Jung Titokzatos jelek az égen című, 1959-ben írt könyvéből (87. oldaltól)

Tény, hogy diktatórikus államban az alattvaló nélkülözi az egyéni szabadságot, és további tény, hogy ilyen irányú politikai fejlődés fenyeget bennünket, és nem vagyunk biztosak a megfelelő védekező eszközök felől. Ezért teljes közvetlenségében szegeződik nekünk a kérdés: hagyjuk, hogy megfosszanak bennünket egyéni szabadságunktól? Mit tehetünk, hogy az ilyen irányú fejlődést megakadályozzuk?

Az ember kollektív rendszabályokat keres, és ezzel az eltömegesedést támogatja, vagyis éppen azt, amit le akar küzdeni. Minden kollektív rendszabálynak az eltömegesedést támogató hatásával szemben csak egy eszköz van: az individuum hangsúlyozása és értékének növelése. Ehhez a szemlélet megváltoztatására, mégpedig az egész ember tényleges elismerésére van szükség. Ez csak az egyes ember feladata lehet, és az egyes embernél kell elkezdődnie, hogy valóságos legyen….A nagy politikai és társadalmi szervezetek nem válhatnak öncéllá, ideiglenes szükségmegoldásként kell funkcionálniuk. Ahogyan az Egyesült Államok szükségesnek tartotta, hogy szétzúzza a nagy trösztöket, idővel szükségesnek bizonyul majd az óriásszervezetek lebontásának tendenciája, mert ezek a szervezetek rákfeneként szétmarják az emberi természetet, amennyiben öncéllá válnak, és ezáltal autonómiára tesznek szert. Ettől kezdve fölébe nőnek az embernek, és kicsúsznak ellenőrzése alól. Az ember e szervezetek áldozatává válik, és egy gazdátlanná vált eszme agyrémének rabja lesz. Ennek a veszélynek ki van téve minden nagy szervezet, amelyben az individuum elsikkad. Ezzel az életbevágó fenyegetéssel szemben minden jel szerint csak egy eszköz hatásos, mégpedig az individuum „felértékelése”.

Ezt a nagyon fontos akciót azonban nem lehet önhatalmúlag, vagyis szándékosan és belátás alapján végrehajtani, mivel ehhez az egyes ember túlságosan kicsiny és gyenge. Ehhez inkább akarat nélküli hitre, úgyszólván metafizikai parancsra van szükség, amilyent mesterségesen, vagyis szándékosan és belátás alapján senki nem tud produkálni. Efféle domináns csak spontán módon jöhet létre.

Mit is írt Csíkszentmihályi MihályA fejlődés útjai című könyvében?

A >>mém<< fogalmát mintegy húsz évvel ezelőtt vezette be a brit biológus, Richard Dawkins. A kulturális információ egységeként határozta meg. A mém hasonló hatással van a társadalomra, mint a génekben kémiai úton kódolt utasítások az emberi szervezetre. Az elnevezés a görög, utánzást jelentő mimezis szóból ered, s ahogy Dawkins rámutat, a kulturális parancsok példamutatással és utánzással öröklődnek egyik nemzedékről a másikra,...

Létrejöttének pillanatában a mém az emberi szándék által irányított tudatos folyamat része. De mihelyst a mém kialakul, elkezd hatni, és elkezdi átalakítani létrehozójának tudatát, s nemcsak az övét, hanem a mémmel kapcsolatba lépő más emberekét is....Kérdés, hogy miután a mémek megszabadulnak teremtőjüktől, továbbra is az érdekeinket szolgálják-e.

Mi történik, ha a mém ahelyett, hogy a személy kiterjesztéseként működne és szolgálna, valójában verseng az emberrel a korlátozott erőforrásokért?

….. Kinyúlt a takaró alól, felkattintotta a kis lámpát.

A kutya a lábánál feküdt. Két első lába a vállízületnél , a könyöknél és a csuklónál behajtva, egészen úgy nézett ki mint egy gyerek.

Ivott. A néhány korty jólesően szaladt szét szájában, benedvesítve a száraz nyálkahártyát. Karján elborzolódott a szőr, libabőrös lett. Hűvös volt a levegő. Néhány napja még a takaró tetején feküdt, aztán egyik napról a másikra tíz foknál többet zuhant a hőmérséklet, a nyakáig húzta a takarót. Oldalt fordulva látta az órát,negyed három volt. A cseppek csendesen kopogtak az ablakpárkányon, az ablak még jobban feketéllett a falaknál.

......................

Elmúlt a nyár. A gyerekek újra iskolába járnak. Elmélázik. Az első iskolaévekre gondol és alig jut eszébe valami.

Szívújság a kezében, metsző hideg szél vágja arcába az éles hókristályokat. Két kézzel tartja arca elé az újságot, szétnéz a keresztezésnél, mielőtt átmegy. Áll a színpadon Bocskai ruhában, aranyrojtos nyakkendője szépen megkötve és szaval.

„Már szedték sátorfájukat Ungvár utcáin a csehek,

mikor egy kis pékinas biciklin arra ügetett.”

A tanítónő elmondja, hogy osztálytársunk, Bocskay István édesapja életét adta a hazáért. Pistike árva lett.

Aztán az évek során olyan sokan lettek árvák .

Megigazítja a takarót, a lábát kicsit arrébb mozdítja, a kutya a lábszárának dől. Istenke is forog a takaró alatt, de most nincs kedve beszélgetni, aludni szeretne. Mintha valaki megigazítaná a takarót a vállán, …. Vagy csak egy régi emlék suhan a sötétben ? Tollat vesz a papírboltban, vágott hegyűt és hegyeset, ma tollbamondás lesz, tintával fognak írni. Mindig kitűnőt kap tartalomra és mindig elégségest a kűlalakra. De, ha olvasni kell, akkor persze a Gyurika, mert akkor lehet egy falatot harapni a zsemléből, csak bólogatni kell és nyugodtan lehet rágni.

Valami mintha zúgna, olyan homályos minden. Nem is tudja egyszerre csak a kutyus megböki, kinyitja a szemét, az ablak szürkén ásít, a cseppek nem dobolnak, de szürke az ég és olyan szomorú.

Kard és szerelem II.

