I.
Az ígéret szép szó – tartja a szólás és én múlt héten megígértem, hogy mesélek berlini látogatásomról.
Természetesen a központi ok a megélhetés, a jövedelemszerzési lehetőség személyes megismerése volt. / Hogy miért "természetesen"? Manapság páromnak és nekem ez a kérdés a szó legszorosabb értelmében központivá vált /. Ki tudja? Talán nem túl hosszú idő és magam is munkát vállalok a német fővárosban, ha a körülmények úgy alakulnak, hogy lehetővé válik a munkakezdés. Számtalanszor volt már arra példa, hogy viszonylag gyors döntés után utaztam, utaztunk párommal. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy a munkavállalás külföldön számomra 50 felett válik nagyon reális lehetősségé.
Anyám szokta mondani: Mindig olyan jön, ami még nem volt. Jó mi? Mindig kifeküdtem ezen a szövegen....Van egy másik – tartalmát tekintve valamelyest hasonló – de az nem szalonképes. No, erről ennyit és most Berlin!
Előbb azonban helyjegy internetes foglalása az Orangeways Budapest-Berlin járatára. 11.900.-Ft-ért egészen normális utazásban volt részem, legalább 5-6 alkalommal állt meg a busz a 13 órás út során. Indulás az Népligettel szembeni - Üllői úti - „nemzetközi” megállóból reggel 8-kor. Apró szépséghiba, hogy a megállót a stadionnal együtt bedeszkázták – felújítás miatt. Tábla, mely jelezné: Itt és itt kell várakozni! Nincs. Így amíg a busz be nem áll, kicsit kellemetlenül érzi magát a nem gyakorlott utazó, mivel 20-30 perccel az indulás előtt ajánlatos ott lenni, nehogy eladják az előre megváltott helyet az utolsó percekben ott várakozó – alkalmi – utasoknak. Volt ilyen nem is egy. Kínai, lengyel, cseh, magyar utasok toporogtak velem együtt a metsző reggeli szélben, várva az ajtó nyílását.
Szóval több helyütt megálltunk. Pozsony, Brno, Prága, Drezda, Berlin. A busz a cseh fővárosban időzött a leghosszabb ideig. Itt némileg kicserélődött az utazóközönség, mert itt szállt le a legtöbb budapesti utas. Helyettük mindenféle színű és nyelven beszélő, főként fiatalok érkeztek. Szerencsére szomszédom is leszállt, így jóval kényelmesebben tettem meg a Prága-Berlin távot, ami kb több mint a felét jelenti a teljes távnak . Nem mindegy, hogy egyedül ülsz a dupla ülésen! Régi, kellemes emlékek tolultak fel benne, amint messziről láttam a vár, a templomok, egyáltalán a belváros tornyait. Ah Arany Prága! Vencel söröző! Hradzsin! Sóhajtottam…tovább, tovább.
Érdekes, amíg a buszon tartózkodtam, nem igazán éreztem fáradtságot…de erről később.
Drezda közelében már esteledett, azért itt már kezdtem magam nem jól érezni. Elfogyott az ital, újság és sehogyan sem találtam helyem. Drezda után egy Nettó nevezetű supermarket mellett megálltunk. Az utaskísérő és a sofőr invitált magyarul, angolul, hogy lehetőségünk van vásárolni. Nosza kiszálltam…kicsit kinyújtani elgémberedett lábaimat.
Pontosan este 9 órakor értünk a berlini Funkturm-hoz. Itt van a nemzetközi buszpályaudvar. Apró malőr…párom telefonált, hogy kicsit késni fog, üljek le a váróterembe. No, bementem. Mit mondjak? Nem egy szívderítő látvány és élmény késő este, 13 órai utazás után egy ilyen váróterem. Némi derültséget keltett bennem a hangosbemondó „ízes” német nyelvű tájékoztatója, amire sztem még egy lapáttal rá is tett! Komolyan az volt az érzésem, hogy a szpíker nem biztos, hogy józan. Az utasok velem együtt hahotáztak a stíluson, hanglejtésen.
A „kis késés” kb másfél órát jelentett. Khm….nem kommentálom, szóval párom végre jött, én már nem sokat láttam a világból…mindenesetre kb 20 perc múlva Teltow-ban voltunk - Steglitz határában - egy kedves kis apartmanban.
Bezuhantam a kényelmes franciaágyba és közben megnyugodva konstatáltam…zöldövözet, csend, tisztaság, ropogós ágynemű….másra nem emlékszem….alvás.
