A hamis romantika sokakat megtévesztett – írta Kokó előző bejegyzésem egyik hozzászólásában, Keruac műveire hivatkozva. Van ebben igazság, még, ha nem is értünk teljes mértékben egyet. Gondolom, az lenne a legnagyobb mglepetés!
1968 fiataljai, valamint a következő nemzedék tagjai úgy vélem őszintén lázadtak. Felismerték a képmutatást, megcsömörlöttek. Csakhogy ebből itt mi vajmi keveset láttunk. Mi akkoriban azt mondogattuk: szeretnénk kicsit magunk is megcsömörleni a jóléti társadalomtól!
A rendszer sem tudta eldönteni, mi legyen. Veled vagyunk Vietnam! Ez szimpatikus volt. De a drogok kultusza, a hippimozgalom, a társadalmi rend felrúgása semmiképpen sem lehetett követendő minta.
Még egy megjegyzés – ami már maiman Joan Baezről szóló írásának hozzászólásai között is elhangzott. A hetvenes években úgy hallgattam ezt a dalt, hogy lövésem nem volt arról, tulajdonképpen miről szól.
Nagyon leegyszerűsítve adott egy kertövezeti jól szituált polgárcsalád. A fiuk élete is biztosítva van a rendszeren belül, a szülők jó iskolákba akarják járatni, és ügyvédnek, orvosnak, esetleg mérnöknek szánják. Nem értik, amikor ő felrúg mindent a zene kedvéért. Azért, ha pénzt kap otthonról, azt nem utasítja vissza, csak gyorsan elveri. A srác megismerkedik egy lánnyal – inkább a testével, semmint a lelkével. Ezért is csalódás számára, amikor rájön, bár nem mondja, de a lány is a polgári létbiztonságra vágyik. Így a fiú vele is szakít.
Mai fejjel azt mondom, ez lustaság, kifogás, menekülés a felelősségvállalás elől. Röviden szemétség!
De eszembe jutott még egy mondat. Milos Forman első amerikai filmjében (Elszakadás) a lány egy protest song énekessel állít haza. Szülei persze arról érdeklődnek, milyen jövedelme van fiatalembernek. Leesik az álluk, amikor kiderül, sokszorosa az övéknek. A társadalom bírálatával jól lehet keresni – mondja a zenész.
Jöjjön egy zseniális jelenet a filmből, ami akkoriban ugyancsak nehezen volt itthon érthető. Hogyan kell szívni a jointot!
Végül arról, miért is volt illúzió mindez. Már érintettem, hogy a nemzedéki lázadás részben a felelősségvállalás elkerülése is volt. Ennél fontosabb, hogy a túlnyomó többség egy-két évvel később szépen visszailleszkedett azokba az általa korábban képmutatónak bélyegzett normákba, amelyektől megcsömörlött, és elfogadta azokat a megmerevedett társadalmi pályákat, amelyekkel le akart számolni.