Kard Kösztény az ifjú huszártiszt olyan, de olyan szerelmes volt a bájos Böszményi Butéliába, hogy ez az érzés teljesen vakká tette. Bamba vakságába észre sem vette, hogy fordítva ült a lovára. Csak lógott boldogan a ló hasa alatt, a fejébe szállt vértől veres arccal bárgyún mosolyogva, és az sem zavarta, hogy az állat minden lépésénél kobakon rúgta. Álmodozásából csak a tarkójára spriccelő langyos lóvizelet riasztotta fel. Körülnézett és meglátta Vitéz Böszményi Böhönc dandártábornok tótágast álló házát. Döntött:
- Hóóó! Most leszállok és megkérem a bájos Butélia kacsóját!
Bekopogott. Bentről borízű ordítás felelt:
- Ki az?!
- Kard!
- Ki?!
- Kard!!!
- Micsoda?! Kard ki kard?! – szakította fel az ajtót a dandártábornok és egy villámgyors szablyasuhintással levágta az ifjú huszártiszt lóvizelettől csöpögő orrszőrzetét. – Na, mondjad, miért ébresztettél fel az ebéd utáni szundikálásomból?!
- Én csak, én csak… az Ön lányát… a lánya kezét szerettem volna kérni…
- Mindjárt! – böffent az öreg és beviharzott a házba. Egy sikoly hallatszott és a dandártábornok már hozta is kifelé a bájos Butélia balkarját. – Tessék, itt van! Jó lesz ez, vagy hozzam inkább a másikat?
Kard Kösztény elkérte a kart és megvakarta vele a hátát. Elégedett mosoly öntötte el az arcát:
- Végre meg tudom vakarni a hátam közepét! De jó!
- Minek örülsz, te huligán?! – ordította az ajtón kiszaladó Butélia és megmaradt kacsójával hatalmas nyaklevest kevert le a másik kezével a hátát vakargató kérőjének. Nagyot toccsant az ifjú huszártiszt lóvizeletes arca.
- Ne legyél már félkarú tapló! – kiáltott rá a lányára egy hegyeset pökve a dandártábornok.
- Jó apuci, nem leszek! Ígérem, hogy megjavulok! – mondta Butélia és cuppanós puszit adott apja megenyhült tekintetére, majd a szemgolyót kiköpve a kérője karjaiba omlott…

Kard Kösztény aznap szerelemittasan ment haza, és ha a másnapi csatában leendő apósával egyetemben miszlikre nem szabdalták volna, akkor boldogan éltek volna, míg meg nem halnak. Így azonban csak ő élt boldogan, míg meg nem halt. Butélia viszont egyedül maradt, világgá ment és a világirodalomba fojtotta bánatát. Késői haláláig William Shakespeare, Lev Tolsztoj, P.G. Woodehouse, P. Howard és Henryk Sienkiewicz művészneveken alkotott maradandót. Utóbbi nevét sosem tudta helyesen kiejteni, de nem is akarta...
… És elközelített a vég. Amikor a százhuszadik születésnapján egy a térdei közé szorított borosüveg beszorult dugóját akarta kihúzni, az üveg nyaka képlékenyen megnyúlt, a bájos Böszményi Butélia pedig egyensúlyát vesztve kizuhant a vár legmagasabb tornyának ablakából, egyenesen a vizesárokban lubickoló krokodilok közé. A krokodilokat a kezében lévő nyúlt nyakú üveggel ugyan agyonverte, de amikor letelt a számára megszabott idő, hirtelen megboldogult, úgyhogy végül is boldogan halt, míg élt.
A nyúlt nyakú borosüveget pedig a népnyelv azóta is butéliának hívja.

Kard és szerelem II.

Kard Kösztény az ifjú huszártiszt olyan, de olyan szerelmes volt a bájos Böszményi Butéliába, hogy ez az érzés teljesen vakká tette. Bamba vakságába észre sem vette, hogy fordítva ült a lovára. Csak lógott boldogan a ló hasa alatt, a fejébe szállt vértől veres arccal bárgyún mosolyogva, és az sem zavarta, hogy az állat minden lépésénél kobakon rúgta. Álmodozásából csak a tarkójára spriccelő langyos lóvizelet riasztotta fel. Körülnézett és meglátta Vitéz Böszményi Böhönc dandártábornok tótágast álló házát. Döntött:
- Hóóó! Most leszállok és megkérem a bájos Butélia kacsóját!
Bekopogott. Bentről borízű ordítás felelt:
- Ki az?!
- Kard!
- Ki?!
- Kard!!!
- Micsoda?! Kard ki kard?! – szakította fel az ajtót a dandártábornok és egy villámgyors szablyasuhintással levágta az ifjú huszártiszt lóvizelettől csöpögő orrszőrzetét. – Na, mondjad, miért ébresztettél fel az ebéd utáni szundikálásomból?!
- Én csak, én csak… az Ön lányát… a lánya kezét szerettem volna kérni…
- Mindjárt! – böffent az öreg és beviharzott a házba. Egy sikoly hallatszott és a dandártábornok már hozta is kifelé a bájos Butélia balkarját. – Tessék, itt van! Jó lesz ez, vagy hozzam inkább a másikat?
Kard Kösztény elkérte a kart és megvakarta vele a hátát. Elégedett mosoly öntötte el az arcát:
- Végre meg tudom vakarni a hátam közepét! De jó!
- Minek örülsz, te huligán?! – ordította az ajtón kiszaladó Butélia és megmaradt kacsójával hatalmas nyaklevest kevert le a másik kezével a hátát vakargató kérőjének. Nagyot toccsant az ifjú huszártiszt lóvizeletes arca.
- Ne legyél már félkarú tapló! – kiáltott rá a lányára egy hegyeset pökve a dandártábornok.
- Jó apuci, nem leszek! Ígérem, hogy megjavulok! – mondta Butélia és cuppanós puszit adott apja megenyhült tekintetére, majd a szemgolyót kiköpve a kérője karjaiba omlott…

Kard Kösztény aznap szerelemittasan ment haza, és ha a másnapi csatában leendő apósával egyetemben miszlikre nem szabdalták volna, akkor boldogan éltek volna, míg meg nem halnak. Így azonban csak ő élt boldogan, míg meg nem halt. Butélia viszont egyedül maradt, világgá ment és a világirodalomba fojtotta bánatát. Késői haláláig William Shakespeare, Lev Tolsztoj, P.G. Woodehouse, P. Howard és Henryk Sienkiewicz művészneveken alkotott maradandót. Utóbbi nevét sosem tudta helyesen kiejteni, de nem is akarta...
… És elközelített a vég. Amikor a százhuszadik születésnapján egy a térdei közé szorított borosüveg beszorult dugóját akarta kihúzni, az üveg nyaka képlékenyen megnyúlt, a bájos Böszményi Butélia pedig egyensúlyát vesztve kizuhant a vár legmagasabb tornyának ablakából, egyenesen a vizesárokban lubickoló krokodilok közé. A krokodilokat a kezében lévő nyúlt nyakú üveggel ugyan agyonverte, de amikor letelt a számára megszabott idő, hirtelen megboldogult, úgyhogy végül is boldogan halt, míg élt.
A nyúlt nyakú borosüveget pedig a népnyelv azóta is butéliának hívja.

