...sóhajtotta telekszomszédunk vágyakozással és lemondással vegyes arckifejezéssel az arcán, amikor megemlítettem, hogy van ebben a völgyben két várrom is, - amelyek egyébként településünk névadóiként tartunk számon-, amelyek kiásása a régészeti szenzáció mellett, városunk idegenforgalmát is fellendítené.
Ott, a mézszínű őszi fényben fürdő tóparton, - a közös telekkerítés két oldalán,az éppen pálinkázás közepette erősödő szomszéd kapcsolatépítés során-, értettem meg mit is jelent a Vörösvári átlagpolgárnak - jelen estben egy közügyek iránt érdeklődő üzletasszonynak- egy esetleg fellendülő idegenforgalomból származó üzleti- hírnévnövekedés.
Akkor mennyire jobban kellene, hogy érdekelje városunk döntéshozóit Vörösvár jövője, azaz, hogy miből éljenek meg, hol találjanak munkahelyeket polgáraink.
A fentieket különösen az teszi aktuálissá, hogy folynak a településünk jövőjét felvázoló rendezési terv előkészítő munkái, amelyikben éppen ezekre a kérdésre kell választ adni.
Legutóbb 2008-ban foglalkozott ezzel a kérdéssel, az Integrált Városfejlesztési Stratégia, amelyben a következők olvashatók:
" A társadalmi szférát érintőfejlesztések alapvetően a társadalmi kohézió megteremtését célozzák, a különböző helyzetű társadalmi csoportok közti kapcsolatteremtés lehetőségének megteremtésével,...
...Fontos, hogy ... megfelelő helyszínt tud nyújtani térségi szerepkörű intézmények (bíróság, földhivatal) számára –főként, ha megvalósul,az un. belsőelkerülő út kiépítése, ami tovább javítja majd a város...megközelíthetőségét.
..A ... tervezett vonzerőt javító fejlesztések… biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy olyan turisztikai attrakciók épüljenek ki, mint a Pilisvörösvár történelmi múltjára utaló vörös színű palánkvár, vagy a nemzetiségi hagyományok ébrentartását szolgáló jelentős szabadtéri rendezvényeknek helyszínt biztosító szabadtéri színpad."
Ma, közel öt év múltán visszatekintve, - amellett, hogy rendkívül sok célkitűzés meg is valósult,-fontos megállapítani, hogy a fent idézett célok ma is reálisak. Kivéve a magalomén sportcentrum eszement ötletét. Azon meg ma még nem érdemes vitatkozni, hogy melyik vár volt éppen vörösre mázolva.
Annál fájóbb csalódást okoztak a most kimunkálás alatt álló rendezési terv megismert céljai. Ilyeneket lehet olvasni:
" Pilisvörösvár társadalma a török idők után betelepedett német őslakosságra épül, melyet kiegészít a XX.sz. elejétől betelepült magyar lakosság " ….Az identitástudat megőrzése,továbbadása, az összetartozás erősítése. … Pilisvörösvár esetében nagy jelentősége van a sváb gyökereknek. „
Véleményem szerint ez az alaposan átgondolt, sok szakmai ráfordítással létrehozott tervjavaslat sem tartalmaz karakteres, egyértelmű választ arra a kérdésre, mi legyen városunk társadalmának, gazdaságának, megélhetési lehetőségének választott iránya a jövőben.
Szó esik itt a hagyományos kisipari tevékenységeken (kőműveskedés, kőfaragás,ács, asztalos) nyugvó szakmák erősítése támogatásáról.
Csakhogy vegyük észre, hogy mióta (több mint húsz éve) helyben is a szabad verseny érvényesül, mára itt is lezárult a verseny, és ki is fejlődtek a versenyképes nagyvállalkozók, azok is az automatizálásra alapozva ezzel együtt többnyire családi vállalkozásként működve, emiatt nem jelentősek munkaadókként városunk életében.
Egyébként is régi társadalmi jelenség a mezőgazdaság, majd az ipar, technologizáltsága, és ezzel együtt a benne foglalkoztatottak létszámának folyamatos csökkenése, ennek következtében a munkaerő folyamatos átvándorlása a szolgáltatási szférába.
Nehezen tudnék szolgálni a szolgáltatás definíciójával, azt azonban biztosan tudom, hogy a turizmus, idegenforgalmi vállalkozás, az.
Itt, a főváros nyugati kapujában, a közel kétmilliós nagyváros unatkozó,élményre, szórakozásra éhes lakói hosszú távú, és biztos piacot jelenthetnek egy idegenforgalomra, turizmusra berendezkedett szolgáltatási infrastruktúrának városunkban.
