A címben szereplő kérdés helyesen kijelentő módban szólna „és” kötőszóval. A két fogalom ugyanis szorosan összefügg egymással. Napjaink aktuálpolitikai eseményei ugyanakkor rávilágítanak arra, hogy a két fogalom egymás ellen kijátszható és ha nem vigyázunk, szándékainkkal éppen ellentétes eredményt érhetünk el. Jelen írásom célja az, hogy elméleti megközelítésben mutassam meg, a két fogalom feltételezi és kiegészíti egymást.
A közvélemény ismeri a „Munkát, kenyeret!” munkásmozgalmi jelszó fogalmát és jelentését. Mégsem tudunk a „bérharc” gyakorlati megvalósulására a saját életünkből egyetlen példát sem felhozni. A mai modern polgári demokráciában pedig egyenesen értetlenül állunk a technikai-technológiai forradalom következtében csökkenő foglalkoztatás előtt. Bérharcról ilyen körülmények között szó sem lehet, örülhetünk, ha egyáltalán van munkánk. Aki sokat ugrál, könnyen kiderülhet, hogy száz munkanélküli akad a helyére. Még nem verjük félre a vészharangot, de már szorongva figyeljük, mikor esik ránk a sor az elbocsájtások során. A Föld növekvő népessége egyre nagyobb részének egyszerűen nem jut munka. Mi lesz velünk? Miből fogunk megélni?
Ebben a helyzetben merül fel egyfajta lehetséges megoldásként a garantált alapjövedelem fogalma, a „Grundeinkommen”, amiről Uniós aláírásgyűjtő kampány is indult. S ha már Nyugaton is korszerű gondolatnak számít a dolog, a mi politikai elitünk számára is aktuálissá válhat ilyesmivel foglalkozni. Konkrétan Szili Katalin cikke jelentett aktuálpolitikai eseményt hazánkban. Nemhiába nyugatimádó nemzet vagyunk... Ha ott ez progresszív gondolatnak számít, akkor tán mi is kampányolhatunk vele.
El is indult a cikkezés a blogvilágban az alapjövedelemről és azonnal ki is rajzolódott az összes veszélye, mennyire nem tudunk róla semmit. Elkezdődött a latolgatás, hogy vajon mennyi is volna az összege. Olyan példákat is olvasni lehetett, hogy 20-30 ezer Ft. A Nők Lapja Cafe egyenesen havi 100 ezer Ft-ról beszél. És persze jött a válasz reflexből –miből is fog jutni erre? Az ellenpropaganda is megjelent: csak nem a Fidesz trükközik megint és újra balról kerüli a „baloldalt”. Mert ha így van, az csak rossz lehet, ami ellen egy „demokratának” harcolnia kell! Hát nem fantasztikus ez a zsigerből való ellenkezés, hogy mindenben a rosszat keressük – akár a saját érdekeinkkel szemben is? Ez is igazi hungarikum ám!
Az a veszély kezd kirajzolódni, hogy az alapjövedelem egyfajta segély-jellegű kifizetéssé válik, ami ha törvényerőre is emelkedik, azaz emberi alapjog válik belőle, akkor is kegy kérdése marad. Aminek mértéke a mindenkori államkassza teherbíró képességétől fog függeni, azaz bármikor megnyirbálható a „törvényhozás”által. És persze felmerül annak veszélye is, hogy a magyar alapjövedelem is csak az ötöde lesz az Uniós átlagnak, ahogyan a munkabérek is.
Pedig fel lehetne tenni a kérdést: ha a centrum országok a periféria kárára prosperálnak, akkor vajon az Európai Unió mennyivel járul hozzá a magyar alapjövedelemhez? Egy pillanatig ne legyen kétséges senki előtt, ahogy a szociálpolitikát a tagországok belügyei közé sorolták, úgy ezt a kérdést is oda fogják. Így lett nemcsak Magyarország, de az egész Unió szégyene is a magyar munkanélküli segély, amely csak 3 hónapra jár, de az összege is szégyenletes. De mit is várunk, ha a minimálbér is eleve alacsonyabb a létminimumnál? Ez is szégyen! Azon kívül, hogy nyomort jelent.
Ahol mindez megtörténhet, mert annyira csórók vagyunk, ott megtörténhet az is, hogy a 47 ezer Ft közmunkadíj fog az alapjövedelem rangjára emelkedni. De még ez is óriási vívmánynak tűnhet, ha a közmunkával nem aláznak meg bennünket. Vagyis ha nem vagyunk következetesek, akkor kiszúrhatják a szemünket apró alamizsnával. Nézzük meg tehát mindezt elméleti alapon – kicsit bővebben!