Mesterházy Attila Miskolcon tartott nagygyűlést.

Valószínűleg valaki azzal hitegette, hogy ez az ő igazi műfaja, a nagygyűlés, és ő ezt el is hitte neki, de bár ez lenne az egyetlen hibás politikai tanács, amit megfogadott…

Pedig fejlődik, tanul, és érzékelhető a változás is régebbi önmagához képest.

Ha hasonlatok szeretnék találni, akkor talán Fásy Ádám lenne a kézenfekvő minta, aki ma már mindent el tud jószerivel hiba nélkül énekelni, ha a dal nem haladja meg a két oktáv terjedelmet.

A szocialista pártvezér retorikai képességek tekintetében is a magyar politikai élet általános etalonjához szeretne hasonlítani, a gesztusok, a mozdulatok, sok esetben még a tartalom is visszaköszön – hogy miért van az mégis, hogy a produkció olyan, mint amikor a hattyú halálát Pliszeckája után Tóth Manci adja elő a számlázóból – az isten se tudja.

Hiába, csak az észt osztotta igazságosan az úr, mert arra még senki nem panaszkodott, hogy abból neki kevés jutott volna, de a retorikai képességek meg a karizma más kérdés, abból vagy van, vagy nincs, és erről a delikvens mit sem tehet.

Éppen ezért nem is erről szeretnék írni, hanem az ígéretekről.

A szocialista pártelnök Miskolcon éppen ezekből tett egyet – kettőt a napi politika változékonyságába és kacskaringóiba kissé belezavarodott híveinek, gondolom, lelkesítés és az alélt állapotban levő optimizmus életrekeltése céljából.

Azt mondta nekik - miközben tekintetéből csak úgy sugárzott az elszántság és a hit - hogy az Orbán-kormány megbukott, és ha jövőre a szocialisták kerülnek hatalomra, annak a gyermekek, a fiatalok, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok lesznek a nyertesei.

Háromszor is elolvastam a mondatot, hátha megtalálom, amit kerestem, de egy istennek se leltem a férfiakat.

Márpedig ha ők nem lesznek ennek a gyönyörű helyzetnek nyertesei, akkor mehetünk mi, baloldaliak valamennyien Kukutyinba zabot hegyezni, hiszen, bár az ivararányok nekünk kedveznek, azért nem feledkezhetünk meg a nyugdíjas tanárnők elszánt, hegyvidéki hadáról, kik ajkaik közt fütyülővel, nyakukban vekkerórával, szívükben a Vezér iránti olthatatlan szerelemmel adják a békamenet szilárd gerincét!

Nem adhatunk a férfiakból egyet sem, az már hétszencség, márpedig ha nem akarunk adni, akkor ígérni kell, nyakszakadásig.

Volt már ebből balhé, mikor az izgága Gyurcsány kifejtette, hogy ezt nem kellene tovább csinálni, mert nyilvánvalóan tudtuk mindahányan, hogy amit mondunk, az nem igaz, ugyanis a nincsből nem lehet osztogatni, és bár megtapsoltuk, azért nem hagytuk annyiban, máig nyögi a következményeket.

Most legutóbb, például, kigolyóztuk a demokratikus kaszinóból, habár ez képes még a vereségből is nyereséget csinálni, fene tudja, mi a módszere…

Na, mindegy - az biztos viszont, hogy ígérgetni kell, az ellenfelünk is azt teszi, akkor nekünk is azt kell tenni, hiszen csak egy politikusnak jött be eddig, hogy vért, verítéket és könnyeket ígért, mégis nyert, de hát nézzetek rá, ez a rokonszenves sportember a homlokába hulló fürtöcskével úgy néz ki, mint Churchill?
A whiskytől sem bűzlik, nem is szivarozik, ellenben ígérgetni azt tud, hiszen virtigli magyar politikus, nemde?

Itt van mindjárt ez az „Orbán-kormány megbukott” című alapvetés.

Hát nem tudom, de így messziről, éjjel és ködben úgy néz ki, mint az a kártyás, akinek ellenfele kezében ott van mind a harminckét lap és a zsebeiben még két pakli kártya, míg ő éppen durchmarssal hozza rá a frászt, apai öröksége maradékának terhére.

Aztán jöttek a konkrétumok, a tandíj eltörlése azoknak, akik elérték a pontszámot, a devizahitelesek, a tornatermek, a síp, a dob, a nádihegedű, majd a végén megköszönte megköszönte Bajnai Gordonnak az MSZP és az Együtt-PM közötti korrekt megállapodást, amivel létrejött a kormányváltók szövetsége.

Gondolom, ennek lesz az eredménye, hogy az MSZP kerül hatalomra, ami feltehetőleg marhára lelkesíti szövetségesét, aki most riadtan pislog ki abból a gödörből, melynek ásásánál ő kezelte a markolót.

Amiről kevés szó esett, az leginkább Orbán, ami nagyon helyes is, mert ha emlegetjük, még megjelenik, oszt hazazavarja a nagygyűlést a francba, amilyen krakéler, de majd jól kicseszünk vele: ha nyerünk, akkor majd jól megkeressük vele a kiegyezést, meg majd játszunk vele medvést: mi kinyaljuk a seggét, ő meg brummog hozzá!

Ez az egész egyre viccesebb és siralmasabb.

Valaki elmondhatná már Mesterházynak, hogy Jóbarát!

Üres a kassza!
Nincs liba, ne ígérgess libacombokat!

Mert ameddig ezt nem érti meg, addig – még ha hinne is politikusnak ebben az országban valaki – csak a bajt csinálja a fedezet nélküli ígéretekkel.

Rezsicsökkentés?

Stadionok? Trafikok? Földbérletek?

Béremelések?
Fedezet nélküli ígérgetés?

