Látlelet a lelki egészségről – tekintettel a
holokausztra
(egy ügy lezárása - lezárult?)
SZÁMOMRA NEM A MOST ÉPPEN NEKEM OKOZOTT FÁJDALOM FONTOS, HANEM A JELENSÉG, HOGY A HOLOKAUSZT RECEPCIÓJA HAJLIK MEGBICSAKLANI AZ ORBÁN-RENDSZER DEMOKRATIKUS/LIBERÁLIS ELLENZÉKÉBEN (EZÚTTAL NEM TÁRGYALVA A BALOLDALI ANTISZEMITIZMUS LEGALÁBB ANNYIRA SZOMORÚ VALÓSÁGÁT A SZÉLSŐBALOLDALON), SŐT E POLITIKAI TÁBOR NÉMELY ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ MEGHATÁROZÓ SZEMÉLYÉBEN, VÉLEMÉNYMONDÓ FIGURÁJÁBAN IS. E tény súlyát nem csökkenti, hogy a jobboldalon és a szélsőjobboldalon pedig NEM HAJLIK megbicsaklani a holokauszt recepciója. Mert ott, tartózkodóan kifejezve, ELEVE ÉS JELLEMZŐEN megbicsaklik...
Fölhelyezek egy fényképet az első zsidótörvény évében Balatonban fürdőző apai családomról a Facebook közösségi blogfelületre.
Országosan ismert liberális politikus, az EU többszörös szakértője, a Demokratikus Koalíció (DK) vezetőinek egyike, Eörsi Mátyás„megosztja” – értsd: újra megjeleníti – a képet. Nincs ezzel semmi baj, ám az antinacionalista ellenzék népszerű rádiójának zenei szerkesztő asszonya, Göczey Zsuzsa legott rácsap, ekként „megkommentelve” (egész hozzászólását idézem; ezt és a többi idézetet kurzívval elkülönítem): „Ajánlom figyelmetekbe Forgács Péter >Privát Magyarország< filmjeit. Családok, tehetősek [kiemelés tőlem – F. Gy.] megtalált amatőr mozgófilmjeiből készítette.” Vagyis a családfotó tárgyát a soá előtti magyar társadalom rétegződésére, jövedelmi viszonyaira, életmódbeli különbségeire kívánja átfordítani (asszociáltatva a „gazdag zsidó” toposzra) – más mondandója, képzelettársítása nincs. Dacára az informáló szövegnek, amelyet az egykori felvétel alá fogalmaztam: „SIÓFOK, 1938 augusztusa. Egy zsidó család talán utolsó nyaralása a Balatonnál. Nem sokkal utóbb elkezdődött a zsidók kitiltása strandokról, fürdőkből, uszodákból. Holott nem voltak piszkosabbak, tetvesebbek, rühesebbek, mint a zsidónak nem minősített állampolgárok. A képen látható Pista nagybátyám és mártír nagymamám, nagyapámmal. Előttük a még kisfiú apám.”
Először visszafogottan tiltakozom. Lehetetlen dolog publikus, személyes érintettséget is vállaló, civil holokausztemlékezésbe – kizárólagos gondolatként– a zsidók és nem zsidók privátfilm-készítési meg nyaralási lehetőségeit betolni. Egy filmsorozat inadekvát felemlegetése mentén, pedig az emlékezés egyfelől nem is filmre, hanem egy szem fényképre épül, másfelől nem a társadalom osztódásával, hanem a holokauszt pusztításainak egy konkrét család által áldozatként megtapasztalt konkrét hatásával „foglalkozik”. Hiába állok ellen. Teljes fiaskó, értetlenség, majd alig titkolt személyeskedés (túlérzékenybe pakolásom és hasonlók).
