A „LÉT” független szakértői csoport tanulmányának közzétételével reményeim szerint új fázisába léphet a feltétel nélküli alapjövedelem társadalmi vitája, mert végre van miről konkrétan beszéli és van mihez viszonyítani. A tanulmány ugyanis hitelt érdemlő gazdasági számításokkal igazolja, hogy a 25-50-75 ezer Ft-os alapjövedelemnek megvan a fedezete a jelenlegi viszonyok között is. Arról nem is beszélve, hogy a fedezetben az egyszerűsödő és megtakarítható Social Protection adminisztrációs költségek még csak figyelembe sem lettek véve.
Nagyon nagy munkát végeztek a szerzők, amiért nemcsak tisztelet, de elismerés is jár! Nem kis bátorság kell hozzá, hogy egy ilyen kényes témába hivatalos felkérés nélkül valaki belevágjon! Aki ezt megtette, az elmondhatja magáról, hogy tett is valamit egy élhetőbb Magyarországért. Vagy legalább is megpróbált érdemben tenni valamit.
Komoly szakmai igényességgel elvégzett munkáról van tehát szó, amelyben több szakma képviselői vettek részt, ezt külön is hangsúlyozni kell! Nem maradhatnak ugyanis más szakterületekre vonatkozó tisztázatlan kérdések vissza. Úgy gondolom, hogy ennek az önként vállalt feladatnak a munkacsoport maximálisan eleget tett.
Nem utolsó sorban meg kell említeni az irodalmi hivatkozások gazdag tárházát, amely a téma iránt érdeklődők számára egy igazi kincsesbánya. Összességében élvezet olvasni a mai tespedt és nihilista közéletiségben egy ilyen igényességgel és színvonalon készült szakmai munkát.
A tanulmány szinte hemzseg a korszakalkotó megfogalmazásoktól, kizárólag csak terjedelmi okokból nem vállalkozom a felsorolásukra. Csak akkor hivatkozom rájuk, ha az érvelésemhez feltétlenül szükséges.
Bírálatom megfogalmazásánál abból indulok ki, hogy a munkacsoport a tanulmányt az adott témában megfogalmazott javaslatnak tekinti, melyhez várják a hozzászólásokat és kezdeményezik a társadalmi vitát. Alkotó jellegű hozzászólásomat ilyen értelemben fogalmazom meg.
Általános észrevételek
A tanulmánynak nem tárgya és tegyük hozzá, nem is feladata a magyar gazdaság és társadalom történetileg kialakult helyzetének elemzése és az okok kutatása, de bizonyos értelemben erre szükség lett volna, mert a valós okok ismeretéből származhatnak csak a valós megoldási javaslatok, illetve a reform-javaslatok indoklása is azokból vezethető le. Ezzel az elemzéssel a tudós társadalom és a politikai szféra a mai napig adós. Ha ilyen okfeltáró elemzés már megvalósult volna, akkor nem a tanulmány szerzőinek kellene felvállalnia az ezzel kapcsolatos politikai vitát sem és az alapjövedelemmel kapcsolatos javaslatok elkészítése tisztán szakmai feladat volna. Ennek hiányában kell érteni az önként felvállalt feladat súlyát, jelentőségét és korszakalkotó voltát! A szakértői csoportnak ugyanis olyan javaslatot kell elkészítenie, amely egyaránt elfogadható azok számára is, akik úgy gondolják, hogy a fejlődés nem áll meg a kapitalizmusnál és azok számára is, akik ellenkezőleg gondolják és a magántulajdon elvén álló piacgazdaságot vélik a fejlődés csúcsának. Önmagában ebből eleve csak egy kompromisszum származhat. De vajon lesz-e belőle konszenzus? Olyan konszenzus, amely a saját elvi alapjait nem emészti fel.