Mind külön-külön remek lehetőség arra, hogy elmondjuk, hogy juttatta Orbán és bandája ebek harmincadjára az országot, hogy tette tönkre erkölcsileg-anyagilag egyaránt, hogy csinált a jogállamból önkényuralmi cirkuszt!

Amit itt ígérni kell, azt nagyon meg kell gondolni, mert azt teljesíteni is kell, és ahhoz pénz kell.

Ne legyenek illúzióink, nekünk nem nézné el a nép, ha a magánemberek bankbetéteire szeretnénk választások után rátenyerelni, vagy a nyugdíjakat akarnánk megadóztatni, esetleg a forint árfolyamával vagy az inflációval babrálni, - a baloldal ígéreteit be kell tartani.

Annyit kell ígérni, amennyit mód van betartani.

Még van vagy húsz nagygyűlés hátra, nem ártana elgondolkodni ezen…

:O)))

A Sors, a Szerki, a Technika Ördöge vagy mindhármuk kifürkészhetetlen szeszélye folytán még mindig csak

így és itt olvasható

A Sors, a Szerki, a Technika Ördöge vagy mindhármuk kifürkészhetetlen szeszélye folytán még mindig csak

így és itt olvasható

de igazuk van.

A tudományos megállapításokat is lehet másképp érteni.

Sok mindent el lehet mondani az emberiségről gondolkodó tudósok világáról, de hogy állóvíz lenne, na azt semmiképp. Ennek ellenére egy állóvízbe dobott szikla következményével járt David Attenborough a Radio Timesnak adott interjúban tett kijelentése, miszerint „vége a természetes emberi evolúciónak”. Ebbéli vélekedését az ismert tudósazzal magyarázza, hogy „az orvostudomány már a csecsemők 95-99 százalékát életben tudja tartani, így megkerültük a Darwin által megfogalmazott természetes kiválasztódás törvényét”.

Az azonnal bősz tiltakozó kollégák egyike igen csak érdekes megállapítása keltette fel leginkább a figyelmemet:  „Az emberi evolúcióval foglalkozó tudósok egy része szerint az emberi törzsfejlődésben új fejlemény, hogy a változások közvetítő közege már nemcsak a genetika, hanem a kultúra és a technika. A Richard Dawkins által megalkotott memetika tudománya szerint a kulturális jelenségek, más néven mémek megfeleltethetők a biológiai evolúcióban szerepet játszó géneknek, és szintén a természetes kiválasztódás törvényeit követve öröklődnek, változnak vagy tűnnek el.”.

A vakszerencse – bár ezt inkább szerencsétlenségként éltem meg – úgy hozta, hogy viszonylag nem nagy idő eltéréssel kénytelen voltam meghallgatni Orbán és Mesterházy értékelését a mai Magyarországról. Ennek tükrében nem látom, hogy ellentmondás lenne a fent említett két állítás között, mert mindkettő igaz.

Mindketten jól példázzák a természetes kiválasztódás kádári aberrációja (talán nem túlzás kifejezett kontra-szelekcióról beszélni) ortodox következményeit, ahogy az is igaz, hogy ha esetükben a kultúra öröklődéséről nem is, de hiányának öröklődésről annál is inkább beszélhetünk! =))

Róna György jegyzete

EZ IGEN!!!

Mesterházy asszondja, hogy:

(  "Mint tudják…" )   "Megváltoztunk, bizonyítunk.."

Én meg asszondom, hogy elfelejtetted!!!  ÖSZÖDI BESZÉD!!!

Idézek az Indexből: (http://index.hu/belfold/2013/09/13/kek_az_eg_zold_a_fu_az_mszp_nyerni_fog/)

„…Nem fogják elhinni: mindenkinek jobb lesz.

Több pénzt akarnak tenni már a bölcsődétől kezdve az oktatásba: „Egyetlen természeti erőforrásunk van, a kiművelt emberfők többsége. Így politikai prioritásként kell kezelni az oktatást”. Az álláskeresőket azzal segítenék, hogy három hónapról kilencre emelnék az álláskeresési támogatás folyósítását, a nyugdíjasoknak pedig megnövelnék a méltányossági nyugdíj összegét.

Emellett bevezetnék a nyugdíjprémium intézményét is: „Ha jól megy az országnak, többet kapnak a nyugdíjasok is".  De a rokkantnyugdíjasok nyugdíjjogosultságát is visszaállítanák valamint a szociális temetés helyett kegyeleti támogatást adnának. És a kegyelemdöfés: „Szigorúbban üldözzük az idősekkel szemben elkövetett bűncselekményeket".

Az ígéreteknek persze itt még korántsem volt vége:

• ·A szocialista párt 2014 szeptemberétől biztosítani fogja minden ponthatárt elért gyermek számára a tandíjmentességet
• ·és el fogják érni, hogy minden magyar családban legyen legalább egy kereső
• ·és a kis- és középvállalkozóknak valós segítséget fognak adni
• ·és támogatást adnak a fűtésrendszerek és szigetelések felújításához
• ·és a 65 év felettiek ingyen utazhatnak majd
• . és csökkentik az alapvető élelmiszerek árát

Természetesen jogosan merül föl lassan a kérdés, hogy mindezt hogyan, miből, de Mesterházy Attila nem volt rest minden igényt kielégítő, átfogó választ adni: „Ehhez egy jól működő gazdaságra van szükség, ezt is meg fogjuk teremteni”.

No és, ismerve a gazdaság mai állapotát, természetesen ez a jól működő gazdaság a választások másnapján egy csettintésre „dübörögni kezd”

De legyünk megengedőek. Egy-két év múlva…!?!

Mit szól majd erre mutyitársa Bajnai?  Aki, -el kell ismerni,-  végül is mégis csak gazdasági szakember .

Én ezt: Tündérmese!  NEM VÁLTOZTATOK MEG!!!  Pedig igazán jó lett volna…..

Újra - tekintettel a legfrissebb hírekre: egyértelmű, hogy a kormány(párt) "lenyúlta" a holokauszt-emlékévet - s teszi ezt vallási és civil szervezetek lelkes együttműködésével (http://www.szombat.org/politika/otmilliard-egy-uj-nagyszabasu-holokauszt-kiallitasra).

Eközben a Fidesz gyalázatos politikáján, propagandáján semmit sem változtat.

Szégyen.

IX. 14.

Jövőre lesz a holokauszt 70. évfordulója - a zsidó vallási szervezetek kezdeményezte emlékév programjának alakítását maga a Nemzeti Ügyek Kormánya intézi. Kell-e ennél egyértelműbb bizonyíték arra, hogy az "antiszemitizmus" ürügyén megfogalmazott bírálatok tökéletesen alaptalanok?!

