Quantcast
Channel: LATEST
Viewing all articles
Browse latest Browse all 13350

Hírmorzsák 2014.

$
0
0

1.

Idősebb Kovács Pisti, aki néhány hónapja veszítette el - maga sem tudja már hanyadszor - a munkahelyét, ahol az éppen legaktuálisabb munkerőpiaci kínálatnak megfelelően, biztonsági őrként dolgozott komoly döntésre jutott. Bármennyire is kínos, 28 éves, életerős férfi létére segélyért kuncsorogni a hivatalnál, ő még is megteszi. Meg kell tennie, mert ifjabb Kovács Pisti, aki még nem töltötte be a harmadik életévét - éhes. Leánykájának, pedig, a szépséges nevű Kamillának tisztasági csomagra lenne szüksége, mert ő még csak egy éves és ebben a korban a szobatisztaság még egy bájos ifjú hölgynél sem kötelező elvárás.

(A kép illusztráció)

Kérelem a csatolt igazolásokkal (ezek beszerzése kb. egy hétig tartott mert a munkanélküliség, a házasság, az anyakönyvi kivonat és egyebek mellett, éppen csak keresztlevelet nem kért mellékelni a hivatal) elkészült. A hivatali hölgy aki átvette, kedves volt, átnézte, s azt mondta: Rendben!

Telt múlt az idő, bár nem olyan békésen mint a mesékben. Ugyanis legifjabb Kovács Pistike már akkor is üvöltött, ha meglátta a tejbegrízes fazekat, amivel a nagymama (legidősebb Kovács Istvánné nyugdíjas) próbálta megoldani a gyerekek étkezését a szúk napokon. Hogy miért üvöltött az a büdös kölök? Mert nap mint nap még kolbászból is megárt a sok, nemhogy tejbegrízből! Más probléma is adódott. Kamilla is folyamatos sírással rémítgette szüleit. Nem volt nehéz kideríteni mi a baja: a sok mosástól, hypózástól foszladozni kezdett az a pár darab textil pelenka, amit ugyancsak a nagymama (legidősebb Kovács Istvánné, nyugdíjas) kerített valahonnan a padlásról, amit ki tudja melyik gyermekének emlékeként őrzött meg, szépen mosva, vasalva. Mondván: jó lesz ez még egyszer valamire. S lám csak neki lett igaza!

Aztán most mégis itt a baj! A pelenka foszladozni kezdett, feltörte a pici hölgy popsijának selymes bőrét, ami a csípős, égető érzéssel, szüntelen sírásra, hüppögésre kényszerítette a babát.

Csoda-e, hogy ifjabb Kovács Pisti időnként tehetetlen dühében az öklével csapkodta a szoba falát? Ilyenkor a szelíd, halk szavú Veronikának (hivatalos nevén ifjabb Kovács Pistiné) sikerült megnyugtatnia. Akkor már nehezebb volt a dolga, amikor a kérelem benyújtását követő 30. napon (így szabályos) segély helyett egy levél érkezett a hivataltól amiben hiánypótlásra szólították fel a kérelmezőt. Ekkor már az ő szava sem ért semmit, megint csak a nagymama segített a helyzeten: Holnap már jön a nyugdíjam! Megoldjuk... beosztjuk.. kitaláljuk - de már az ő keze is remegett kicsit.

Végre két hónap után megérkezett a várva várt segély. Tartalmazott egy egész csomag Erzsébet utalványt (készpénz pótlóként forgalomban lévő étkezési  jegyet), ami mind vásárlásra fordítható. Összértéke: 5.500 forint(azaz ötösezer-ötösszáz forint). - De jó! - örült Veronika - Ezen tudunk venni egy egész csomag kész pelenkát! - mikor Kovács Pisti felhördült, még hozzá tette: - Száz darab van benne!

Volt még a borítékban egy másik papír is, miszerint mind Kovács István 2 éves magyar állampolgár, mind pedig Kovács Kamilla 1 éves magyar állampolgár jogosult az ingyenes iskolai étkeztetés igénybevételére a levél kézhezvételét követő hónap elsejéitől

Ifjabb  Kovács Pisti ezúttal nem ütötte ököllel a falat. Meredten nézte a hivatalos iratot. Ezen mind Veronika (ifjabb Kovács Pistiné), mind a nagymama (idősebb Kovács Istvánné, nyugdíjas) fölöttébb meglepődött.

- Mama, mikor jön a nyugdíja? - kérdezte ifjabb Kovács Pisti.

- Miért fijjjjaaammmm! - kérdezte kétségbeesetten. - Az albérletet kell kifizetned? Vagy mit akarsz venni!

- Hogy mit? Pisztolyt, mama, pisztolyt!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 13350