Ajánlott irodalom
A feltételhez nem kötött (feltétel nélküli, azaz garantált) alapjövedelemről – ez volna az FNA kissé nyakatekert neve – a Le Monde diplomatique internetes honlapon jelent meg egy jó cikk Mona Chollet szerzőtől Számoljuk fel a munkanélküliséget, vagy csak a problémát? címmel, mely egész jó áttekintést ad az alapjövedelem gondolatának a kialakulásáról és fejlődéséről. Ugyanakkor nem magyarázza meg az összefüggéseket az alapjövedelem és a munkához való jog között. Sőt fel sem vetődik a felismerés, hogy a csökkenő foglalkoztatás (azaz a növekvő munkanélküliség) problémája önmagában is hatékonyan orvosolható volna a munkaidő csökkentésével. Tulajdonképpen a hivatkozott cikk nem tért ki a munkanélküliség felszámolásának kérdésére, mintha azt magától értetődőnek tekintené, pedig a polgári demokráciában sokak számára nem az. Bennem ez keltett hiányérzetet. Az olvasóban akaratlanul is kialakul a képzet, mintha arra várnánk, hogy végre ne kelljen dolgozni. Mintha ez volna a cél...
Cáfolni kívánom, hogy az alapjövedelem volna a munkanélküliség felszámolásának a módja. Mert ha csak ennyi volna a dolog, akkor nincs másról szó, mint a munkanélküli segély átkereszteléséről. Nem ezt tartom a munkanélküliség adekvát megoldásnak.
A másik ajánlott irodalom egy magyar szerző immár klasszikusnak tekinthető műve, amelyre joggal lehetünk büszkék napjainkban is. Ez pedig nem más, mint Liska TiborÖkonosztát című könyve, amely még 1988-ban jelent meg. Aki nem tudja beszerezni, annak is ajánlani tudok internetes ismertetőket.
Liska Tibor már a 70-es években, a szocializmus viszonyai között foglalkozott a TÁRSADALMI ÖRÖKSÉG kérdésével, mely az Ökonosztát c. munkájának is a vázát képezi. A hivatkozott ismertetőben a rövid leírása megtalálható. Liska Tibor korszakalkotó gondolatot fogalmazott meg: a társadalmi tulajdon nem az államé, hanem a társadalomé. Annak hasznai sem az államot hivatottak gazdagítani, hanem a jogos tulajdonosokat, a társadalom tagjait.
Ez a társadalmi örökség képezi a forrását a garantált alapjövedelemnek (FNA). Mégpedig úgy, hogy az egyes állampolgárra jutó társadalmi örökséget osztjuk le az állampolgár várható életpályájának különböző időszakaira. Az Uniós aláírásgyűjtő kezdeményezéshez magától értetődő módon a nevemet adtam, mert ezzel a saját társadalmi örökségemre való igényemet fejezem ki!
Az alapjövedelem forrása a társadalmi örökség!
Az emberiség társadalmi örökségének a részét képezi mindaz, amit az ember az első kőbaltától kezdve a gőzgépen keresztül az űrhajókig megalkotott. Részét képezi mindaz, amit egyesek valami istentől származtatott jog alapján az évezredek során körbekerítettek és rátették a „Private Property” jelzőtáblát. Mindaz, amit a hűbérurak a hűbéreseiknek a közösből osztogattak földeket. És magától értetődő módon mindaz, amit a rendszerváltás és a rablóprivatizáció során magánkézbe (külföldi tulajdonba) átjátszottak.
Minden egyes állampolgár társadalmi öröksége ma is megvan – más magántulajdonában. Mondjuk inkább úgy, hogy kezelésében.
Az alapjövedelem forrása nem valamiféle szolidaritási alap, amely az állampolgárok adóbefizetéséből képződik. Hogyan fizetne a munkás a minimálbéréből hozzájárulást más alapjövedelméhez, amikor ő maga sincs megfizetve? A tőkejövedelem kell legyen a garantált alapjövedelem forrása, hisz a közös tulajdont állítólag azért bíztuk magánkézre, mert az jobban ért hozzá, hogyan hasznosítsa a javunkra. A tőke magánkézben állítólag hasznos a társadalom számára, mégis úgy tűnik, a tőkés csak kegyet gyakorol a „munkahelyteremtéssel”, helyette inkább offshore módon dezertál az országból.
Nos az újsütetű liberális hűbéruraink állítólag a köz érdekében lettek megbízva a társadalmi tulajdon működtetésével – lévén ők találtattak (jelölték ki önmagukat) erre a feladatra a legalkalmasabbnak. Versenyezhetnek azzal, hogy melyikük teljesít magasabb „alapjövedelmet” a társadalomnak. Liska koncepciójának a lényege éppen az volt, hogy ennek a feltételeit kidolgozza és a vállalkozókat a köz érdekében versenyeztesse. Sajnos a rendszerváláskor Liska koncepcióját teljes egészében a szemétbe hajították, de az eszmei öröksége ma is él.