Van sikeres és követhető példánk a legrégebbi baráti településünkön, Wehrheimben, ahol majd harmincöt éve, egy földjeiből megélni nem tudó földműves, -megérdemli, hogy nevét megemlítsük: THEO ZWERMAN- kezdetben pónilovaglással, majd egy jól működő, szórakoztató parkban ma már évi egy millió látogatót fogadó Frankfurtit szórakoztat a bankváros szomszédságában, olyan viszonylatban, mint ahogy Vörösvár fekszik Budapesttől.
Még mindig nyitott a kérdés mi legyen az az idegenforgalmi vonzerő, téma, brand amivel ide vonzzuk a fővárosiakat?
A szomszéd Pilisszántó is fel tud mutatni egy jól sikerül példát, a múltjából előhalászott, csupán legendára, lelkes egyéni hiedelemre alapozva, némi spiritizmusra és egy közakarattal felépített kápolnára és néhány faragott stációra alapozott hírverés eredményeként nincs olyan nap, hogy üres lenne a Pilis tövében található parkoló.
Mennyire vonzó lehetne akkor városunk múltját bemutató látványosság, amely történelmi dokumentumokkal megalapozott, a csak megkeresésre, feltárásra váró VÁRAK.
A helyszínekről szóló hipotézis itt található:https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/botzheim-istv%C3%A1n-a-v%C3%B6r%C3%B6sv%C3%A1ri-v%C3%A1rak-keres%C3%A9s%C3%A9nek-t%C3%B6rt%C3%A9nete-legenda-helyett-megtekin/10200222670105827, és https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/botzheim-istv%C3%A1n-a-v%C3%B6r%C3%B6sv%C3%A1ri-v%C3%A1rak-keres%C3%A9s%C3%A9nek-t%C3%B6rt%C3%A9nete-folytat%C3%A1s/10200289148047734
Természetesen egy, vagy két feltárt várhelyszín nem fogja lekötni Budapest élményre éhes közösségét.
Különösen annak a tudatában, hogy a középkori várakat Magyarország szerte alapokig elhordták kőbányának használva azokat. Másrészt egy reneszánsz kori palánkvár maradványaiként legfeljebb a földfalait zsaluként biztosító tölgyfacölöpök a földben rothadt maradványaira számíthatunk, mint megtekinthető rekvizitumokra.
Hogyan tovább akkor a munkahelyterméssel, és megélhetéssel?
Így, a megismert és feltárt palánkvár alapjaira, vagy azok közelében már megépíthető egy archeológiailag hiteles palánkvár, mellesleg nem feltétlenül vörösre mázolva.
Ennek vonzerejére alapozva megvalósítható egy ARCHEOPFAD©, azaz „Történelmi Tanösvény©”,amelynek végcélja a török palánkvár, és a "Vörösvári csata"helyszíne.
Igen mert ilyen is volt, ráadásul - ami akkoriban ritkaságnak számított,-győztes csata, amely a korabeli gazdag írásbeli beszámolók alapján ma már virtuálisan hitelesen megjeleníthető. Baltavári Tamás történész általkidolgozott CAD támogatású módszerrel:http://index.hu/tudomany/tortenelem/2011/08/29/a_mohacsi_vesz_csak_a_diadalig/
A csata feltételezett helyszínéig (Pilisszántó határában és a Pilislábánál) vezető tanösvényről itt: http://botzheimistvan.freeblog.hu/archives/2011/12/28/Tortenelmi_Tanosveny_ARCHEOPFAD/található ismertetés egy vázlatos szinopszissal.
A történelmi emlékhelyek bemutatásának módja a CAD technika segítségével végigjárható „Történelmi Tanösvény©”
A CAD technika már megtekinthető az Aquincumi Romkertben.
A lényege egy a bemutatandó táj és benne a régészeti objektum képe egy kivetítőn látható ebbe vetítik,(keverik) be az objektum, épület, kastély, vár virtuális képét.
A történelmi tanösvény mentén tehát a megálló pontokon a hagyományos mázolt,lábakon álló tájékoztató, magyarázó táblák helyett, lealapozott, CAD támogatású eszközrögzítő asztal lenne a bemutatandó objektumra irányozva.
A látogatók vagy magukkal viszik az eszközt, vagy a helyszínen indítják be(csengő Euró érmék betáplálásával) Az eszközön ezután multimédiás módszerekkel látható a táj, benne az objektum virtuálisan megalkotott képe, hallható, az összes tudnivaló, ha kell csatazaj, halálhörgés, stb.