A tanulmány burkoltan, de rávilágít, hogy a társadalom elnyomorodásának oka a magántulajdon elvén működő piacgazdaság önző profitszemlélete, amely a piaci verseny automatizmusa révén képes fölszámolni még önnön lényegét, a fizetőképes keresletet is, mely által felborul a kereslet-kínálat egyensúlya. Sőt a kizsákmányolás fogalma is felmerül a tanulmányban, ami a (neo)liberális elvek szerint szentségtörés. Ugyanakkor a tanulmány nagyon okosan és diplomatikusan érvel azzal, hogy a magántulajdon alapú piacgazdaságnak saját érdeke is a hosszú távú társadalmi fenntarthatóság. Azaz önnön érdeke kell legyen a profitönzés korlátozása és fékek beépítése a gazdaság működésébe a fogyasztói rétegek elszegényedésének veszélye ellen. Ráadásul a tanulmány sikeresen rámutat az alapjövedelem bevezetésének lehetőségében rejlő vállalkozás-ösztönző hatásra is. Magam is hasonló módon gondolkodom és úgy vélem, hogy a minél reálisabb összegű alapjövedelem bevezetése érdekében a bevonható fedezeti összeg növelésének további reális lehetőségeit kell keresnünkés azok megvalósulásában a vállalkozások érdekeltségét ugyanígy vizsgálni kell!
Írásom további részében rá szeretnék térni a bírálatom érdemi részére, mely alapvetően két részre különíthető: egyrészt a LÉT-pénz összegszerűségének kérdésére, ami a gazdaság teljesítőképességét is érinti, másrészt általános emberi jogi kérdésekre, amelyek a koncepcióra vonatkoznak. Ezt követően fogalmazom meg javaslatomat, majd néhány más kérdésre is futólag kitérek.
A LÉT-pénz összegszerűsége
Nem kerülgetem a kását, nyíltan kimondom: a 25-50-75 e Ft (a továbbiakban egyszerűen 50 e Ft) alapjövedelmet nem tartom reálisnak, mert a vele szemben támasztott lényeges elvárásnak nem tesz eleget: abból nem lehet emberi módon megélni. A tanulmány szerzői is úgy fogalmaznak, hogy ez az összeg csak a létminimum körülbelül 60%-át fedezi. Szeretném leszögezni, nincs olyan, hogy 60%-ban vagyunk humánusak, mert ez azt jelenti, hogy 40%-ban embertelenek vagyunk! Nincs olyan, hogy csak 40%-ban kényszerítünk embereket megélhetési bűnözésre és prostitúcióra! Nincs olyan, hogy ezt a hiányzó 40%-ot valamilyen alkalmi munkával pótolni tudjuk (vagy nem). És nincs olyan se, hogy a kisnyugdíjasok csak 40% eséllyel fognak télen, a fűtetlen lakásban megfagyni. De olyan igenis létezhet, hogy egy állampolgár 40%-ban jogfosztott.
Tudom, hogy a létminimum 60%-a is nagyon nagy eredmény! Egészen bizonyosan több, mint a semmi. De bizony elgondolkodtató, hogy megszűnik-e a nincstelenség. A létminimum 60%-a csak a hónap 18. napjáig elég! A következő napon újra nincstelen az ember. Olyan érvekre hivatkozni egyszerűen nem lehet, hogy megszűnik a nincstelenség!
Ez az 50 e Ft-os alapjövedelem arra jogosítja fel az ellenzőket, hogy kimondják, csak ki akarjuk szúrni egy nevetséges összeggel a társadalom kirekesztettjeinek a szemét. Egy kis alamizsnával le van tudva a gond és az erkölcsi felelősség a szegénységről és a munkanélküliekről. Innentől kezdve aztán már annyit sem kell foglalkozni a munka világából kiszorultakkal, mint eddig! Jöhet a szabadrablás! Hiszen ott a LÉT-pénz mint védőháló, amely így is, úgy is jár. Majd abból megélnek. Ez a sors vár mindnyájunkra is, akik a jövőben szorulunk a perifériára.
Azon sem csodálkozom, hogy kevesen csatlakoztak az aláírásgyűjtő kampányhoz, hiszen ennek az 50 e Ft-nak elég hamar híre ment. Illetve a várakozások eleve nem voltak bizakodóak. Ki is mondom a veszélyét a dolognak: ha a létminimumnak csak a 60%-át tudjuk nyújtani, akkor miért is szavazna valaki az alapjövedelemre? Hiszen a harcban továbbra is csak a láncait veszítheti! Ezen a LÉT-pénz mit sem változtat. Az osztályharcos magatartás többet ígér! Ezt komolyan kérem megfontolni!
Lehet ugyan azt állítani, hogy több lépcsőben szándékozunk az emberhez méltó életet biztosító alapjövedelmet megcélozni, de az ehhez vezető biztos utat hihető módon fel kellene tudni vázolni. Ilyen biztos utat, hihető gazdasági-társadalmi programot azonban senki nem tud felmutatni, egyetlen párt sem, azok gazdasági szakértői sem. Nincs már bizalom a politikai szférával szemben. Egyszerűen ebben az országban nincs olyan gazdasági eredmény, amely ne volna képes eltűnni a korrupciós csatornákon, a „tőke szabad áramlásának”útvesztőiben és ne adóparadicsomokban, offshore bankszámlákon landolna. Nincs mire a következő lépcsőt tervezni.
