Szeged 2013. december 11.
A három csóka
Nem mese ez, gyermek, hanem merő igazság, mondhatnám viccesen az alábbi történet kapcsán, a nagy magyar költő, Arany János szavaival jócskán visszaélve.
Az egyik szegedi buszmegállóban egy hölgy valamilyen péksüteményt majszolt önfeledten, és ezzel magára vonta a figyelmét nem csak nekem, de három éhes, jobb sorsra érdemes csókának is. Ott tipegtek-topogtak körülötte, szinte kinézték a szájából a falatot. A hölgy nem sokáig bírta cérnával, és néhány morzsát szórt közéjük. Na, lett erre nagy viaskodás a madarak között! A legszemfülesebb egy nagyobb falattal már el is röppent pár méterrel odébb, és nyomban csipegetni kezdte a zsákmányát. De miután befalta, visszaszállt a többiekhez újabb falatokért, mintha mi sem történt volna, és folyt tovább a létért való küzdelem csókák között.
Tudom, öreg hiba, de hajlamos vagyok a filozofálgatásra, különösen a trolira való várakozás közben, ezért a friss élmény hatására rögvest párhuzamot véltem felfedezni emberek és madarak között.
Hányan, de hányan vannak olyan embertársaink, akik sokszor önhibájukon kívül rászorulnak a mások támogatására, vagy rákényszerülnek arra, hogy akár mások rovására is megszerezzék a maguk “morzsáját”.
Nem a szolidaritás, vagy a segítőkészség hiánya miatt, ám nem mindenki tud morzsát szórni az ég madarainak abból a kevésből, ami van neki. De akinek van, és bőven van, az szórja ám, de izibe, azt a tizenhat százalékos személyi jövedelemadóját neki!
Méhes János