A garantált alapjövedelemről általában
Hangsúlyozni kívánom, hogy ebben a fejezetben nem az FNA nevű segélyről fogok írni, hanem arról, amit a fogalomnak jelentenie kell!
Tisztázzuk, hogy mit jelent emberhez méltó életet biztosítani!? Minimum azt, hogy az alapjövedelem nem lehet kevesebb a létminimumnál! Persze ugyanígy a minimálbér sem lehetne kevesebb ennél az összegnél... De ez még mindig csak az életbenmaradás esélyét jelenti és nem az emberhez méltó élet lehetőségét.
Az természetes, hogy az alapjövedelem bevezetésével megszűnnek a különböző jogcímen kifizetett segélyek. Megszűnik a nyugdíj vagy a családi pótlék is. Hiszen a nyugdíjas is alapjövedelmet kap (legfeljebb ezen felül kaphat más címen is járandóságot), de az újszülöttnek is alanyi jogon jár a társadalmi örökrésze, mely felváltja a családi pótlékot.
A Liska-féle társadalmi örökségként megfogalmazott garantált alapjövedelemnek nem a létminimum és nem az államkassza teherbíró képessége alapján kell megvalósulnia! Azt kell nézni, hogy az én társadalmi örökségem az én kezemben mennyi nettó hasznot hozna nekem! Ez nem lehet kevesebb, mint a bankbetét kamata! Ha én ezt a pénzt egy vállalkozónak kölcsönadom, akkor a profitjából hozadékot kell fizetnie nekem! A társadalmi örökségből realizálódó alapjövedelem nem lehet állami kegy. Ha erről nincs társadalmi konszenzus, azaz nem jön létre egy új társadalmi szerződés, akkor kérem vissza a liberális hűbérurakra bízott pénzemet, majd gazdálkodok vele én. Nem kegyet és nem alamizsnát kérek!
A másik oldalról nézve viszont be kell látni, hogy aki a garantált alapjövedelme összegével nem elégszik meg, hanem tevékeny közreműködést szeretne vállalni a társadalmi értéktermelésben mint munkavállaló, azt a garantált alapjövedelmen felül többletjövedelem illeti meg. Ez gondolom vitán felül áll – egészen addig, amíg a kommunista öntudat ki ne alakul mint jellemző társadalmi tudat – globális méretekben. Mert akkor egy olyan társadalomba jutunk el, amelyben az alkotó ember önnön belső szükségletéből fogja keresni a társadalmi aktivitásra a lehetőséget.
Ebből viszont egy nagyon lényeges dolog következik. Az, hogy a munkához való jog továbbra is alapvető fontosságú munkásmozgalmi cél kell legyen! Nem lehet elvitatni senkinek az emberi jogát az emberhez méltó életre és nem lehet feláldozni azt a vállalkozás szabadságának az oltárán!
A munkához való jog
Mindaddig, amíg árutermelő társadalom vagyunk és az árutermelésben résztvevő személyek a garantált alapjövedelemnél magasabb jövedelemre jogosultak, addig az állampolgárnak elidegeníthetetlen emberi joga kell legyen a munkához! S ha az állampolgár a szabad választása alapján nem a garantált alapjövedelemre tart igényt, hanem a szakmájában szeretne dolgozni, de a polgári társadalom ezt a jogos igényét nem tudja kielégíteni, akkor a mindenkori állam köteles a munkavégzés lehetőségétől megfosztott személynek azt az összeget megtéríteni, amit egy hasonló szakképzettségű munkavállaló megkeres. Mindennek a jogi alapját a Polgári Törvénykönyv kártérítésre vonatkozó szabályai képezik.
Egy ilyen pernek az alperese nem Adam Smith és nem is a személytelen „Láthatatlan Kéz”, hanem a mindenkori magyar államot képviselő Munkaügyi Központ.
A minden állampolgárt megillető munkához való jogot az Alkotmányba kell foglalni – mint ahogyan az a szocilista Alkotmánynak része is volt! Az állam ezt a kötelezettségét más lehetősége nem lévén a heti munkaidő törvényi szabályozásával kell teljesítse – a heti munkabér változatlan szintje mellett!
A polgári demokratikus állam erre ma is képes volna, csak nem teszi, mert a nagytőkés csoportok profitérdekeit tartja szem előtt. A tőketulajdonosok érdekének pedig az felel meg, hogy jelentős mértékű munkanélküliség legyen, amely a munkabéreket nyomott szinten tartja és a dolgozókat kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Ez a kapitalista társadalom kizsákmányoló jellegének lényegi vonása. Azaz a polgári demokratikus állam a tőkés társadalmi rendszerben kizsákmányoló funkciót teljesít.
