A rendszerváltás óta soha távolabb a gazdasági-társadalmi kibontakozás lehetőségétől nem voltunk. Ezt kell, hogy mondjam! És akiben egy csöpp realitásérzék van, az be kell, hogy lássa ezt! Sajnos egyben a kormányváltás esélyétől is egyre távolabb vagyunk. Soha ilyen borúsan nem látták a magyar állampolgárok és főképpen a fiatalok a jövő esélyeit – a rendszerváltás óta.
Pár sor alatt kétszer neveztem meg viszonyítási alapként a rendszerváltást. Nyilvánvaló okkal tettem, mert ’89 olyan törés volt a magyar társadalom fejlődésében, amellyel szembenézni egyetlen politikai párt és kurzus sem volt képes a mai napig sem. Nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy levonjuk a következtetést, nem is lesz nálunk addig kibontakozás, ameddig ez a szembenézés a közelmúlt történelmi hibáival nem valósul meg.
Pető Péternek egy nagyon kiváló cikke olvasható a blogfelületen Magyarországútelágazódás címmel. Végre valami más, mint amit az olvasóközönség naponta elvár FSP-től és amit ő hűen teljesít is az ellenzéki harci szellemet fokozandó! Végre valami annál sokkal reálisabb dolog: a megállapítás, hogy „ennek annyi”. Csak egy dolog hiányzik a cikkből, a válasz a kérdésre. „Semmi mást nem kellene tenni, csupán részt venni.” De miben? Nos erre kellene tudni mondani valamit!
Lehet adni választ erre a kérdésre is, de az nem fog tetszeni senkinek sem, aki számít! Senkinek, akinek közvetlenül ráhatása lehetne az eseményekre. Például a jelenlegi helyzetben valamit is számító pártoknak. Vagy azok biztos szavazóbázisának. Mert ők csakis kizárólag a saját pártjuk választási eredményeiben érdekeltek. De semelyik jelenlegi párt választási győzelmében sincs benne a kilábalás lehetősége. A Fideszében azért nem, mert a győzelme esetén csak a pokoljárásunk fog folytatódni. Az ellenzékében pedig azért nem, mert az legfeljebb csak pirruszi lehet. A Fidesz sarkalatos törvényei és a 9 évre bebetonozott emberei minden változást eleve meghiúsítanak. De ha mégsem pirruszi volna a győzelem, akkor is tovább folytatódik a társadalom egyik felének a sárba taposása a másik által – csak éppen helycserével! És jön a reváns...
Ebből kiindulva kellene felismerni, hogy hazánknak nem az egyik vagy másik fél nagyarányú választási győzelmére volna szüksége, hanem végre egy olyan nagyarányú társadalmi konszenzuson alapuló összefogásra, amely megszünteti a mai széthúzást és társadalmi kettéosztottságot. Csakhogy ilyen politikai erők nincsenek hazánkban. Sőt ilyen értelmiségünk sincs. Van „européer”értelmiségünk, liberális értelmiségünk, nemzeti és nagyon-nemzeti érzületű értelmiségünk, sőt még elenyésző számban ugyan, de „rendszerkritikus”értelmiségünk is van, de legfeljebb egyéni szinten található közöttük néhány gondolkodó lény, aki a pártok öncélú hatalomgyakorlása helyett a közjót és a közérdeket középpontba állító társadalmi konszenzus iránt elkötelezett. Azaz ennek a nagyon sokféle és összetett értelmiségnek a túlnyomó része mind a gyűlöletet szítja és jellemzően antikommunista.
A társadalmi konszenzushoz pedig teljesen másra volna szükség, mint ami mentén a mai pártok kampányolnak. A társadalom egymással szembeállítása és egymás ellen való uszítása folyik. És nincs egyetlen olyan gondolkodó sem, aki azt mondaná, hogy ebből elég! A jobboldali szavazópolgárt kéne összebékíteni a baloldalival és viszont! Meg mindkettőt megbékíteni a saját antikommunizmusával! Mert nem lehet olyan társadalmi szegmens, amit kirekesztünk a konszenzusból. De ez reménytelen eset. Elegendő itt a NolBlogon látni a „polgári baloldal” (meg mindenki más) kommunistagyűlöletét, hogy kételkedjünk az erőfeszítés sikerében.