Emlékbizoccság

Teljes szöveg>>>

IX. 5.

Szeged 2013. szeptember 14.

Mint a mókus

Nem szeretnék egyetlen foglalkozást sem alábecsülni, de úgy vélem, téved az, aki az anyagiak ellenében szexuális szolgáltatásokat nyújtó hölgyek tevékenységét az ősi mesterségek közé sorolja.

Szerintem a halászat, vadászat sokkal ősibb ennél, a gyűjtögetésről nem is beszélve, és ez utóbbit újabban egyre többen űzik. Elég, ha a kukák környékén kóborlókra gondolunk. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Bevallom, én sem vagyok különb a Deákné vásznánál, vadászok és gyűjtögetek is. Vadászni csak átvitt értelemben szoktam, például, hogy hol, mikor lehet bizonyos dolgokat olcsóbban beszerezni. Gyűjtögetni viszont szó szerint, mint a mókus. Mogyorót. Még csak fára sem kell másznom érte, elég, ha a mogyorófa alól a lehullott termést összeszedem. Hazaviszem, megtisztítom és feltöröm. Nagyon finom a magja. Mogyoróhoz jutni ennél olcsóbban?

Lehet, hogy most sokan elhúzzák a szájukat, de engem az sem érdekel. Milyen jó lesz majd nekem, amikor hosszú téli estéken a panel odúmba visszahúzódva, a közszolgálati tévé műsoraitól elbódulva ropogtatom a mogyoróimat. Hozzám képest a tanmesebeli hangya sehol sem lesz!

Méhes János

Ami a baloldali összefogást, illetve helyesebben szólva a baloldali széthúzást illeti, előre borítékolni lehetett az eredményt. Nem most, hanem már sokkal korábban. A társadalmi problémák szőnyeg alá seprése, a baloldali eszmék megtagadása, a valós kérdésekről szóló társadalmi viták helyett meghirdetett „antifasiszta összefogás” táborelvű jelszava csak az árokásási tendenciákat erősítette a kettészakadt országban. Észérvek már nincsenek. Indulati érvek korbácsolják fel a közhangulatot.

Sikerült eljutnunk oda, ahova az egyébként értelmes szülők egy válóper során könnyűszerrel eljuthatnak, ha elfeledkeznek a közös gyerek érdekéről. Kígyót-békát kiabálnak egymásra és ott ártanának a másiknak, ahol csak tudnak. Akár egy kanál vízben megfojtanák egymást, csak hogy nekik legyen igazuk. Még a gyereket is egymás ellen játsszák ki. Ilyenkor a szülőknek már célszerűbb lenne pszichológushoz fordulni! A példát azért hoztam fel, hogy lássuk, miről van szó, mert a válóperes helyzet mindenki által közismert.

Már nemcsak a kettészakadt országon belül folyik árokásás, hanem a baloldalon belül is. Észérvek helyett indulatok korbácsolják a közhangulatot, miközben a társadalmat valóban érdeklő kérdésekről egyetlen szó sem esik. Sőt, a hangadó többség minden ilyen törekvésre azt válaszolja, hogy most nem ez a fontos. Erről lesz idő később vitatkozni...

Csoda, hogy értelmetlen és jelentéktelen kérdésekről folyik a „párbeszéd”? Csoda, hogy személyes ambíciók kerülhetnek az első helyre? Csoda, hogy egyes jelentéktelen figurák túlértékelhetik önnön jelentőségüket? És csoda, ha a mellőzöttek sértődötten reagálnak az önjelölt „vezérek” kirekesztő „elveire”? A választópolgár közben pedig egyre világosabban látja, hogy öncélú hatalmi játszmákról van szó csupán és egyre inkább érti, hogy bármelyik fél is kerüljön hatalomra, az eredmény nem lehet más, mint öncélú hatalomgyakorlás.

Nem erről álmodtunk a rendszerváltáskor! Nem így képzeltük a polgári demokráciát! Ez volna most a „legfontosabb”? A „baloldal” napjainkra teljesen elveszítette józan ítélőképességét, ezért nem lehet igaza az olyan érveknek sem, hogy „ez most a legfontosabb!”.

Baloldali politikusainknak talán még nem volna késő pszichológushoz fordulni... Ha már a politikához nem értenek... Úgy tűnik, a grazi orvosok a másik oldalon is jó munkát végeztek. Vagy ha pszichológusok már vannak a kampány-stábban, akkor azokat mint kutyaütőket el kéne zavarni és keresni kellene másikat! A kampánynak ugyanis nem arról kellene szólnia, amiről jelenleg szól!

Mesterházyról írni soha nem is tartottam érdemesnek, mert jelentéktelen figurának gondolom, de Bajnai gondolatában látni véltem azt, amit jómagam a lényegnek tartok. Ez volt az (idézet a NOL-interjúból):

„Győzelemre alkalmas összefogást kell összeraknunk a szocialistákkal. Ha ez arról fog szólni, hogy restauráljuk a 2010 előtti állapotokat, akkor a Fidesz majd háromnegyeddel győz a választásokon. Ha arra kötünk szövetséget, hogy szabaduljunk meg a kártékony Orbán–Simicska-rezsimtől, de egyúttal haladjuk meg a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év összes bűnét és hibáját is, úgy akár kétharmadot is kaphatunk.”

Sajnos Bajnai az eltelt két hónapban rácáfolt a saját szavaira. Egyrészt azért, mert a liberális felfogása nem igazán forradalmár személyiséget takar, másrészt simán behódolt Mesterházy semmitmondó opportunizmusának. Ez volt az egyetlen mondat az Operaház előtti tüntetés óta, ami bizakodásra adott okot a számomra, de mára ez is semmivé foszlott. A „baloldali együttműködés” programjába nem került bele egyetlen érdemi baloldali gondolat sem, ami abban van, az csupa mellébeszélés, „nesze semmi, fogd meg jól!”.

Ismét annak lehetünk tanúi, hogyan árulja el és hagyja magára a „baloldal” az egész társadalmat. Láthatjuk, hogyan áldozza be az elszegényedő társadalom érdekeinek képviseletét a praktikus megfontolásainak és hatalmi ambícióinak. A 2014-es választások kudarcáért nem azok lesznek a felelősök, akik nem mennek el szavazni, mert nincs kire.

