Folytatás.
A háborúban nem vált hőssé, de gyáva sem volt. Kitüntetést nem kapott, de fegyelmije sem volt. Pedig, tizenkét éves kora óta katona, híres hadvezér akart lenni. (Ehhez képest, nem csinált nagy karriert a hat éves mundérviselet alatt. Mindössze, a káplári rangig vitte.) A vereség lesújtotta, elkeserítette, sértette túlfűtött nemzeti önérzetét, de ezzel sem állt egyedül.
Adolfus a háború után sem találta a helyét a világban. Nem fejezte be tanulmányait. Bár napszámosként volt kénytelen az építőiparban dolgozni, de hamar megutálta azt. Művészettel, azaz, rajzolással, festészettel is próbálkozott, volt is hozzá tehetsége, de nem érzett elhivatottságot, nem fejlesztette tehetségét.
Egyszóval, a Sátánnak sikerült úgy elrejteni az emberek elől tervét, hogy arról még maga Adolfus sem sejtett semmit.
Így élte le Adolfus élete első huszonnégy - harminc évét. Ekkor kezdtek nőni méregfogai. (Már megint egy bibliai analógia: harminc év. Akárcsak a Názáreti esetében.)
No de nagyon előre szaladtam az eseményekkel. Térjünk vissza a magasabb régiókba.
*
A Sátán már előre dörzsölte a markát, hogy miképpen fog bosszankodni az Úr, mikor rájön a csínyre.
S az be is jött neki.
Az Úr valóban bosszús lett. Hazatért fáradtan, a jól végzett munka tudatában s pihenni vágyott. S mit talált kedvenc naprendszerének kék bolygóján? Rontást, bontást, s a lelki káosz csíráinak elhintését. Sőt, már a kibontakozás is elkezdődött. Veszélyben a kiválasztott népe. S veszélyben az emberiség kijelölt fejlődése. Új bálvány születetett, mint a Sína hegyének lábánál az Aranyborjú.
Az Úr gyorsan döntött. Elhalasztotta pihenőnapját, s összeharsonázta személyi ügyekben illetékes angyalait. Miután rájuk pirított tunyaságuk miatt, s kirúgott néhány főangyalt, lefokozta őket egyszerű közangyallá, s őrangyali beosztásba helyezte. Márpedig tudni való, hogy az őrangyalság a leglenézettebb foglalkozási beosztás a Mennyben. Mert még az is előfordulhat, hogy nem is egy fontos személyt kell őrizni, hanem annak kedvenc lovát, kutyáját kell vigyáznia. Ez után kiadta az utasítást, hogy sürgősen keressék meg a jóemberek közt az ördögfattya megfelelő ellenfelét, legyőzőjét.
Gábriel, a humánpolitikai ügyek főangyala, bátorkodott megjegyezni, hogy ehhez idő kelletik. Három és félmilliárd földi ember átrostálása még nekik is sok. Nem volna egyszerűbb, ha Te magad teremtenél egy megfelelő ellenfelet ennek a ..a…izé, mi is a neve? Ja igen, Adolfusnak? – Javasolta bátortalanul az Úrnak Gábriel.
Az Urat felbosszantotta Gábriel együgyűsége. Öregszel Gabikám – szólott lekicsinylően. Ahhoz harminc földi év késésben vagyok. Ami a földi ember idejében behozhatatlan. Továbbá, nem kell mind a hárommilliárd embert átnyálazni Csak azokat, akik helyzetbe is hozhatók. Keress németeket, franciákat, angolokat. Akiket népük már ismer. Nincs sok időnk. Annyi időt kapsz, míg a Föld hetet fordul saját tengelye körül. Várom a javaslataidat Indulás! – adta ki türelmetlenül a parancsot az Úr.
Gábriel a kijelölt időben megjelent az Úr színe előtt. Szorongó képén látszott, hogy nem sok sikerről tud számot adni. Nincs olyan ember! -- szólt tömören.
Mondd, hogy nem találtál. – így az Úr.
Nincs! Nincs olyan ember, azért nem is találhattam. – tárta szét karjait, szárnyait Gábriel.
Az Úr arca haragossá vált. – Nem csoda, hogy a Sátán kifog rajtam! – fakadt ki. – Ilyen hülyékkel vagyok körülvéve. Na, majd magam veszem kezembe az ügyet! – szólt, s kikergette arany trónterméből Gábrielt.
*
Atyaúristen! – Kiáltott volna fel az Úr, ha nem ő maga lett volna az Isten. Így aztán csak meglepődött.
S volt is rá oka. Mert sem Frankhonban, sem a ködös Albionban, sem Germániában nem volt egyetlen olyan ember, aki eséllyel vehette volna fel a harcot a Sátán kreációjával, ezzel az Adolfussal szemben.
Sajnálta, hogy ok nélkül volt oly rideg Gábrielhez. Hogy kiengesztelje, magához hívatta s aranytrónusa alsó lépcsőjén mutatott neki helyet. Ez ritkán esett meg és nagy kitüntetésnek számított.
S így szólott az Úr Gábrielhez: Meg kell, hogy kövesselek Gábriel szolgám. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire elkorcsosult az emberi faj. De az is lehet, hogy az a csirkefogó Sátán alkotott nagyot. Izé…szóval, valóban igazat szóltál. Nincs oly egyetlen ember, aki legyőzné a Sátán teremtményét, akit Adolf Hitler néven ismernek Germániában. Pontosabban fogalmazva, még nem is ismerik. A nevét is csak kevesek tudják – egyelőre.
Gábriel szíve repesett az örömtől. No, nem azért, mert neki volt igaza, hanem, mert visszanyerte az Úr bizalmát. S ezen felbátorodva így szólott az Úrhoz: Uram! Volt idő, mikoron kikérted véleményemet, sőt, tanácsomat is. No persze, jól tudom, hogy csak játék volt az. Szolgád véleményére, pláne a tanácsára Neked nem volt szükséged. Tudom, hogy csak nekem akartál örömet adni. S valóban örömem telt benne. Kérlek, tedd ezt most is. Játszd velem, hogy tanácsomat kéred. – kérte Gábriel az Urat.
Legyen hát – kegyeskedett az Úr. – Halljam, mit tanácsolsz jó szolgám?
Küldj rá egy orvvadászt. Egy anarchistát. S pont kerül gondjaid végére. – tanácsolta Gábriel.
Folytatása következik