: abban, hogy semmiben nem értenek egyet.
A folyamatosan felbukkanó napirendi pont az, hogy Szerbiának el kell tüntetnie azokat a hivatalait és szervezeteit, melyek a helyi szervekkel párhuzamosan vannak jelen Észak-Koszovóban. Szerbia hajthatatlannak mutatkozik ebben a kérdésben és mindenáron fenn akarja tartani a saját szerveit, mert csak így biztosíthatja saját magának is a koszovói jelenlétet.
Mivel ez egy roppant érzékeny pontja a tárgyalásoknak, mind Belgrád, mind Priština ezzel próbálja a saját országa előtt megőrizni a hitelesség látszatát.
Dačić egyfajta megmentőként tetszeleg a szerbek előtt, aki megvédi őket az albán "apartheidtől", miközben a másik oldal erős embere, Thaci úgy próbálja beállítani magát, mint "a régió békefenntartója" és az a személy, aki szavatolja a Koszovói Alkotmányt - ama dokumentumot, amit ő és a kormánya nap mint nap apró darabokra tép.
Ennek a temérdek halandzsának a közös pontja maga a napirendi pont, amiről tárgyalunk. Angela Merkel német miniszterelnök [sic] 2011-es belgrádi látogatásakor egyértelműen kijelentette, hogy az Észak-Koszovó területén felállított, helyi szervekkel párhuzamosan létező intézmények elfogadhatatlanok.
Szóval, a napirendi pont, amiről tárgyalunk, az az, amit ha annak idején Koszovó kormánya komolyan és felelősséggel kezelt volna, mára már nagy valószínűséggel nem is lenne napirendi pont. A felelősség hiánya a szerbek pozícióját erősíti és jelentősen gyengíti a koszovóiakét.
Ennek eredményeképpen Koszovó most egy olyan helyzetbe került, ahol létrejöhetett a Szerb Önkormányzatok Szövetsége, ráadásul ez a szövetség végrehajtó hatalommal is rendelkezik. És pontosan ez a végrehajtó hatalom az, ami szembemegy Koszovó alkotmányával, az ország belső rendjével és egybecseng a Szerbia által elfogadott Koszovói Platformmal.
A dráma mindkét főszereplőjéről patakokban folyik a víz. Nem meglepő, hogy Thaci ellenzi a szövetség végrehajtó hatalmát. Ugyanakkor az egyetlen, amit ez ellen tenni próbál, az az, hogy Brüsszel és Washington mögé bújik és segítséget vár tőlük.
A másik oldalról Dačić továbbra sem beszél nyíltan Koszovó és Szerbia viszonyáról, ezzel a közvéleményt összezavarja és egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz Koszovóról.
Az elkövetkező hetekben derül ki, mekkora is valójában a Szerb Szövetség hatalma. Ha az eredmény a koszovói oldalnak kedvez, az semmiképpen nem a koszovói kormány politikájának az érdeme lesz.
Ez csak azt fogja mutatni, hogy Szerbia mennyire kétségbeesetten küzd az EU-tagságért.