Még ma sem volna késő felébredni ebből az álomkórból és kiszállni a „baloldalnak” ebből az újabb árulásából. Még ma sem volna késő valódi önkritikát gyakorolni és elkezdeni végre beszélni arról, amiről kell: a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év összes bűneiről és hibáiról, hogy azok alapján végre társadalmi párbeszéd kezdődhessen a válságból való kiút reális lehetőségeiről is. Nem kellenek ehhez váteszek és a tuti megoldások ismerete – elegendő az önkritika és az őszinte párbeszédre való készség. Nem kellenek hozzá még forradalmárok se, csak őszinte demokraták!

De olyanok ebben az országban nincsenek! Tévedés azt hinni, hogy az a demokrata, aki annak mondja magát! Az a demokrata, aki demokrata módjára viselkedik. Aki politikusként arról beszél, ami a társadalmat érdekli.

Egy ilyen párt akár a választásokat is megnyerhetné – mindenféle összefogás nélkül! De minden bizonnyal verhetné a rivális „ál-baloldali” indulókat. S ha netán nem is győzne a választásokon, mert bizony már elvesztegettünk három évet, de egy évvel máris előbbre lennénk, hogy a következő választásokra már legyen igazi baloldali pártunk! És addig is legyen valódi ellenzéke a Fidesz-maffiának!

Az „ál-demokraták” pedig hadd marakodjanak az ellenzéki vezető pozíciókért! Nem szabad ebben részt venni! Csak nevetségessé teszi magát mindenki... És végképp lejáratják a demokráciának még a gondolatát is!

Csak csendben jegyzem meg, itt a NolBlogon sem látok egyetlen reális véleményt sem. Mindenki csak a saját pártpreferenciáit fújja...

Miért kell megvárni a felismeréssel a 2014-es választási vereséget?

Pár éve tíz napot töltöttünk Franciaországban. Egy hetet Lyonban és négy napot Aix en Provence-ben. Az utóbbi városról szeretnék írni.  
  
A nagy sebességű TGV vonattal érkeztünk. A következő megálló Marseille, csupán 30 km-re van innen. A TGV megálló a városon kívül van, hasonlóan egy repülőtérhez. Innen busszal mehetsz be. A régi pályaudvarnál tesz le. Ez még mindig működik a normál vasutakat szolgálja. 
 
Egy kis séta bőröndöddel amíg a forgalmas Place de Gaulle-hoz érsz. Innen kis elektromos járatokkal, kb. 1 EU-ért fejenként, be lehet menni a régi városba. A régi város le van zárva a forgalomtól, kivéve a szállításokat. Mi itt egy lakást béreltünk az interneten. Az egyik legszebb (háromszög alakú) téren volt, a neve Place des Trois Ormeaux. Címünkhöz megérkezvén nekem először el kellett gyalogolnom a kulcstartó címéhez.

A lakás tulaja egy Houstonban dolgozó valaki volt akinek az anyósa helybeli. Nejem beült a kis kávézó kinti asztalához, kofferestül, én meg a leírás szerint elballagtam a kulcsért.  

A lakásunk egy több száz évvel ezelőtt épült ház második emeleten volt. Ablakai a kis térre nyíltak. Az ablakból jól meg lehetett figyelni a kis macskaköves teret és az ott lezajló életet. A közepén egy szökőkút volt. A már említett kávézón kívül, pont alattunk, volt egy ínyenc kaja és minőségi bor árus. Neki is voltak asztalai a téren. A kliensek órákig ültek itt. Reggelente kapucsínók és süti mellet. Később ezeket az ebédelők váltották fel. Jó pástétomot vagy libamájat ettek finom péksüteménnyel, bor vagy pezsgő kíséretével. Az ebéd sokszor belenyúlt a délutánba, senki sem sietett. Ezt este vacsorázók követték. 

A város láthatóan prosperál. Feltételezem a sok tehetős nyugdíjas (Angliából, Németországból és Skandináviából) akik rendszeresen ide járnak segítenek ebben. A kellemes az éghajlat és a város és környezetének szépsége vonzza őket. És gondolom sokat köszönhetnek a jól menő marketing állását feladó Péter Mayle-nak aki Provence-ba települt és számtalan népszerű könyvet írt az itteniekről. Könyveit biztosan ismeritek, az Egy év Provence-ban a címe a kezdeti sikernek. 

Aix en Provance-nak 150 ezer lakosa van. A múltban fontos város volt, de még ma is Provence megye fővárosa.  A régi város ideális sétára. Elsősorban a sok szökőkútjáról hires. De szintén nevezetesek a reneszánsz paloták és a gazdag templomok. Megemlítem a virágpiacot is, ami a legforgalmasabb szombaton délelőtt. Ide valós a neves festő Paul Cézanne. Menj el a város főutcájára amit Cours Mirabau-nak hívnak. Egy széles párizsias bulvár, platán fákkal szegélyezve. Nézd meg hol kávézott Cézanne jó barátjával Emil Zolával. A kávéház neve (illően), Deux Garconnes.

Cézanne műterme sincs messze, egy kellemes séta a régi városon kívüli dombhoz. A ház ma egy múzeum ahol mindent érintetlenül hagytak. Nem szabad elfelejteni a magyar származású absztrakt festő Vásárhelyi Győző (itt Victor) múzeumát sem, amit Fondation Vásárely-nek hívnak.

Szánalmas ez a vonaglás és tanácstalanság, ahogy kóborolnak szegény baloldali választók.
Eddig sem volt diadalmenet, bukást bukásra halmoztak a vezetőik, de most, ahogy az álom vezetői poszton veszekednek, ami elérhetetlen távolságba van, most még inkább botrányosan viselkednek.
Nem értem, miért ragaszkodnak a baloldalt pártolók azokhoz a bukott vezetőkhöz, akik messze nem a baloldali eszméket valósították meg eddig?
Mi ez, ha nem árulás?
Nyomatékul és egyértelműség kedvéért még egyszer megkérdezve, miért válnak árulóvá a baloldali választók?
Elárulják saját magukat, és az igazi baloldali eszmékért küzdő társaikat.
Nem beszélve arról, hogy egyes emberek hatalmi vágyát kiszolgálva azon az alapon szavaznának, ha ló nincs, szamár is jó.
Ennyi erővel akár maradhatna a jelenlegi vezetés is, hiszen csak újabb kirívó költekezést jelentene a vezetés átalakítása.
És mondja meg már valaki nagyon okos, hova jutottunk a jellegzetesen mondott „elmúlt nyóc évben”?
Azt sírjátok vissza?
Na, ne bohóckodjunk már…én máson szoktam nevetni…

(Egyébként, nyugodtan szidhatja ZoróAszter missinget, engem nem izgat, továbbra is ide képzelheti a rémképét, ha neki jólesik.)