A vörösvári várak virtuális fantáziaképe a világhálón már idézett tanulmányban megtekinthető. Egy ilyen tanösvény feljebb leírt javaslatunknak megfelelően az egységesnek tekintett Vörösvári völgy kb 6÷8 km-es hosszában lehetne például a római útnyomvonalát követve kisebb kitérőkkel.
Ezzel a megélhetés és munkahelyteremtés rendben lenne, azonban a jól menő regionális szerepet is vállaló városban szükséges az intézmények helybiztosítása is.
Az Integrált Városfejlesztési Stratégia szerint:"Pilisvörösvár járási központként számos közhivatali szolgáltatás igénybevételét teszi lehetővé a környező települések számára, azonban a későbbiekben megkönnyítené a lakosok számára az ügyintézést, ha helyben működne pl. földhivatal, bíróság, munkaügyi központ stb. "
Ehhez viszont helyre, területre van szükség, mégpedig a városközpontban, ami valójában nincs.
Van ugyan néhány térnek elnevezett utcakereszteződésünk, (Fő tér, Hősök tere, Vásár tér,Templom tér,) ahol az utcák kereszteződése következtében éppen csak hely nincsen.
Most kellene távolba pillantani, és bátran kijelölni legalább egy tér, - jelenesetben a Fő tér bővítéséhez szükséges terület igénybevételéhez szükséges helyet, nagyvonalúan nem törődve, a helybiztosítás realizálásának módjával.
Ennek megoldásmódjára, - a Templom tér és a Fő tér összekapcsolására itt tettem javaslatot: https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/az-%C3%A9n-kis-kerek-vil%C3%A1gom/3190575559681
Igen ám, csakhogy a Fő téren átmegy a 10-es út!
Ezt igazándiból belátható időn belül, egy városon belüli eltereléssel lehet megoldani, amire itt tettem javaslatot: https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/v%C3%A9rszemet-kaptam/10201121255569902
Valójában ez sem megy országos források, - becslésem szerint kb. 6 milliárd Ft- igénybevétele nélkül.
Nos, hogy az országos szintű útberuházóknak kedvük legyen a dologhoz, a mainál kedvezőbb 10-es elkerülő út nyomvonalra tettem javaslatot, amely reálisabban tudja fogadni a jelenleg városunkon átzúduló 10-es út forgalmának több mint60%- át kitevő, Piliscsaba felől érkező részét. https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/ha-l%C3%BAd-legyen-k%C3%B6v%C3%A9r/10201121416853934.
Az új elkerülő 10- es út nyomvonal csatlakozásainak okán felveti az M 0-ás kőrgyűrű nyugati bezárásnak gondolatát,amire szintén tettem javaslatot:https://www.facebook.com/notes/istv%C3%A1n-botzheim/van-egy-fogad%C3%A1som/10201126564102612
Eddig, azokat a -az ezzel kapcsolatos felhívásra megküldött- javaslatokat foglaltam össze amelyekkel, bár a polgármesternek címzett levélben küldtem meg, mégsem találkoztam a munkaközi anyag áttanulmányozása során.
Végül egy téma amivel nem szívesen találkoznék a végleges anyagban.
Ez pedig Vörösvár mint sváb identitású városnak a svábság egységes célként történő meghatározása.
Lázasan kerestem a munkaközi anyagban azt a mondatot amellyel fenti állításomat illusztrálhatnám.
Nem találtam, annak ellenére, hogy az ez alkalommal újraolvasott, Integrált Városfejlesztési Stratégia világos és higgadt célkitűzései után a rendezési terv e munkaközi anyagában a svábság témáját félresiklásnak, vakvágánynak érzem.
Szerintem ebben a témában kristálytiszta, egyértelmű, világos megfogalmazásokkal kell operálnunk, ha nem akarunk a hazugságok évtizedek során kialakult mocsarában elmerülni.
Az első ilyen hazugság, hogy manapság létezik élő helyi anyanyelv amelyre településünk egységes identitástudata alapozható.
Ez a hajó az én szüleim (az1920-1930-as években születettek) generációjának kihalásával elment.
Márpedig manapság a gyermekeim és unokáim generációjának korát éljük.
Szüleink még az anyanyelv (az archaikus délnémet bajor nyelvjárás, és nem a sváb) valóban anyáktól való megtanulhatóságát élhették volna meg, ha nem abban a magyar nyelvű tengerben éltek volna nyelvi szigetként, amelyre őseink alig háromszáz éve érkeztek, és a szó szoros értelmében kötöttek ki többhetes, gyötrelmes Dunai vízi út után.
