Orwell gondolatrendőrsége valami olyasmi, mint Bibó demokratánaklennije vagy Machiavelli erkölcstelen fejedelme: nincs az a hárombitespártszóvivő, aki ne tudná benyomni valami közlése közepére. Ám nemcsupán azért orwellezünk most egyet, hogy az illetékesek megtudják,nem egyperces szerzővel (vesd össze: Koplárovics Béla) állnakszemben, hanem mert nem akarunk 1984-ben egy állatfarmon meghalni.Márpedig olykor ma is úgy tetszik, hogy kétszer kettő három vagy öt.Pedig nem. Az négy. Kétrészes dolgozatunk első etapja.
Csunderlik Péter-Pető Péter
"Egyébként nem okozott számára semmiféle nehézséget, hogy bebizonyítsaa többi állatnak, valójában nem lett kevesebb az élelmük, bármi legyenis a látszat. Időnként ugyan kétségtelenül szükségessé válik afejadagok kiigazítása (Süvi mindig csak "kiigazításról" beszélt;sohasem "csökkentésről"), de a jonesi időkkel összehasonlítva óriási ajavulás."
A szöveget nem a Szijjártó Péter-robotunk nyomta le, miután csináltunkrajta egy szoftverfrissítést a duplajobban teljesítő Énpedünkön, hanem George OrwellÁllatfarm című anyagából citáltuk. Az, hogy az idézet annyira hajaznapjaink politikai kommunikációjára, hogy a Zsigó Róbert, Török Zsolt páratlan páros csont nélkül aláírná egy választási gulyásleves elfogyasztásaután, egyszerre jelzi a kortárs médiademokráciák nyomorát, s a britentellektüel fölfoghatatlan zsenialitását.
Ezt nehéz is lenne vitatni akkor, ha valakinek több tízmilliópéldányban keltek el kötetei, s ott pihennek polcainkon a Stohl őszintén mellett, elvégre a piacnem téved, hogy ezzel rögtön térden is rúgjuk a demokratikusszocializmusért rajongó szerző emlékét, aki az egyetemes baloldallegfontosabb igazodási pontjainak egyike, s egyúttal alegpesszimistább idealista, akinek életművét alighanemgondolatvilága és jelleme fojtogató feszültségei teszikellenállhatatlanul erőssé. Nem is arra való, hogy a sajtószabadság ésa nyelvrongálás magyar bajnokai szanaszét posztolják a szövegeit,mikor éppen ellenzékben vannak, majd disztópiájának lényegétigyekezzenek megvalósítani, amint lehetőségük van rá, ahogyan már a francia forradalmárok is örömmel feküdtek be az arisztokraták egykori ágyaiba, s vették át a fehérmellű szeretőket. Legfeljebb húsz százalékkal jobban ment Viagrával.
Orwell, aki Eric Arthur Blair néven született 1903-ban, mindazokjelképe lehet, akiket kiráz a hideg mindenféle önkényuralomtól. Nemvéletlen, hogy V. S. Pritchett brit író "egy nemzedék fagyoslelkiismeretének" nevezte. Mert az volt: bűntudat marta egészéletében, s ennek fogságában vergődve alkotta meg legnagyszerűbbírásait. Gyorsan ide is nyomjuk, hogy az ő értelmezésben mit jelent aszabadság: "A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogykettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magátólkövetkezik."
Ezt üzeni a Twitteren Rákay Filipnek, Szanyi Tibornak, OrbánViktornak, a tényfeltáró újságíró élettársát vegzáló brit kormánynak,meg mindenkinek, aki a közhatalom gyakorlói közül a valóságpiárosítására esküdött föl. Persze ennél bonyolultabb a sztori, amitermészetes, ha a legnagyobbak egyikéről tereferélünk. Márpedig Orwellközülük való, akár a Pink Floyd, amely neki dedikálta Animals című 1977-es brutálisan gitárcentrikus albumát kutyákról, disznókról, bárányokról.