Egész nyáron  tengerparti,  napfényes mediterrán tájakra tervezgettem egy szép és pihentető nyaralást. Úgy számoltam -  a realitások figyelembevételével - , hogy  kb tíz napos kikapcsolódásról lehetett volna szó. Ezzel szemben..

Telt-múlt az idő és szeptember első napjaira  totál egyértelművé vált, nem lesz ebből már semmi  az idén. A felismerés nem számított nagy újdonságnak, volt ilyen többször.. naná! Aztán mégis úgy alakult, hogy egy néhány naposra szűkített program belefért a tervekbe.

Apró korrigálás és  a víz helyett a hegyekbe mentünk.  Lényeg volt az is, hogy közelebbi vidéket keressünk és lehetőleg olyat, ahol nem jártunk még. Így esett a választásunk Máramarosra, Bukovinára ebből következően  a túraútvonal végül 2000 kilométeresre sikeredett (autóval, naná..), ez a mi formánk, amúgy. Hazafelé meg-megálltunk néhány érdekesnek ígérkező helyszínen. Végig a Gyergyói havasokon, Maros-völgyén, Kolozson keresztül Nagyváradnál átlépve a határt. Mit mondjak? Nem bántuk meg.

Elmondhatatlanul sok élményben volt részem a hat nap alatt. Nem szaporítom a szót, beszéljenek a fotók.  Igazándiból nem  a városi élet, vagy a történelmi emlékek érdekeltek, hanem a táj, az erdők, a folyók, vízesések, az egyszerű hétköznapok, néhány jelentősebb látványosság, satöbbi. De erről is képekben.

A Mára vidékét  néhány órás autózást követően  értük el.  Dél-Alföldről indultunk.

Juhász szállás Nagybánya felett a Rozsály tetőn.

A Firizai - vagy Fernezsályi - tó

Útban a Gutin-hágó felé

A Gutin-hágón

Úgy láttam, a motorosok imádják ezt a vidéket, naná az út szeszélyesen kanyarog, a Gutin hegység legmagasabb pontja 1447, a hágó is kb 1000 m-en van.  Izgalmas!

Mára-falva /Krácsfalva/, vízeséssel, malommal, vendéglővel, gombát, sajtot, pálinkát földről áruló nénikkel, ahogy kell

/fenti faragott keresztet korábbi máramarosi kiránduláson fotóztam/

A gyógyvízéről híresAknasugatagon szálltunk meg először. Nem fürödtem meg, mert eléggé hűvös idő volt, a hely viszont kiváló kiindulópont a környék bejárásához. A vidék leírhatatlanul szép. Találkoztunk krumplit betakarító falusiakkal, estefelé haza tartó jószággal...

Budestiben/Budfalva/ kora esti fényekben fürdő öreg fatemplomot látogattunk meg..bizony igaz, errefelé még viselik az idősek a régi ruhákat, ráncos, bő szoknyákat, kendőt még a fiatal asszonyok is , homlokukat eltakarva, a férfiakon láttam apró, nekem mókásnak ható szalmakalapocskát, sőt bocskort (!), egy kapu előtt ülő néni gyapjúfélével dolgozott, nem is tudtam pontosan milyen munkát végez...

Bozita fölött egy patak partján ebédeltünk, a hegyekből lovakkal fát húzató, szállító emberek hangjától visszhangos völgyben.

Máramarosszigeten kedves magyarul beszélő asszony volt segítségemre a legjobb szilvapálinka kiválasztásában - kóstolással egybekötve, mert arrafelé úgy szokás - a dolognak az lett a vége, hogy körtepálinkát is hoztam. Fazékból árulják a szilvalekvárt, mérlegen mérve, ki mennyit kíván belőle vásárolni, sajthalmok, rengeteg tejárus, az asztalok mellett, csak úgy a földre borítva padlizsánhegyek kellették magukat az ősz sok egyéb gyümölcse mellett, egy bádogfazék-árus biciklire kötözött termékei mellett ajánlgatta szolgáltatásait,  a büfénél két megfáradt piacozó asszonyság dinnyézett, kávézott, némi itóka mellett csevegve...tetszett nekem a máramarosi piac, nagyon.

/a piac bejárata/

MegnéztükBarsana világhírű kolostorát..

..és a szaploncai /Săpânţa/vidám temetőt, ahol Stan Ion Patras fafaragó mester 1935 táján úgy gondolta, nem feltétlenül fontos a siralom völgyéből távozót szomorúan búcsúztatni. A falucska másvilágra költözött lakóiról, a családtagoktól szerzett információk alapján versikét költött, azt fába faragta, a helyi divatnak megfelelő díszítéssel, festett fejfákon megörökítette. Sajnos a versikék csak román nyelven olvashatóak, ám a kifejező ábrázolásnak hála, a történetek többé-kevésbé érthetőek. Kit halála körülményeivel együtt, kit pedig életében betöltött szerepében ábrázolja, nem titkolva esetleges hibáit sem. A temető UNESCO védelem alatt áll. Már a mester is egy ilyen festett kereszt alatt pihen, a munkát utódai folytatják. Ma 1000 fölötti a festett fejfák száma.

Nem volt idő megtekinteni Nagybányát, aFelsővisói erdei vasútat, pedig azt mondják az egész napos vonatozás a havasokban páratlan élményt kínál. KimaradtFelsőbányamellett a Bódi tó a felvonóval, ami 1200 méter magasba repíti az embert...ajaj! Hiába no, rengeteg itt a látnivaló, sok ez így egyszerre! A beszámolóból is egy fejezetet terveztem...már látom, hogy nem fog menni.

Igy aztán folyt. köv. :)

Faragott kapu

/további mesés fotókat láthattok, ha a fenti linket megnyitjátok/

Máramaros

A zsidó vallási szervezetek kezdeményezte holokauszt-emlékévet „lenyúlta” a „kormány(párt)” – mégpedig a kezdeményezők lelkes együttműködésével. "Pártunk és kormányunk" egyelőre 5+1.5 milliárd forintot szánt a tranzakcióra. Velük együtt..?