Ilyenformán be kell látnunk, hogy a pokol bugyrait még nem jártuk meg és fel kell készülnünk arra, hogy újabb négy évre a Fidesz fog hatalomra kerülni. De ha így történik, akkor legalább annyi szívességet tegyenek már meg nekünk, hogy ezt társadalom testére telepedett rákos daganatot, az önmagát baloldalinak nevező álságos ellenzéket takarítsák már el a porondról! Annyival több esélyünk lehet, hogy újabb négy év elteltével ezt a kormányt le tudjuk váltani! Hogy miért mondom ezt? A választ megadják a NolBlogon zajló napi viták: minden változásnak az egyik legnagyobb gátja éppen a csökött „demokratikus ellenzék”!
Pető Péter kérdésére én tudnék választ adni, hogy mit kellene csináljunk. Azt mondanám, legalább írjuk meg a véleményünket, de a saját tapasztalatomból azt látom, hogy két éves következetes küzdelem révén sikerült kivívni saját magam számára az általános közutálatot. És ezzel mindössze annyit tudtam elérni, hogy egyes csökött „européer szociáldemokraták” már elismerik, hogy a mai világban létezik az ember ember általi „kihasználása”, de hogy ez a globális kapitalizmusra jellemző „kizsákmányolás” volna, azt még nem. Szó sincs tehát a kapitalista rendszer általános igazságtalanságának felismeréséről, következésképpen arról sem, hogy ezt az igazságtalanságot hogyan lehetne megszüntetni. S mindezért nemhogy ellenállási érdemérmet nem kap az ember, de még tisztelet sem jár. Ellenkezőleg, a közutálat az, ami kijár! De én még így is hálás lehetek a sorsomnak, mert aki odahaza dolgozik, az a munkahelyének elvesztését is kockáztathatja...
Lehet vajon csodálkozni, ha a romkocsmákban két sör között csak legyintenek a fiatalok, hogy „ennek annyi”? Hiszen mindenki arra vár, hogy akadjon már valaki, aki elindul valami követeléssel, mondjuk „Munkát! Kenyeret!” transzparensekkel. De legyen legalább százezres a demonstráló tömeg, amikor elindul a műegyetemi rakparton! Akkor van esély arra, hogy a második százezer is csatlakozik hozzá, mire a parlamenthez ér. De az önmagában kevés, hogy „Semmi mást nem kellene tenni, csupán részt venni.”! Odáig valahogyan el is kell jutni! Ki lesz az első százezer? Ki lesz az, aki elkezdi szervezni?
De amíg azt látom, hogyan fogyatkozik a bloggerek száma és egyre kevesebb, aki színvonalas írásokat publikál, mert a csökött „demokratikus ellenzéki” középszerűség minden valamirevaló egyéniséget szorgalmas munkával elmar a NolBlogról, addig tulajdonképpen az történik, hogy a kultúrharcos kontraszelekció megfojtjaa társadalom önnön tehetségeit. Nyíltan kimondom: a baloldali értelmiség árulása most is folyik, méghozzá gőzerővel és mindent megtesz azért, hogy a társadalom ne tudja saját magából spontán módon a vezéregyéniségeit kitermelni. Nehogy akadjon már valaki, aki a mai álbal vezérekre nézve veszélyes lehet!
Hát ezért annyira kilátástalan a helyzet. Ezért van az, hogy maradunk inkább a sörözésnél és legyintünk, ha szóba kerül: „ennek annyi”! Mert a társadalom kezdeményezőképessége önmagában el van fojtva.
Ahhoz, hogy ebben az országban történhessen érdemi változás, a mi NolBlogos mikrovilágunknak is meg kell változnia! Önmagunknak is meg kell tanulnunk demokratikus módon vitatkozni, beleértve az ún. „demokratikus ellenzéki” bloggereket is, mert mindenek vagyunk, csak éppen demokratikusak nem! A NolBlog a jelen állapotában nélkülözi a demokratikus vitakultúrát.
Soha távolabb a kibontakozás lehetőségétől nem voltunk és ebben benne van a saját felelősségünk is.