A gazdasági teljesítőképességről
Az alapjövedelem tervezett összegével kapcsolatban beszélni kell arról az érvről, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége nem teszi lehetővé magasabb garantált alapjövedelem kifizetését. Ezt az érvet sem tudom elfogadni. Hiszen mára már beláttuk, hogy fordítva igaz: a fizetőképes kereslet hiánya a gátja a gazdaság teljesítőképességének! A tőke önzése számolta fel a fizetőképes keresletet és borította fel a kereslet-kínálat egyensúlyát! Olyannyira, hogy immár a tőke sem tud értékesülni a fizetőképes kereslet hiánya miatt! A gazdaság könnyűszerrel tudna többet teljesíteni, hiszen termelő kapacitások kihasználatlanul állnak, csak fizetőképes kereslet hiányában nem tudjuk a termékeinket értékesíteni. A régi megcsontosodott gondolkodásmóddal nem is jutunk előbbre.
Paradoxon, de megkérdezem... Ha növeljük egy termék árát és abból bért emelünk, vagy ami egyenértékű, alapjövedelmet fizetünk, akkor vajon nő vagy csökken a gazdasági teljesítmény? A GDP pontosan annyival nő, amennyivel több bért fizetünk ki! A bérmunkás ugyanis a piacon az összes munkabérét elkölti a béremelés után is. Önmagában a béremelés tehát számszerűen növeli a gazdasági teljesítményt! Pedig senki nem dolgozik se többet, se jobban. Csak többet mutatnak a számok.
Ennek a fordítottja is igaz, de mégis paradoxon... A versenyképességre való törekvés csökkenti a gazdasági teljesítőképességet. Csökkentjük a béreket, hogy csökkenthessük a termék árát. Abban a hiszemben tesszük ezt, hogy több terméket fogunk tudni értékesíteni a piacon, ha az olcsóbb, mégis az ellenkezőjét tapasztaljuk. A csökkenő bérek miatt csökken a termék iránt a fizetőképes kereslet. Ilyen okok miatt nem tudom elfogadni az érvet, hogy az alapjövedelem mértéke a gazdaság teljesítőképességétől függ. Nem így van! Az alapjövedelem mértékét – ugyanúgy, ahogy a munkabérek általunk reálisnak vélt értékét is – a versenyképességről alkotott torz vélekedésünk alakítja ki. A munkabérek mesterségesen alulértékelt voltáról már volt szó. Most ugyanúgy alul kívánjuk értékelni a LÉT-pénz összegét is.
Ez a paradoxon jellemzi a mai globális gazdaságot. Akkor leszünk képesek kilábalni a válságból, ha ezzel a merev és tévutas gondolkodással szakítani tudunk. Itt is lesznek élenjárók, akik fognak tudni változtatni a globális rangsorban elfoglalt helyükön. Vajon mi magyarok miért nem vagyunk képesek soha az élenjárók közé tartozni? Ennyire szolgalelkűek és másokat majmolók volnánk? Holott állítólag bővében vagyunk a szürkeállománynak. Kezdem azt hinni, hogy ez csak önámítás.
Összefoglalva a LÉT-pénz javasolt mértékét nem tudom elfogadni. Tovább kell keresni a lehetőségét annak, hogy azt növelni lehessen! Ez nem lehetséges másképp, csak ha megtaláljuk a módját is annak, hogy egy olyan jelentős piaci élénküléssel kapcsolhassuk össze, amely meg is termeli a fedezetét nemcsak ennek az emelt összegű alapjövedelemnek, de egy általános gazdasági és jóléti fellendülésnek is.
Általános emberi jogi kérdések
A tanulmány a bevezető 5. oldalán idézi a modern liberalizmus 2009-ben elhunyt, de élő klasszikusát, Ralf Dahrendorfot, aki többek között hangsúlyozta:
„A szabadság nem lehet előjog, ez pedig azt jelenti, hogy a szabadság politikájának egyik törvénye, hogy minél több ember, elvileg minden ember hozzájusson azokhoz a jogokhoz és ahhoz a kínálathoz, amelyeket mi magunk már élvezünk.”