Ennyi pénz, úgy tűnik, bőven elegendő ahhoz, hogy különböző, magukat erre fölhatalmazottnak vélő szervezetek készségesen együttműködjenek; másrészt arra is elegendő, hogy a „kormánypárt” számára nélkülözhetetlen emberellenes indulatokat melegen tartsa. A demokratikus ellenzék is – hallgatásával, időnként részvételével –  partner ebben a visszataszító színjátékban.

Álláspontom a hajlíthatatlanoké – bárki mondhatja, az életidegen hajlíthatatlanoké. Mentségem csak az lehet, ha igazam van: olyan alapkérdést érintek, amelyben semmiféle mérlegelésnek, megalkuvásnak sem lehet helye.Ám ha igazam volna, akkor mi szolgálhatna mentségül az együttműködő szervezeteknek?

Legalább két szempontból tartom a „kormánypárttal” való együttműködést, közösségvállalást még ebben a témában is – vagy éppen különösen ebben a témában! – tökéletesen erkölcstelennek, ezért elfogadhatatlannak.

...

A bérmunkába kiadott xenofób, rasszista (cigányellenes és antiszemita) és homofób propaganda a normál fideszes üzemmód szerves része – nagyjából 1994-95 óta, és egyre inkább.

...

Azt állítom tehát, hogy általában is, különösen pedig a holokauszt-emlékévben e „kormánnyal” közösen emlékezni egyet jelent az áldozatok emlékéhez való hűtlenséggel.

...

Másrészt a jelenlegi hatalommal való bárminő együttműködés átfogóbb szempontból nézve is tökéletesen vállalhatatlan.Nagyon röviden: ez a hatalom államcsínyt hajtott végre: többé-kevésbé demokratikus választás eredményezte többségének birtokában szétverte a polgári demokratikus Magyar Köztársaságot. Csak ismételgetni tudom, amit már többször leírtam: a szétvert köztársaság máig legitim alkotmányaaz ilyen hatalommal szembeni ellenállásrakötelez.

A demokratikus alapértékekhez való hűség, azok védelme megítélésem szerint minden más szempontot, érdeket megelőz: csakis a demokratikus, alkotmányos rend óvhatja meg az országot, a nemzetet a maihoz hasonló, a szélsőjobbal előre megfontoltan, aljas indokból összevegyült „párt”, erő uralmától.

...

Teljes szöveg>>>

A legendás kung fu mester Ip Man élete népszerű alapanyag az ázsiai filmekben. Sőt úgy tűnik épp a reneszánszát éli a megosztó harcművész epikus története a filmvásznon. Életútjának romantikus báját tovább fokozza hogy Ő volt Bruce Lee* mestere. 2008 óta három film is készült életéről, a Wong Kar-Wai féle 2013-as verzió végre a magyar mozikban is látható. 

"A nagymester gyönyörű film. Ha valamihez, a képekhez és a hangulatokhoz Wong Kar Wai még mindig nagyon ért. Még ha az esőben kungfuzás némileg a Mátrixra emlékeztet is, A nagymestert végig jó nézni. " - Cinematrix

A film készítéséről készült egy dokumentumfilm is, az "Így készült: A nagymester" című werkfilm bemutatja a rendező a Kung-fu iskolák megismerésével eltöltött közel három éves időszakát, valamint bepillantást nyerhetünk a színészek hosszú és fáradságos felkészülésébe is. (M2: Szombat (Szeptember 14.) 23:00)

A nagymester (Yi dai zong shi / The Grandmaster). kínai-hongkongi életrajzi dráma, 123 perc, 2013. Rendező: Kar Wai Wong. Főszereplők: Tony Leung Chiu Wai (2046, Szigorúan piszkos ügyek), Ziyi Zhang (Tigris és Sárkány, Hős), Jin Zhang (Tíz perc - Trombita, Wushu)

 * Aki esetleg Bruce Lee miatt ülne be a moziba ne tegye. Nem szereplője a történetnek.

Majdnem. Ha a macskák nem is, a nézők fáztak. Persze aki előrelátó volt, és plédekbe burkolózva ült, az nem annyira.

Macskák a Zete stadionban. Nem akartuk megnézni, kedvünk lett volna hozzá, de már láttuk is, a jegyeket is drágának találtuk, és egy félbeszakadt szentmargitbányai Traviata óta erős fenntartásaim vannak a szabadtéri előadásokkal kapcsolatban. Nem igazán szerencsés, ha az időjárás a főszereplő, hát ha még fizetünk is érte. Szentmargitbánya legalább annyival sportszerűbb volt, hogy ott a szereplők is ugyanúgy áztak, mint a nézők.

Születésnapi meglepetésként kaptuk a jegyeket. Nem maradt más dolgunk, mint reménykedni a jó időben. A délutáni zápor ránk ijesztett, már abban is kételkedni kezdtünk, lesz- e egyáltalán előadás. Szerencsére csak egy egészen rövid, átfutó zápor volt.
Kapunyitás az előadás kezdete előtt másfél órával. Helyfoglalás érkezési sorrendben, így ott voltunk kapunyitáskor, sikerült is jó helyet találnunk, közelebbről és többet láttunk a színpadból, mint amikor a Madáchban láttuk, de így már az előadás kezdete előtt végig kellet ülni másfél órát. Közben kémleltük az eget, ahol újra sötét felhők tornyosultak, de csak a finálé alatt kezdett el cseperészni, „de mintha mindegy volna, el is állt.”

Az előadás felülmúlta a várakozásomat. Semmivel nem maradt el a kőszínházi előadástól, csak a körülmények voltak mások.

Raymond E. Feist - Tündérmese

Műfaja: fantasy

Egy kis ír mitológia, egy kis szentivánéji álom, egy kis horror, egy kis sex. Minden együtt, ami a sikerhez kell! Ajajj! Kihagytam a titkos társaságot, jelen esetben a Mágusokat. Általában az ilyen társaságok világuralomra törnek, ritkábban pedig őrködnek az emberiség felett. Itt az őrködő típusról van szó. Az ikerfiúk küzdelme a Bolonddal elég kemény horror, én lágyabbra vettem volna...

Értékelés: ***

Iszik a pap

Bor lötyög a kupába,
iszik a pap csuhába,
hadd igyék, hadd igyék,
a pokolra úgy vigyék!

Úri asszony kortyolgat,
csókot ad a jóbornak,
hadd igyék, hadd igyék,
dunna alá úgy vigyék!

Linkóci