Bár én még nem éltem a múlt évezred (minden értelemben véve) utolsó századának 20-as, 30-as éveiben, de ahogy édesanyám elbeszéléseit próbálom felidézni (aki viszont Berlinben élt a 30-as évek elején, és sokat mesélt gyerekkoromban ezekről az időkről), arra a következtetésre jutottam, hogy napjaink (magyar) valósága nagymértékben hasonlít a hitleri hatalomátvétel előtti Németországra.
Vegyük sorra, mire is gondolok:
Az 1917 novemberében győzelemre vitt Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszmeisége, a 70 év torzulásainak következtében a 90-es évek elejére totális kudarcot vallott. Így az egyik időszak (20-as évek eleje) a kommunisztikus diktatúrák születésének a másik (90-es évek eleje) a halálának korszaka.
Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság hasonlóan a 2008-ban bekövetkezett hitelfinanszírozási világválsághoz a demagóg, populista politikának nyitott teret.
Az I. Világháború után, a vesztes Németországban hasonlóan gyenge és erőtlen demokrácia alakult ki (weimari köztársaság néven), mint a szocializmust felszámoló közép-kelet európai országokban a gengszterváltást követő időszakban.
Napjaink megosztottsága is kísértetiesen hasonlít a 80 évvel ezelőtti Németországéhoz, ahol olyan erős polarizáció alakult ki a 30-as évek elejére, hogy az 1933. március 5-én megtartott választásokon szinte darabra ugyanannyi voksot kapott a jobb oldal (17.277.180), mint a bal (17.528.144). Csakhogy február 27-én leégett a Reichstag, és emiatt a kommunisták választási eredményeit (4.848.058) megsemmisítették, így Hitler megnyerte a választásokat.
Bár a mi „kis Reichstag”-unk (a 2006. szeptemberi tv székház előtti gyújtogatás) nem volt elég ürügy a kormány puccsszerű megbuktatásához, de ahol sok a strucc, ott bármikor bármi bekövetkezhet.
Felszállott a páva
És be is következett. 2010-ben a fejüket homokba dugó struccok, helyet adtak a pávának, hogy helyettük nézelődhessen. És ő nézelődik is kedvére! Ide-oda (inkább csak oda). Előre-hátra (főleg csak hátra). Balra-jobbra (jobbára csak jobbra).
A pávafejű strucc a politikai állatvilág egyik legnevetségesebb és egyben legalattomosabb szörnyszülöttje. A legveszélyesebb az egészben az, hogy a homokba dugott fejű struccokészre sem veszik, hogy az általuk megválasztott páva már réges-rég nem az ő érdekükben, csak az ő felhatalmazásukkal uralkodik rajtuk, és az egész országon. Innen már csak egy választás választ el bennünket attól, hogy ez a torzszülött megszülje a maga kis bajuszos utódját.
Vajon azért szaporodtak el ennyire a struccok, mert háború lesz, vagy azért lesz háború, mert ennyi strucc dugja fejét a homokba? Mint tudjuk, a struccokból lesz a legjobb (párt)katona, mivel nincs önálló akarata, véleményét mindig a többség véleménye határozza meg, telve van megfelelési kényszerrel, a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtja, kiválóan idomítható, természeténél fogva problémakerülő, könnyen fanatizálhat, kitartó, szívós, bosszúálló, gonosz, gyáva, és ami a legrosszabb: „vidul, ha toroz”.
9/11 óta a nagyvilágban, az öszödi beszéd óta kishazánkban a helyzet kezd annyira elmérgesedni, hogy elég lesz egy szikra (vagy Iszkra), és levegőbe repül ez az egész hatalmas benzineshordó, amelyen ülünk. De a gyújtózsinór messzebbre nyúlik vissza. Valamikor 1985 őszén, úgy a Reagan-Gorbacsov genfi csúcs tájékán, ahol a „Szabad Világ” tárgyalt a „Gonosz Birodalmával”, és már azt is óriási eredménynek tartották, hogy „még mindig mosolygunk”, Teller Ede a következőket mondta egy rádióinterjúban:
„A harmadik világháború nem lesz sem iszonyatosabb, sem kegyetlenebb, mint az első vagy a második volt. Már az első is éppen elég kegyetlen volt, amihez foghatót az emberiség története során még nem tapasztalt. Nem! A harmadik világháborúban sem a Föld, sem az Emberiség nem fog elpusztulni, ettől nem kell tartani. Sokkal rosszabb lesz! A civilizáció fog elpusztulni, ami visszaveti az Emberiséget a történelem előtti időkbe.”
A harmadik világháború (ha nem is a hagyományos módon) már rég elkezdődött, és mi még csak tudomást sem veszünk róla!
Nyolcvan év
a Sötétség Birodalmának
árnyékában
Világok csapnak össze itt benn,
a fejemben, miközben kint
árad a sötétség, mely táplálja a kínt.
a világosság pislákoló lángja mellett
vacogva, fázva, dideregve,
szemem a végtelen sivatag felé tekint.
Fejüket homokba dugva, békésen lehorgonyozva
áll tucatnyi struccok tucatja,
s köztük egy peckesen páváskodó pulyka
rikácsoló fejhangon tudatja,
mily hatalmas az ő birodalma,
tengernyi szolgája, s alattvalója.
A struccok ezzel mit sem törődve,
csupasz seggüket az égnek meresztve,
fejük a mélyben gyökeret eresztve
valami biztonság után kutat,
ám mit lelnek odalent, csak egy szűk féregjárat,
melyet magának ásott egy űrkukac.
A csodaszarvasra várva