Ma a parlamentben sajátos jelnyelvi fordulattal tettem egy pótlólagos "megjegyzést" az elmondott interpellációm után. Többen, főként újságírók érdeklődtek, vajon ez mit is jelentett?
Mondjuk arra én is kíváncsi lennék, kellett-e a jelnyelvi tolmácsnak ezt fordításba tenni, ugyanis elég egyértelműnek szántam. Ezt nem csak a gyengén hallók, hanem az északi sarktól a déliig mindenki hajszál-pontosan érti, függetlenül attól, hogy a különböző nyelveken igen eltérő szavakkal lehet a tartalmát körülírni. Sőt, ha száz magyart megkérdezünk, valóban mi a felmutatott középső ujjnak az üzenete, még egyazon nyelvi környezeten belül is százfélét fognak mondani, habár a tényleges megfejtés nagyjából azonos töltetű lesz: te/ti, aki/knek ezt mutatom, részemről le vagy/tok alázva!
Igen. És ezen a ponton válik fontossá, hogy ki a címzett? Alaphelyzetben tudom, ez nem szép dolog az emberek közötti kommunikációban. No, de akkor mi lehet a kivétel?
Jelen esetben a Jobbik frakció. Egy interpelláció időkerete három perc, a kormány válasza négy perc, a viszontválaszom egy perc. Az én 3+1 percem alatt a jobbikosok egymást alúlmúlva öntötték rám a nem túl választékos szitokhalmazt, zsidózva, cigányozva, kommunistázva vetítették előre az általuk vágyott pusztulásom változatos formáit. Ezt válaszoltam meg tömören, világosan és érthetően.
Eddig a balhé. Van az ügynek azonban szélesebb léptékű olvasata. A televízión keresztül a nézők sajnos (?) nem hallják, hogy mi folyik a teremben, ám a jelenlévők nagyon is! Bármilyen rettenetes, de a Jobbik és bizony a Fidesz egyes képviselőinek alpári beszólásai annyira a mindenkor részét képezik, hogy a napi rutin okán már ingerküszöb alatt vagyunk. (Nem utolsó sorban ezért fordulhatott elő, hogy a nemrég a zsidókat listázni akaró szöveg szinte feltűnést sem keltett az első pillanatokban.) Esetünkben az elnök meg kellett volna, hogy szakítson, amíg el nem csitítja a hőzöngőket. De nem. Az elnök jól tűrte a beszólós mocskolódások özönét, így nem maradt más választásom, mint bármilyen ellenszélben is, de elmondani a szövegemet, majd a végén bemutatni a véleményemet az érintetteknek.
Ennél azonban még rosszabbul állunk! A Blikk, majd a Magyar Nemzet tudósítója személyesen érdeklődött nálam a részletekről. Mindkettőnek elmondtam ugyanazt, ami fentebb olvasható. Most jöhet a döbbenet! Mindketten kiherélték, modulálták a dolgot, s a sajtó különböző orgánumai aztán egymás híreit átvéve-átköltve azt a generális hírt produkálták, hogy beintettem a kormányoldalnak.
Igazából most nem is tudom, vajon a sajtó immár egyben kezeli-e a Jobbikot a kormányoldallal, vagy csak erre szeretné kifuttatni a dolgot? Mindenesetre mást közöltek, mint ami történt. Sőt, a Népszabadság se törődött a háttérrel, megelégedett azzal, amit innen-onnan összesöpört neki a szél. Attól tartok, ma már tényleg nem nagyon lehet megkülönböztetni a kormánypártokat a szélsőjobbtól, így talán okosabb, ha belenyugszom, hogy a média az egész jobbos gyülekezettel állított szembe. Határeset, elfogadom.
Amúgy a legendárium szerint a középső ujj felmutatása az egykori angol harci íjászoktól ered, akik a francia támadóknak mutogatták, üzenvén, ne örüljenek, mert a védők még tudják használni a fegyverüket. A jelenre vonatkoztatva ez is határeseti analógia, de lényegét tekintve helytálló. Nem adom fel, nem tűröm a parlamenti rasszizmust sem!