A néhány nap nagy részében totál magam gazdálkodtam az idővel, ráadásul egyedül! Párom reggel gyorsan elhadarta, hogy erre menj ki és ott fordulj balra, majd jobbra, aztán meglátod a vasútatés vegyél jegyet és kezeld, és hipp-hopp, már benn is vagy Berlin szívében…és már ott sem volt. Én meg körülnéztem.
A havi 300 eurós apartman az égvilágon mindennel fel van szerelve, már ami az én szerény igényeimhez kell. Mikró, tea-, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, hűtő, tűzhely, edények, TV, rádió, a fürdőben hatalmas fürdőkád, tiszta törölközők, szappanok, mosogatószer, WC papír (benn van az árban). Hatalmas gardrób elegendő (!) ruhafogassal…mit hagytam ki? Ja…mindehhez mediterrán színvilág, kellemes tompa kék falak, napsárga kockás függönyök, sötét fenyő színű franciaágy, fotelágy, fémvázas étkező. Szóval jó volt. Nekem elég. Az első reggel éreztem igazán a buszos utazás fáradalmainak következményét..mint akit ledaráltak...kb. Persze eszem ágában sem volt emiatt a lakásban henyélni! Hogyisne!
Kilépve a csendes házból ért a másik kellemes meglepetés. Tényleg zöldövezet, tényleg csend és béke, és fok-sok fa, virág, az utcák végén hatalmas festett fémládákkal. Szeretetszolgálat, Vöröskereszt gyűjti a ruhát. Négy rekeszes szemetesek (azaz szelektív, nem műanyag, hanem fém),a társasházak előtt apró, gondozott előkertecskék. Nem lesz itt semmi probléma, gondoltam..
No de.. Kiértem egy szélesebb útra! Itt kicsit nagyobb forgalom, zaj, idegen plakátok, feliratok a buszokon...majd csak lesz valahogy…elő a régi német nyelvtudást! Szerencsére csak egyszer tévedtem el, hamar észre vettem a S-Bahn aluljáróból a vágányhoz felvezető lépcsőt. De akár lifttel is megtehettem volna a 15 lépcsőfokot, mert én mindenütt találkoztam ilyennel. Bringások, tolószékesek közlekednek vele. Az állomásokon jegykiadó automaták, kicsit hosszabban tanulmányoztam a lehetőségeket, talán nem csoda…háromféle – zónák szerinti – jegyet kínált a gép, valamint rövid, vagy teljes útra szólót. Ezeket ugyanott kell kezelni. Bliccelni nem érdemes, mert nagyon drága, és mosolyogva figyelmeztetett egy hölgy, hogy az ellenőrök bizony keményen büntetnek. Az én jegyem 2,40 euró (egy útra)..elég borsos, viszont ez adja a leggyorsabb utazási lehetőséget – szerintem – Berlinben. Tiszta, rendes és gyors. Röviden így jellemezném az S25-ön megélt utazási élményemet. Ezen kívül csak a 100-as jelű buszt próbáltam...kb egy Stadtrundfahrt-járattal felérő távot tesz meg. A vonat reggelente munkába igyekvő emberekkel telik meg, közöttük igen sokan bringájukkal jönnek és már az ajtó nyílásakor felpattannak a járműre, úgy tekernek ki a kocsiból…érdekes, én nem láttam, hogy bárki méltatlankodott volna emiatt. Az persze benne van a pakliban, hogy el voltam varázsolva :)
Általában a Potsdamer Platzon szálltam ki, mert innen elég jól el tudtam jutni azokra a helyekre, amiket mindenképpen meg akartam látogatni ez alatt a rövid idő alatt.
Amikor először léptem a labirintusszerű, többszintes aluljáróból a felszínre körülbelül olyan érzésem volt, mint amikor réges- régen először pillantottam meg a tengert. Lélegzetelállító és hipermodern toronyházak, fényes üvegablakaikkal…szóval grandiózus érzés volt. Így utólag végiggondolva, ez azért is volt számomra ekkora élmény, mert korábban már jártam Berlinben, ám akkor mindenhová autóval közlekedtünk és anno még nem volt a Potsdamer Platz sem így kiépítve..szóval gyalogosan egészen más a világ..emiatt szeretem itthon is a gyalogos túrát, ha lehet még a bringásnál is jobban.
Itt a Potsdamer Platzon természetesen első utam a Sony Centerbe vezetett! Fura? Nekem is az volna – így első hallásra – hiszen mi lehet látványos egy világcég európai irodaházában?
Nos látni kell ehhez a tervezés és kivitelezés összhangjának sikerét, ami ott – én legalábbis így érzem – maximálisan megvalósult.
Előre bocsátom, én nem szeretem az ultramodern építészetet, sőt még a Bauhaust sem. Ehhez képes egészen őszintén mondom, a látvány elvarázsolt…
De erről a következő bejegyzésben…