Indiai emberünk
Bár ennek nincs jelentősége, olyan jól hangzik, hogy nem hagyhatjukki: Blair anyai nagyapja burmai tikfakereskedő volt. (Aki nem tudná:„ez a növény a vasfűfélék családjába tartozó lombhullató fa” – ismerteti nekünk törzsét simogatva Végvári Tamás hangján David Attenborough.) Az apai nagyapó az indiai hadseregben szolgált Yoshi Barat köbükijével. Ami viszont az életmű értelmezéseszempontjából fontos: a család a gyarmatosítás munkavállalói közöttműködött. Édesapja Indiában dolgozott köztisztviselőként azópiumosztályon, és republikánusokba oltott kádéenpés olvasóinkat már most veri a víz,de nyugodtan tegyék be cikkünk helyett a Bosszúvágy IV sárga kazettáját. A Blaircsalád ennél nagyobb gyamatosító bűnök terhét is cipelte:Orwell ükapja egyenesen rabszolga-tulajdonos volt Jamaicán, és korbáccsal verte a sportszeletes rasztafiú őseit..jpg)
Ráadásul a kis George lelkét egy rendőrségi drogmegelőző videónál is jobban rongálta, hogy előkelő magániskolábajárt, Etonben tanult. A sulit még VI. Henrik alapította, mielőtt belépett volna a Dire Straitsbe. Azintézmény a brit birodalom fontos vezetőit nevelte, de innen rúgták ki a kamasz Percy Bysshe Shelley-t is Az ateizmus szükségességéről című pamflete miatt, hogy David Beckhamkorszakos esszéit ezúttal ne is említsük. Ahogyan Cyril Connolly angol szerző életrajzírója rögzítette: "Az etoniak folyamatosan uralták abirodalmat, úgy foglalták el a legmagasabb pozíciókat, mintha csak jogszerint illetné meg őket, és ahhoz képest, hogy milyen kevesen voltak,aránytalanul nagy hatást gyakoroltak Nagy-Britannia életének minden területén." Amikor az aránytalanult lejegyezte még nem ismerte a Magyarországot gyarmatosító Bibó-kolisok történetét. A fogalommá váló etoni oskola nem csak a big picture tekintetébenteljesített jól, Orwell életét is alapvetően befolyásolta. (Mellesleg:a később többször is megnősülő férfi az iskolában vonzalmat érzetttársai egyike iránt, hogy aztán alkalmi buzizással igyekezzen eltávolodnihomoszexuális szerelme emlékétől, csakhogy idecibáljuk a vulgárfreudista homofóbia-elméletet.)
Akkor persze nem tiltakozott, amikor Aldous Huxley tanította. A sorskülönös tréfáinak egyike, hogy a Szép új világ szerzője oktatta az1984íróját, azaz minden idők legnagyszerűbb disztópiájának gazdájalegnagyobb elődei egyikétől tanult. Szép kép, mintha Maradona tanítaná pöttyöslabdával dekázni Messit az államszocialista Három kívánságban. Aki nem értené, itt a ziháló Tibi bácsi a disztópia allegóriája.
Ám Huxley mester sem volt ok arra, hogy George egyetemi kurzusokra szánja idejét, inkábbúgy döntött, dolgozni kezd. Ennek nyomán 1922 és 1927 között az indiairendőrség kötelékében Burmában szolgált. Amit abban az időszakbantapasztalt, az mind inkább kialakította és megingathatatlanná tetteantiimperialista elkötelezettségét, és ettől kezdve úgy volt vele, mint Bogár László a piacokkal.
Meglátta ugyanis, miként működik a birodalom. Ez pedig egyidealistának megrázó élmény, akár vidéki parasztgyereknek előszörbelépni a szusibárba, ahol 3D-ben vetítik a Fekete esőt. Elvégre Orwell végignézhette, ahogyanúgynevezett civilizált, s felvilágosult kolonializátorok akasztanak ésütnek. Már odafelé, amikor a hajója Ceylonba ért, nem a kézműves teákkínálatát elemezte először végig, hanem megütközött azon, mikéntbántak egy bennszülött teherhordóval. Nem olyan finom eleganciával, ahogy a köntösös Kulka szürcsöli a csésze teát a Lipton-reklámban.