„A szabadsággal összeegyeztethető egyenlőtlenség határa ott húzódik, ahol a kedvezményezettek elvitathatják a hátrányos helyzetűek részvételi jogait, illetve a hátrányos helyzetűek teljesen kiszorulnak a részvételből a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatban. Mindkét esetben csupán az segít, ha az alapellátottság mindenki számára biztosított.”
Az én szememben Dahrendorf szavai a szabadságról a munkához való jogot fogalmazzák meg. Ha én magam élvezem a jogot, hogy dolgozhatok és abból tisztességesen megélhetek, akkor szabad vagyok, de azt mástól sem vitathatom el. De mi az a bizonyos „alapellátottság”, amiről beszél? Úgy vélem, hogy semmiképpen nem lehet a létminimum 60%-a!
A koncepció bírálata
A létminimum 60%-ával egyenlő összegű LÉT-jövedelemre tett javaslat véleményem szerint semmiképpen nem fogadható el. Ez ismét egy érv az álláspontom mellett, hogy nem az alapjövedelem gondolatának az elsődlegessége a fontos számunkra, hanem maga az alapjog: a munkához való jog. A polgári demokráciának, ha nem tud a munkanélküliek számára munkahelyet biztosítani, akkor más módon, munkaidő csökkentéssel kell a munkához jutás egyenlő esélyét megteremtenie a munka világából kiszorultak számára! Ez számomra alapvetés. Olyannyira nyilvánvaló, hogy nem is értem, másoknak miért nem szúr szemet. Ez a „szabadság-egyenlőség-testvériség” fogalmából számomra egyenesen következik.
Mindaddig a munkaidő csökkentés a követendő út a munkanélküliség ellen, amíg arra érdemi lehetőség van! Nincs rá kifogás, hogy nem tesszük. És bizony belátható ideig erre még van esély. A munkaidő csökkentésének hiányában viszont gyakorlatilag már ma megvalósítjuk a társadalom kettéosztását kiváltságos aktív munkavállaló rétegre és kirekesztett, jogfosztott, hátrányos helyzetű munkanélküliekre. Ezt az veszélyt egyszerű belátni: aki 1-2 évnél tovább munkanélküli, azon már rajta van a „selejtes” bélyeg és egészen bizonyosan nem tud elhelyezkedni. Mindenki magától értetődőnek veszi, hogy oka van, amiért nem jutott munkához. Csak jelzem, hogy ezek között akár túlképzett, több diplomás szakemberek is lehetnek, mert az összeszerelő ipar az olcsóbb fiatal munkavállalókat igényli, a bélyeg pedig bélyeg.
A munkához való jog alapvető emberi jog kell legyen! Ez csak akkor valósul meg, ha a munkavállalás szabad akarat kérdése. Nincs szabad akarat ott, ahol tömeges munkanélküliség létezik! Ezen nem változtat az sem, ha a LÉT-pénz történetesen a létminimumon való megélhetést biztosítja. Mert akkor is szabad választás kérdése kell legyen, hogy valaki munkát vállal vagy nem, hisz a létminimum fölött csak akkor élhet, ha kereső tevékenységet végez. A létminimum nagyon szűkös viszonyok között való vegetálást jelent. De ha a LÉT-pénz csak a létminimum 60%-át fedi, akkor semmiképpen nem lehet kérdéses, hogy legkevesebb 40%-ban jogfosztott és kirekesztett emberről van szó. Ezt az érvet még azoknak a vitapartnereimnek is el kell fogadniuk, akik eddig nem értettek egyet velem!
Az elmondottakból következik, hogy az FNA nem vezethető be önmagában, mert különben csak a munkanélküli segélyt kereszteljük át alapjövedelemnek. Illetve jelen esetben a közmunkadíjat. Ez fából vaskarika, a kirekesztettségnek adunk más nevet és konzerváljuk a nyomort. Az FNA és a munkához való jog együtt kell, hogy megvalósuljon! Ez egy teljesen más szituációt jelentene és teljesen más gazdasági számításokat igényel.