E ponton lép be a nézetmérkőzésbe a fotó továbbkeringtetésével a „vitának” helyet adó ellenzéki politikusnagyság. Lekezel, kioktat („ha megorrol rám, az mégis az Ön döntése lesz, nem az enyém”). Holdudvara nyüzsgését (például, az egyik felsorakozott „önkéntes”, Surányi Bálint oktatáskutató, aki e fotóval kifejezett gyász, kegyelet kapcsán általános társadalomelemzésbe bocsátkozik: „…nagyon nem lennék meglepve, ha a G. Zs. által asszociált Forgács filmben bőséggel szerepelnének későbbi holokauszt túlélők és áldozatok. A tehetősek említése az én olvasatomban arra utalás, hogy abban az időben csak a tehetősek készítettek családi mozgóképeket, így értelemszerűen a megmaradt filmek nem adnak teljes társadalmi keresztmetszetet.”) bírálhatatlannak minősíti: „…vitapartnerei a holokausztra, a soára olyan tisztelettel és megrendüléssel gondolnak, ahogy az egy humánus, gondolkodó embertől Európában elvárható” (pedig azt a „szempontot” – holokausztemlékezésnél! – is bedobja valaki, hogy kik nyaraltak a Balatonnál; Felvidéki Judit: „Zs.G. hozzászólásában nincs semmi bántó,nagyszerű filmre utalt, "tehetős" / miért bántó? Balatonnál is csak a tehetősebbek nyaraltak anno, / Az én nagymamám soha nem látta ...” [sic!].) Eörsinek ugyancsak eredménytelenül érvelek. Ennek ellenére futok még néhány kört. Immár a központi (nyitó) oldalon, a lehető legteljesebb blogközönség előtt. Anonim szereplőkkel, aztán nevesítve vetem föl, ami számomra közprobléma: egyrészt a holokauszt feldolgozatlansága, másrészt az „ostromlott erőd”, „csak a győzelem számít” pszichózisa...
Ezután is semmi remélt hatás. Ellenkezőleg, csúsztatás (e politikus nem antiszemita, lóbálják felém – egy ékezettel nem állítottam…), végül leplezetlen ellenségeskedés, piszkolás. Annak dacára, hogy nem kevesen jelzik: megértik levezetéseimet, értelmezéseimet. A Politikus átmegy meg nem szólalóba. Hallgatással körbebástyázott Moccanthatatlanba. A siserahad meg sivalkodik tovább.
Mi a magyarázat? Milyen társadalmi-történeti és mentális összefüggések következtében reagálnak sokszor nem rasszista, nem nacionalista, sőt általában és nem egyébként antiszemitizmus-ellenes, demokratikus eszmeiségű emberek tématereléssel, eltolással konkrét holokausztemlékezésre?
Meggyőzőnek tűnik, ahogyan Sartre az okokat – 1946-ban! – megvilágítja: „…nincs is olyan nagy különbség az antiszemita és a demokrata között. Az egyik el akarja pusztítani benne az embert, hogy ne maradjon belőle más, mint zsidó [amely már megalázható, másodrendűvé lefokozható, elüldözhető, végül – mert a nácik szerint „ember alatti”, emberellenes képződmény – megsemmisítendő; F. Gy.], … a másik a zsidót szeretné belőle kipusztítani és csak az embert megtartani, az általános emberi és polgári jogok elvont alanyát. Még a legliberálisabb demokratánál is mindig felfedezhető egy árnyalatnyi antiszemitizmus: olyan mértékben ellensége a zsidónak, amennyire az önmagát zsidónak tartja [kiemelés tőlem – F. Gy.].” – Jean-Paul Sartre: Elmélkedések a zsidókérdésről. Göncöl Kiadó. [2002] 47. old.
Ám lehet-e ennyire és ezúttal általánosítani? Hiszen számosan akadnak liberálisok, demokraták, akik ebben konkrét kérdésben nem osztják a liberális, demokrata Eörsi Mátyás felfogását (tájékozódtam).
Hajlok arra, hogy a valódi ok – még mindig – a holokauszttal történő tényleges szembenézés hiánya. Egyaránt – s sokféleképpen – előfordulva zsidó és nem zsidó származású embertársaimnál. Ezért (is) kell emlékezni. A holokauszt emlékéhez való viszonyulás mentálhigiénés megnyilvánulásait vizsgáló irodalom leírja, hogy a túlélésnek/önfelmentésnek hitt megoldásokba tartozik az önvádaskodás, sőt antiszemitizmusba csúszó önkritika, továbbá a vonatkozó emlékek-érzések jegelése, eltolása, valamint a zsidók okolása, bűnbaknak állításuk saját legyilkoltatásukért.
Akkor lépek túl ezen az ügyön, ha a társadalomban a holokauszt emlékének befogadásával kapcsolatos hárítás megszűnik tipikus jelenségnek lenni, ha majd holokausztra emlékezéskor nem fordul elő demokraták között is annak firtatása, hogy volt-e a nem zsidóknak ugyanannyi lehetőségük privát (családi) filmet készíteni, mint a zsidóknak, illetve anno eljutottak-e a nem zsidók nyaralni a Balatonhoz.
Az ismertetett vita teljes anyagát a Facebook-használó olvasók megnézhetik: https://www.facebook.com/eorsimatyi/posts/10200865805542000
A következmény nélküli következmények: http://gepnarancs.hu/2013/08/botrany-amely-botranyosan-nem-valt-botrannya/
Fekete György (nyug. tanár), a NOLBLOG-on navigator