Ráadásul hamar fölismerte: ezt arendszer szolgálja majd, amelyben nem lesz más, mint a tejjel kiflit evő melóstvegzáló rendőr. Nem tévedett: később volt rá példa, hogy ököllel verteszájba szolgáját, mint a vak komondor Terikét. Egyszerűen szívtelenné vált. Meg is gyűlölte a munkáját,mert vadállatot csinált belőle.
Erre a periódusra az Akasztásés az Elefántvadászat című esszéemlékeztet, s e művek csöppet mélyebbek, mint Szepesi Niki Én, aSzexmániás című bestsellerre, hogy a vegyes dugást idecsempésszüknéhány extra kattintás reményében. Merthogy ezekben a szövegekbenreflektál arra, hogy olyasmi fenntartásában és működtetésében vettrészt, aminek szellemisége ellenkezik mindennel, amit jónak hisz: adolgozatok az ebből fakadó kudarcérzet, szégyen és bűntudatfeldolgozását szolgálják. A kivégzés látványa például felejthetetlenemlékeinek és igazodási pontjainak egyike lett. Torokhorzsolófelolvasni konklúzióját: "Amikor egy gyilkost akasztanak, csakegyetlen ember van jelen, aki nem követ el gyilkosságot abban apillanatban." Ennek fényében nem meglepő, hogy jó barátjával, Arthur Koestlerrel csatlakozott a halálbüntetés ellen tiltakozók táborához. Atöbbi közt ezért nem jött ki Arnold Schwarzeneggerrel, a republikánosterminátorral.
Még visszatérek
Amikor nem bírta tovább agy- és idegsejttel a burmai kalandot,leszerelt, s visszatért Angliába, hogy aztán úgy döntsön: megérti amunkásokat, a nincstelenséget és a kilátástalanságot. Olyannyirafelzaklatta az igazságtalanság, hogy elindult igazságot keresni. Ámezt nem úgy értette, hogy megnézte a Facebookon reggel, Feriszerint mi a mai tuti, hanem beköltözött a londoni szegénynegyedekegyikébe, aztán Párizsban játszotta el ugyanezt. Nem a Big Brother-házba, hanem oda, ahol „lomhán szinte lábrakap s mászik a súrolókefe; fölötte egy kis faldarab azon tűnődik, hogy hulljon-e.” (Hogy az Orwell-rajongó Ákos helyet mégis csak József Attilát idézzük.)
Konyhai mosogatóként és takarítóként dolgozott, mint manapság a magyarbölcsész a diploma megszerzése után. A XX. század legeredetibbpolitikai gondolkodóinak egyike napi tizenhárom órában tisztította atányérokat. Az egész életében súlyos betegségekkel küszködő Orwellt afrancia fővárosban influenzajárvány kapta el, ezután szegénykórházbangyógyult. Nem fizette be magát a telki magánklinikára, hogybanánturmixszal mossák meg a hónalját, ha izzadtságszagot detektálnak afelületen. Sőt, ahogyan Ruth Pitter fogalmazott: valami szuicidperverzitás volt benne. Kereste a bajt, miközben soha nem törekedettegészsége megőrzésére, illetve vagyon felhalmozására. Igazából sohasemvolt semmije, se háza, se autója, azaz a Lázár János-i értékelésiskálán amolyan semminek tűnik, mint a fűszál pici éle, miközben a hódmezővásárhelyi politikaivállalkozó a valaki.
Ha fémkétszázasokat nem is gyűjtött, élményeit összeszedte és megírta a Csavargóként Párizsban, Londonban című művét. Ekkor vette föl Blaira George Orwell nevet. Családja védelmében döntött a változás mellett,s az Északi-tengerbe ömlő folyót választotta azonosítónak. Első kötete1933-ban jelent meg, először 1500 példányban kelt el, de hamarosanújabb 1500-at nyomtak belőle.
