Szeged 2013. június 11.
Demokráciák
Elöljáróban Popper Péter mondatait idézném, nem szó szerint, a “Hova tűnt a nyugalom” című könyv 156. oldalától. Jó ezt manapság előre közölni, mert nem szeretnék úgy járni, mint ahogy nem is oly rég járt egy igen csak magas közjogi méltóságot betöltő személy. Tehát:
Russel angol filozófus tette fel azt a kérdést, hogy az antik görögségnek mitől van az a máig sugárzó fénye? Az ember néha azt gondolja, nem is lenne olyan rossz Periklész korában élni. Russel szerint ennek az a magyarázata, hogy az egyetlen társadalmi berendezkedés sem tudta megadni azt, amit a görög antikvitás megadott az állampolgárainak, hogy egyszerre, egyidejűleg lehettek intelligensek és boldogok. Minden más társadalom a görögök előtt és utánuk a napjainkig csak azt a választást kínálta, kínálja fel a polgároknak, hogy lehetnek intelligensek és depressziósak, vagy boldogok és hülyék. Lehet választani, mert egyidejűleg nem kaphatják meg a kettőt.
Popper szerint az intelligens és depressziós túlzás, inkább intelligens és szorongó és félelmektől gyötört és a jövőjéért aggódó, mert nagyon beszűkültek a biztonságot adó életperspektívák.
Eddig az idézet, és most jönnek az én saját gondolataim, véleményem ezekkel kapcsolatban. Hát tényleg olyan jó volt mindenkinek Periklész korában élni az i. e. V. század közepén, amit az athéni demokrácia fénykorának is neveznek? Azt nem mondhatom, hogy minden könyvet elolvastam, ami erről a korról szól, de azért néhányat igen, úgyhogy meg van a magam kis véleménye róluk. A demokrácia áldásait ugyanis a lakosság igen kis százaléka élvezte. A “Hétköznapi élet a görög aranykorban” című könyv 78. oldalán egy athéni népszámlálás adati olvashatók. Ezek szerint volt 21 ezer polgár és az ezekhez tartozó 80 ezer asszony és gyerek, 10 ezer metoikosz (letelepedett idegen) és 150 ezer rabszolga. Ezek közül csak a 21 ezer polgárnak volt szavazati joga, és ami ezzel járt, azaz választhatott és választható volt mindenféle tisztségre.
Én is szívesen sétálgatnék gondtalanul, jóllakottan a pompázatos virágoktól illatos kertemben, miközben magasröptű dialógust folytatnék a legfőbb jóról, az élet értelméről hasonszőrű barátaimmal. De úgy már égne az orcám, hogyha tudnám, százezrek verejtékes munkájának a gyümölcseit élvezem úgy, hogy a kisujjamat sem kell mozdítanom érte, mindössze jó időben, jó helyre születtem.
Számomra egyenest megdöbbentő, hogy ezek az emberi kultúrát számtalan alkotással gazdagító bölcs görögök mennyire nem vették emberszámba az általuk csak “beszélő szerszámnak” aposztrofált rabszolgákat. Ennyit az athéni demokráciáról.
De úgy látom, édes hazánkban az odüsszeuszi leleménnyel hatalomra jutottak is valami hasonló demokrácia felépítésén fáradoznak. A kevesek, a kiválasztottak, a mi kutyánk kölykeik demokráciáján, amiben a társadalmi rangsorban történő előrehaladáshoz szükséges sűrű és széles nyelvcsapásokat én nem sorolnám sem a fizikai, sem a szellemi munka világába. Ahol az arra érdemesek miután jól megszedték magukat, majd jó keresztényhez méltón csurrantnak, cseppentenek némi alamizsnát az alattvalóknak is, részben saját lelkiismeretük megnyugtatására, részben azért, hogy azok szegény nyomorultak fel ne forduljanak idő előtt, mert jaj, akkor ki teremti meg az ő jólétük alapjait.
Nos, azért most még talán ennyire nem súlyos a helyzet, de vak, aki nem látja, hogy Orbán kész akár a Periklészféle demokrácia megvalósítására is.
Méhes János