Horribilis összeg, nem? Még akkor is, ha az utóbbi két-három évben úgy röpködnek a tíz, meg százmilliárdok, hogy lassan a szemünk se rebben, azért mégis csak szöget üt az ember fejébe, hogyan lehetséges az, hogy valaki ilyen mérhetetlenül nagy adótartozást fölhalmozzon? Ilyenkor mindig a szerencsétlen szotyolaárus ember jut eszembe, akit valami zacskónyi tökmag miatt százezrekre büntetett anno az Apeh, szegény persze nem tudta kifizetni, mert összes vagyona az a bodega volt, amiből árulta a portékáit. Mivel nem volt számára kegyelem, elhatározta, hogy alámerül, pénzzé tette a sufnit, aztán vett valahol Nógrád legeldugottabb kis falujában egy házat, ott tengődött, nemsokára pedig meg is halt, mert felemésztette ez a bujkálás.
Ezek szerint vannak ügyesebbek is, akik időtlen ideig el tudják kerülni az adót. Önmagában persze ez nem művészet, mert ha valaki nagyon akar, el tud tűnni a hatóságok szeme elől, még csak külföldre se kell mennie. Ha van miből megélnie, mert mondjuk összelopta-csalta, akkor ellébecolhat a végtelenségig. Az már sokkal érdekesebb kérdés, hogyan növelheti folyamatosan a tartozását? Miért nem csapnak le rá az első alkalommal, hogy na, vagy fizetsz, vagy nem leszel a továbbikban vállalkozó?
Ráadásul ezt, hogy többé nem csinálhatsz ilyet, azt annyira komolyan kellene venni, hogy nemcsak a tartozó vállalkozását szüntetni meg, de azt is megakadályozni, hogy újabbakat indíthasson, és ezzel további adósságokat csináljon.
Úgy tűnik, az adóhivatal inkább a könnyebb utat választja, mert mennyivel egyszerűbb tetten érni egy tökmagárust, mint egy olyan nagystílű gazembert, aki milliárdokat síbol el. Most, hogy majd jönnek az új pénztárgépek, biztosan nagy élvezet lesz az ellenőrök számára a boltocskák előtt leselkedni, vajon kinek adott számlát és kinek nem a két gombóc fagyiról az elvetemült vállalközó, akit aztán - ha netán próbált egy kicsit ügyeskedni - úgy meg lehet bírságolni, hogy még az élettől is elmenjen a kedve.