Aztán most jönne az a rész, hogy elment a Moulin Rouge-balongájlendájsztít vedelni, miközben indokín kurvák seggét fogdosta, de ezakkor lenne, ha nem Orwellről lenne szó. Ő ugyanis folytattaszegénykarrierjét, s falusi boltosként dolgozott. Van erre magyarázat, miként Van Gogh szent őrületére és a Cserpes-termékek sikerére is. Paul Johnson szíves utóközléseszerint azt nyomta: "Éreztem, hogy nemcsak az imperializmustól, hanemaz embernek más ember fölötti uralma minden formájától menekülnömkell. Alá akartam merülni, lebukni a mélybe az elnyomottak közé,egynek lenni velük, és melléjük állni a zsarnokokkal szemben." Na ezígy csöppet hitelesebb történet, mint a városából a hajléktalan Kisvakondot kipofozó szoci polgármesterbaloldalisága.
Aztán 1934-ben kijött a Tragédia Burmában, amely már főként arról akizsákmányolásról szól, amelyet megtapasztalt rendőri szolgálataidején. Ekkor leszögezi: akárhogy is van, a helyiek alsóbbrendűemberek, s ezt nem viselheti el, ezért tette fő témává alóvéfialtatásra használt imperializmust meg a rasszizmust. Hogy mifélecinikus módon használják ki a burmaiakat, azt karakterei egyike ígyfogalmazza meg: "Először meggyőzöm ezeket a bolondokat Thongvában,hogy lázadjanak, aztán letartóztatom őket mint lázadókat."
Ez a szent düh, amely alapjaiban különbözik a Fidesz rezsi ellenviselt háborújától, vezette a köztársaságpártiakhoz 1936-ban, amikorkitört a spanyol polgárháború. Akkor, amikor a többség aláírt egynyílt levelet, amelyben rögzítette kit támogat, s ki elvtelen azügyben, elindult harcolni. Amikor döntött, azt mondta szerkesztőjének:"Ezt a fasizmust, ezt valakinek meg kell állítania." Hát nem aFacebook-antifasiszták tempója fegyvert ragadni. Zalka Máté sem az Egymillióan Franco ellen Facebook-csoport adminjaként élte ki magát.
Egyébiránt már az utazás maradandó élményt jelentett neki. Ellágyult,amikor azt látta, hogy a "vörös vonat", amely Dél-Franciaországbólszállította az önkénteseket a terepre, elhaladt a Kishantoson dolgozóföldművesek mellett, akik tisztelegtek a katonáknak. Orwell így írterről: "Minden paraszt, aki a földeken dolgozott, megállt,ünnepélyesen felegyenesedett, és leadta az antifasiszták üdvözlőjelét. Olyanok voltak, mint egy díszőrség, ahogy mérföldről mérföldreüdvözölték a vonatot." Az meg már egy másik egészestés film témájalehetne, hogy mára alig maradt rendes antifasiszta aktivista, miközbenszélsőjobbos skacok grasszálnak mindenfelé. Nem mintha azt szeretnénk, hogy a Kazinczy utcában kurjongató ittas külföldiek helyett a vörösingesek és a barnaingesek összecsapásai állandósuljanak.
Orwell amint megérkezett Barcelonába, jelentkezett a spanyol marxisták pártjánál. Nem sokat mérlegelt, akkoriban elképzelninem tudta, hogy rosszindulatú is lehet egy baloldali párt, igazábólcsupán Franco legyőzése mozgatta.
