A karácsonyra készülve, rendezgetés közben érdekes „kordokumentumokra „ bukkantam. Immáron lassan nyolc éves munkanélküliségem egyik korai korszakának dokumentumaira. Az asztali számítógépem korábban még a felső szinten volt a hálószoba sarkában egy számítógép asztalon. A számítógép már régen elkerült az asztalról, talán már új tulajdonosát is kiszolgálta. Az asztal maradt a helyén sok hasznos rekeszében mindenféle cédulával. El is felejtkeztem az egészről, apróságokat és könyveket tartottam az asztalon. Milyen hasznos is tud lenni a portörülgetés. Kezembe akadt egy egész maroknyi cédula, rápillantottam a kis csomagra, és gondolván, hogy biztos mind valami régi irka - firka, összegyűrtem és már dobtam is volna az egészet a fáskosárba. Ekkor egy kósza gondolat megállította a kezemet, darabonként kisimítottam a gyűrött cédulákat, hátha valami hasznos információ, érdekes gondolat előbukkan belőlük.
A kicsi jegyzettömb lapjaira valamikor még a kezdetek kezdetén e-mail címeket írtam. Minden e-mail cím után egy pipa virított pirossal. Több nagyobb lapot is találtam, szintén e-mal címekkel és telefonszámokkal, de idegen kézírással. A kis cédulkákon a környező, egyáltalán szóba jöhető, végzettségeimnek megfelelő potenciális munkahelyek e-mail címei álltak. A piros pipa azt jelentette, hogy a cím már sorra került. Egy darabig próbáltam megfejteni az ismeretlen kézírást is, de aztán hirtelen rájöttem, hogy az álláskeresési tanácsadóm ötletei és javaslatai voltak a papíron, két A4-es oldalon keresztül, szintén címek vagy telefonszámok és piros pipák. Egy ideig ugyanis azt csináltam, (amíg rá nem jöttem, hogy teljesen értelmetlen) hogy egy bizonyos távolságban minden irányban az összes számomra munkahelyként megpróbálható intézménybe, vállalkozáshoz, Kft-hez elküldtem az önéletrajzomat, néhány mondatos magamat ajánló levél kíséretében. Ezt megtettem egy jó ideig úgy félévente. Történt mindez annak jegyében, amit az álláskeresési tanácsadó és mindenféle internetes munkakeresési oldalak ajánlottak. A lényege a következő, ne csak meghirdetett állásokra jelentkezz, hanem küldd szét az önéletrajzodat kéretlenül, ajánld magad, így nagyobb az esélyed, hogy szerencséd legyen. Az akció kezdetén, azaz 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben, talán még 2008 elején is sorra jöttek vissza a másfél, két soros udvarias formalevelek, hogy a legnagyobb sajnálatukra nincs most üresedés, de nyilvántartásukba helyezik az önéletrajzomat és további sikeres munkahely keresést kívánnak.
Ezzel még nincs vége a cédulák sorának. Szociális végzettségemre hivatkozva írtam a környező szociális segítő intézményeknek, mint pl. Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat és hasonlók, szintén felajánlva munkaerőmet. Ezekről a helyekről más típusú válaszok érkeztek. Munkát adni nem tudnak, de nagyon szívesen látnak, mit önkéntes, ingyenes segítőt, mert akkor legalább el leszek foglalva. Arra persze nem gondoltak, hogy valódi munkát keresek, amiért keresmény, fizetés jár. Az önkéntesség nagyon szép dolog, de nem egy munkanélkülinek, aki a megélhetésért küzd, az önkéntesség még nekem kerülne pénzbe, utazás, étkezés stb. A férjem miután látta, hogy mit böngészgetek mondta, hogy érdemes lenne megszámolni az e-mail címeket és telefonszámokat. Csak legyintettem, de még itt lapul mellettem egy dossziéban a sok kis gyűrött papír. 2008-ban és 2009-ben, és azóta is, már csak kiválasztott, meghirdetett pályázatokra küldtem, küldöm önéletrajzaimat és motivációs leveleimet. Eleinte érkezett még pár levél, hogy sajnálattal tudatjuk, hogy a jelentkezett pályázók közül most nem Önt választottuk. Önéletrajzát azonban…stb. A 2009. év fordulópont az álláskeresésben, mert azóta a megkeresett cégek részéről, természetesen meghirdetett állások esetében, teljesen kiment a divatból a bármilyen válaszlevél küldése. Minden e-mail cím visszafelé néma marad.
Hosszú évek után meglepő kivétel volt az idén szeptemberben egy pesti cég. Válaszoltak, és tanfolyamra kellett jelentkezni. Vállaltam, mondván jól jönne karácsonyra egy kis pénz. Két napos volt a tanfolyam, az utolsó fillérjeimből utaztam el, a barátnőmnél aludtam és a tanfolyam után kértem, hogy azonnal vizsgázhassak. Sikerült is a vizsga, 4-esre és még a második nap késő este haza is értem. Annyi volt a megállapodás, hogy telefonon vagy e-mailben közlik majd a munka kezdetét és a helyet, ahol előtte találkozunk egy kis eligazításra. A szerződést kezdéskor kötjük.
Az első adandó alkalommal a gyerekek felvitték a pesti tartózkodásra szánt ruháimat, hogy könnyebben utazzak, ha hirtelen menni kell. Úgy volt, hogy a budapesti munka ideje alatt a fiamnál lakom és hétvégére jövök haza, főzni, stb. Naponta bejárni nem is annyira a fáradtság, hanem az utazási költség miatt lett volna értelmetlen és nagyon drága. Előre megfőztem, jó néhány fogásnyi különböző kaját és adagonként mélyhűtőbe tettem a férjem számára. A vécére is telefonnal a zsebemben jártam, az e-mailemet minden nap többször is megnéztem, még a spamokat is. Szeptember vége óta készenléti állapotban voltam, mint a katonák. A napokban megtudtam valakitől, hogy ennyi idő után már nincs mit reménykedni, mert nyilván több embert képeztek ki, mint kellett volna és engem bizony kihagytak a buliból. Azonnal gondoltam, ja, persze a korom! Mintha az idősebb embernek nem kellene ugyanúgy a pénz. Másfél hónapnyi, bejelentett munka lett volna. Eleinte még jött néhány e-mail, hogy elnézést, csúszásban vagyunk, nyugalom, mindenki dolgozni fog, aki vizsgázott.
No comment. Szerintem, de csak szerintem, illett volna egy levelet küldeni, hogy elnézést, de sajnos, most nem jön össze.
Tanulság van-e, vagy nincs, azt mindenki döntse el magában. Aki esetleg más aspektusból tovább gondolná a töténetet, előre közlöm, jelentkeztem közmunkára, de nálunk az önkormányzatnál azt a választ kaptam, hogy túlkoros vagyok, 55 év felett nem jár.
A cím csak véletlen, mert egyszerűen jól hangzik.