A munkához való jog megteremtésével elérhető egy olyan foglalkoztatottsági szint, amely nagyon közel áll a teljes foglalkoztatottsághoz. Csak az nem dolgozik, aki saját elhatározásából nem akar fizetett munkát vállalni. Belátható, hogy egy ilyen helyzetben sokkal kevesebb embert érint az alapjövedelem iránti igény és sokkal több ember termeli meg annak a fedezetét is. Az alapjövedelem összege is lényegesen magasabb lehet. Ráadásul sokkal több az adófizető munkavállaló, így egy személyre vetítve sokkal kisebb terhet jelent. Vagyis a munkához való jog érvényesítése jelentősen megkönnyíti a FNA bevezetését is, amely a teljes foglalkoztatottsághoz közeli szint esetében már jószerivel csak azért szükséges, hogy elkerüljük a munkavállalási kényszert (a KMK-t).
Az elmondottakhoz annyit tennék még hozzá, hogy a munkaidőcsökkentéshez nincs szükség a rendszer olyan mértékű átalakítására, mint a LÉT-pénz esetében, azaz sokkal könnyebben megvalósítható. A fokozatos bevezetésére is van lehetőség, nehogy túlkalkuláljuk magunkat és munkaerőhiányt okozzunk.
A munkaidőcsökkentésről sokat írtam már a Google csoportban, szinte minden bejegyzésem erről szól. Ezért most nem szaporítanám tovább a szót. Beérem azzal, hogy felhívom a figyelmet két írásomra ebben a témában, amelyek egyaránt megjelentek a NolBlogon is:
Alapjövedelem vagy munkához való jog
Alapjövedelem vagy munkához való jog
Az FNA és a teljes foglalkoztatottság számtanpéldákkal
Az FNA és a teljes foglalkoztatottság számtanpéldákkal
A javaslatom: a munkaidőcsökkentés és az FNA együttes bevezetése
A javaslatom lényege tömören összefoglalva, hogy a munkaidőcsökkentést és az FNA bevezetését együtt kell megvalósítani. Egy adott gazdasági év eső napján megvalósítandó a munkaidőcsökkentés, melynek eredménye a gazdasági év utolsó napján már mérhető. Ezeknek a méréseknek az alapján parametrizálható a gazdaság teljesítőképessége és az abból megvalósítható LÉT-pénz.
Tisztában vagyok vele, hogy milyen politikai ellenérveket és akadályokat kell leküzdeni a munkaidőcsökkentés kérdésében. Ezek azonban lényegükben nem különböznek az FNA-val szemben felmerülő érvektől. Ha az egyiknek esélyt adunk, akkor azt nem vonhatjuk meg a másiktól sem. Megvalósíthatósági számításokat és társadalmi vitát ez a kombinált megoldás is megérdemelne.
Egyéb kérdések
A tanulmányt végigolvasva nem állítom, hogy azt teljes mértékben minden részletében megértettem. Azonban olyan kérdésekről van szó, amelyek nem érintik a LÉT-pénz lényegét. Elsődlegesen fontos feladatnak én a koncepcióval kapcsolatos kérdések tisztázását tartom, a kevésbé fontos kérdések megbeszélésére később is lesz lehetőség.
Mindazonáltal vannak dolgok, amiket fontosnak tartok jelzésszerűen felvetni. Ilyen a statisztikailag kimutatott munkanélküliségi ráta kérdése. Lényeges eltérés van a statisztikai adatok és a becsült tényleges munkanélküliségi ráta között azon oknál fogva, hogy rengetegen kiesnek a munkanélküli nyilvántartásból. A tényleges munkanélküliség becsült értéke egyes adatok szerint meghaladhatja az 1 millió 600 ezer főt, azaz elérheti akár a 30% mértéket is. Ez a szám a statisztikából hiányzó népesség alapján becsülhető. Nagyjából 1 millió emberről nem tudjuk megmondani, hogy miből él.
De ugyanígy nem tudjuk megmondani, hogy hány embert foglalkoztatnak a fekete gazdaságban és hány embert érint a kivándorlás (a külföldi munkavállalás). A fekete gazdaságot is érinti a munkanélküliség. Csak feltételezhetjük, hogy a munkanélküli népesség zöme nem rendelkezik konvertibilis szaktudással, amellyel külföldön elhelyezkedhetne.
A tényleges munkanélküliség becsült értéke egy olyan hatalmas szám, ami önmagában indokolja, hogy a munkanélküliség kérdését nem lehet pusztán alapjövedelemmel megoldani. Nem is annyira azért, mert ez nagy teher, hanem azért, mert ez borzasztó nagy szám, amely újabb negyed század alatt nem tudjuk, hova fog vezetni. Elérjük az 50%-ot?
Ezért kell foglalkozni a munkaidő csökkentésének lehetőségével!