Ekkoriban történt, hogy a szakszervezetek átvették az irányítást akatalán fővárosban, képzeljük el Gaskó Istvánt öszvérháton és panchóban, s régen nem látott lelkesedés uralkodott, megannyitanú élt át demokratikus orgazmust, hiszen demokratának lenni annyi, mint kefélni. Cyril Connolly csupán néhány hetetvolt ott, de így írt a látogatásról: "A szabadság, az ész, az igazságés bajtársiasság mindent átható érzése, az a robbanásszerűen megjelenővágy, ami a hátrányos helyzetben lévő, pénztelen emberekben kelt aszabadság és művelődés iránt, mindezt csak akkor lehet megérteni, hasaját szemével látja az ember." Érthető a hevület, ha megjegyezzük: aluxusszállók éttermeit kantinokká alakították. Mintha a Costesbennyomnák a grízes tésztát az aktivisták, hogy aztán a New Yorkkávéházban töltsenek rá egy tejeskávét, majd lepihenjenek a Meridienben,mielőtt hátba vágnak valakit, aki szerencsétleneket akar bántani.
Sokaknak úgy tetszett, megérkezett a szocialista forradalom. Nemvoltak formális megszólítások, s a borravaló sem játszott már. Bárpapokat és apácákat aláztak és bántottak, Orwellt, miként megannyitársát, elvarázsolta a hangulat: "Csodálatos dolgokat láttam, és ami korábban nem így volt, most valóban hiszek a szocializmusban." Azbiztos, hogy a társadalmi igazságosság és az emberi méltósággondolatát nem engedte el sohasem. Hitt benne, mint az RTLStohl Andrásban.
A lövészárok megváltoztatta, de eszméit nem érintette. Ennek kapcsánmost csak csöndben említenénk meg: sokaknak segítene, ha egyszerlátnának egy nyomorult mélyszegénységben élő családot, amelynéldolgoznának a szülők szívesen, mert naponta egyszer ételt akarnak adnia gyereknek, de hetven kilométeres körzetben egyetlen üres állássincs. Nem szólva arról, hogy a cigány gyereket már gyakornoknak seveszi fel a pék, mert a vevők azt mondják, hogy nem kell a kenyér, habarna kéz érinti. Ezen kell felháborodni, nem azon, ha kimarad egy4-es villamos vagy kérésünk ellenére is ment lila káposzta agyrostálra. Orwell elfogódott mondatok sorát nyögte ebben azidőszakban: "senki nem törődik a saját érdekével", "olyan közösség,ahol a reménykedés megszokottabb állapot a cinizmusnál", "mindenbenhiány van, de nincs kiváltság, nincs talpnyalás".
Hogy érezze azért, hogy nem a helyi kereskedelmi televízió Életiskolája című reality-showjáben szerepel, Aragóniában megsebesült.Torkon lőtték: a golyó a gégefő alatt hatolt be, s a nyak hátsó részénment ki. Szerencséjére alapvető fontosságú szervek nem sérültek. De azt azért megerősítette: a harc se nem heroikus, se nem idillikus. József Attila ekkoriban írta: „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.” Meg hogy lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak a csattogó fogak.
Az idill elmaradása amúgy nagy csapás volt neki, mert utópistaszocialista volt, úgyhogy a Békemenet ideológusai már küldözgethetik az újabb molinóterveket a levlistán. Noel Annan így jellemezte világképét: "Azidealista baloldal harapós, barátságtalan, önkritikus ésönmegtartóztató figurája volt. Korunk első szentje volt, huncut, vad,független, senkinek nem kötelezte el magát." Jeffrey Meyers,életrajzíróinak egyike pedig azt állapította meg: Orwell sohasem tudtafeloldani a jellemében rejlő ellentmondásokat.
Merthogy etoni proli,gyarmatellenes rendőr, burzsoá csavargó, tory anarchista, baloldalibaloldalkritikus, jóindulatú zsarnok volt. Alighanem e fojtogatófeszültségek manifesztálódnak mestermunkáiban, s teszik lélekkaparóvá szövegeit.
A lényeget ugyanis ennyi meghatározó tapasztalat után foglalta összekorszakos műveiben. Sokan tudták meg tőle, hogy egy állatfarmon élnek,s disznók nyomják a tutit megafonba.
Mi se csodálkozzunk, ha most is csak röfögést hallunk.
(A reklám után jövünk vissza a Big Brother-házba a második résszel: fókuszban az Állatfarm és az 1984. Kövesse a Page not found történelmi stúdióblogot.)