A polgári demokratikus államnak kötelessége is volna a foglalkoztatottság egyensúlyának fenntartása, mert a piaci kereslet-kínálat egyensúlya ezt eleve megkövetelné. Az állam kártérítési felelősségét éppen az alapozza meg, hogy ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, azaz a munkáját nem megfelelően látja el, a piaci kereslet-kínálat egyensúlyát nem tartja fenn.
Senki ne csodálkozzon, ha mára a munkaerőpiaci bérek a kereslet-kínálat egyensúlya által megkövetelt bérekhez képest igencsak nyomottak. Ezért a helyzetért nem a „Láthatatlan Kéz” a felelős, hanem a ’89 óta regnáló mindenkori magyar kormányok. Az elhibázott gazdaságfilozófia célja a külföldi tőketulajdonosok számára a kedvező befektetési környezet biztosítása volt, illetve ami ugyanebbe az irányba mutat, a rendszerváltás után elindult eredeti tőkefelhalmozási folyamathoz kívántak kedvező társadalmi környezetet biztosítani. Így értük el azt az állapotot, hogy napjainkra már a fizetőképes belföldi kereslet hiánya a gazdaság fejlődésének a korlátja.
A teljes foglalkoztatás fogalmának újraértelmezése
A munkaidő csökkentésével akár a teljes foglalkoztatás vagy egy ahhoz nagyon közeli állapot is elérhető volna. Egyetlen dolog van csak, ami miatt ez nem tűnik célszerűnek. A teljes foglalkoztatás ugyanis munkavállalási kényszert is jelentene egyben. De mi értelme van kényszeríteni valakit arra, amit ő tehernek vagy nyűgnek érez? Amikor egyébként sincs elegendő munka, nem jut mindenkinek.
Hadd legyen szabad választása az egyénnek az alapjövedelem és a munkához való jog között. Ha valaki úgy érzi, hogy az életét hasznosan tudja leélni, értelmes elfoglaltságot talál magának anélkül, hogy munkahelye lenne, legyen joga a garantált alapjövedelmet választani! A semmittevéshez való jogát annak a részvényesnek sem vonjuk kétségbe, aki csak szelvényvagdosásból él.
Ennek megfelelően újra kell definiálnunk a teljes foglalkoztatottság fogalmát is! Ebben az értelemben teljes foglalkoztatottságnak azt nevezhetjük, ha mindenkinek tudunk munkát biztosítani, aki dolgozni szeretne.
Fennáll a veszélye annak – ha a munkához való jogot nem sikerül kivívni és a teljes foglalkoztatást nem sikerül megvalósítani –, hogy az alapjövedelem a bújtatott munkanélküliséget fogja takarni. Ebben az esetben az aktív munkavállalók bére továbbra is nyomott szinten marad, az alapjövedelem pedig a munkanélküli segélyt fogja felváltani. Az egész konstrukcióra a globális kapitalista falanszter réme fogja rányomni a bélyegét, melyben a munka világából kiszorult egyén a kalóriaszükségletét a szeretetkonyhán, lakhatási igényeit pedig a hajléktalanszállón (esetleg japán konténerlakásokban) elégítheti ki. Fennáll a veszélye, hogy az alapjövedelem intézménye nem lesz több ennél!
Mindennek az oka alapvetően a kapitalista társadalom profitmaximalizáló önzése. Továbbá az, hogy a polgár demokratikus állam a tőketulajdonosok akaratát valósítja meg.
A munkához való jog prioritása
A munka az ember lényének elidegeníthetetlen része. A munkavégzés volt a lényegi elem az emberi törzsfejlődésben, ami lehetővé tette az emberi faj kiemelkedését az állatvilágból. Ha az alkotó embert megfosztjuk a munkavégzés lehetőségétől, akkor nemcsak a munka világában való szocializációja sérül, de sérül a munkavégző képessége is. Ez a tendencia világosan kirajzolódik azoknál a társadalmi rétegeknél, amelyek a rendszerváltás óta a munka világából tartósan kiszorultak.
Mindezeken túlmenően az emberi társadalom, ha nem biztosítja az egyénnek a jogot a munkájában való önmegvalósításra, akkor megfosztja önmagát az alkotó ember szellemi termékétől is - amelyet éppen a munkájával kapcsolatban fejthetne ki. Pedig ez az, ami az emberi fajt oly naggyá tette.
A fentiekben elhangzottak alapján nem lehet kétséges a munkához való jog prioritása! Személyes meggyőződésem, hogy a munkanélküliség felszámolásának ez volna az adekvát módja – a munkaidő csökkentése révén.
Talán még nem késő a munkához való jogról aláírásgyűjtő kampányt indítani! A címben szereplő felvetés helyesen úgy hangzana, hogy az Európai Uniónak a „munkához való jog és az alapjövedelem” kérdését kellene megvitatnia!