Ezzel a kikötéssel egyúttal az is eldőlt, hogy a német nyelvhez kötődő hovatartozás egyre inkább a belső, intim családi kérdés lesz.
Az új hazában való létezés egyre erőteljesebb, - az új hazába való integráció, annak lakóival való asszimiláció mellett lehetséges.
Európa szerencsésebb többnyelvű lakossággal kevert vidékein, a több szabadság megléte biztosította az anyanyelv megtartását, a mai napig, mint az Tirolban, a Benelux vidéken ma is gyakorlat.
A mi jobbágy őseinknek, nem hogy a nyelvi önállóság, de még a vallásuk megválasztása sem volt osztályrésze, mert földesurukat kellet követniük.
Amíg akkori mindennapjaikban saját közösségük – a földművesek-körében, saját nyelvi közösségben magyar nyelvismeret nélkül létezhettek, addig a kereskedésből, szakmunkából élőknek meg kellett tanulniuk a magyar nyelvet a magyar környezetben való fenntartásukhoz szükséges munkavégzéshez.
Ez az állapot – mármint az anyanyelv sérülésmentes továbbadása- még sokáig fenntartható volt az ország eldugottabb vidékein élő német ajkú közösségeinél, de itt nálunk a főváros jelentette kereskedelmi és munkaadói potenciál szinte kötelezővé tette minimum a kétnyelvűséget, de a biztos magyar tudást feltétlenül.
Az érzelmi befolyás további nyomást jelentett az asszimiláció felé.
A hétköznapi élet kapcsolatrendszere a magyarsággal alkalmanként szégyenérzetet okozott a hiányos magyar nyelvismeret okozta megaláztatásra, gúnyolódásra valóemlékezés következtében.
Erre még drasztikus politikai bélyegként társult a magyarországi németség kollektív bűnösként való beállítása, az elűzetés lebegtetése a háború után jó néhány évig, egyénenként pedig a hazai németség kvázi másodosztályú állampolgárként való kezelése szinte a rendszerváltoztatásig.
Ezzel csak a tényeket kívántam felsorolni, amelyek a teljes körű asszimilációt sorscsapás szerű módon idézték elő.
E tényeket nem figyelembe venni, meg nem történtnek tekinteni hiba, reménykedni a visszafordíthatóságában botorság.
Megélhetést, karriert építeni, netalán politikai tőkét kovácsolni a sváb identitásra hivatkozva, e tények elhallgatásával hazugságra építeni közösségünk ellen való bűn.
Mert közösségünket rombolja az etnikai bennfentességre valóhivatkozással/hivalkodással, mások kizárása városunk közösségéből.
Ennek a témának, - mármint a helyi németségnek (sváboknak) a szerepe a helyi társadalom irányításában- a megítélése relatív, a több mint háromszáz éves együttélés során többször változott.
A kezdeti több mint kétszáz év ebből a szempontból egyértelmű volt, az történt amit a svábok akartak (a mindenkori önkormányzatiságuk peremfeltételeinek korlátai között), mert egymás között voltak.
Hogy mi történt volna, ha így folytatódtak volna a történések, - mármint a hosszú idejű egymásköziség- azt megtapasztalhatta az ország irányítás a KuK Monarchia korában a Kárpátok néhány eldugott falujának genetikai fejlődésének -pontosabban visszafejlődésének- alakulásával, mert igencsak elszaporodtak az idióta gyerekek.
Ezt azután egy szakasz huszár kis időre való bekvártélyozásával oldották meg, és lám a következő években itt is tiszta tekintetű, minden szempontból egészséges gyermekek születtek.
Szerencsére Vörösváron a szénbányanyitás megelőzte a genetikai lejtőre lépést olyan békés történésekkel, mint az idegenekhez irányába a természetes szerelmi vonzódás, külső kulturális befolyás érvényesülése, így helyettesítve a snájdig huszárokat.
Még ekkor sem volt téma kié legyen a vezető szerep a község irányításában, mert az akkora a demokratikusra fejlődött önkormányzatiság (szabad választások, virilista rendszerben) békévé oldotta az esetleg keletkezett feszültségeket.
A tanácsrendszerben az ostobaság rendszerszinten nagyobb volt semmint helyben konfliktusokat okozott volna a két anyanyelvében különböző lakosság szembeállítása.
Különben is az a néhány, – kalapra tűzött tollként- a nyakunkba ültetett sváb tanácselnök szellemi kapacitása semmiképpen sem jelentett intellektuális fenyegetettséget a hasonló szinten vezetésben résztvevő - akkor már többségben lévő magyar lakosságnak.
Szóval tapicskoltunk az általános színvonaltalanságban.
A rendszerváltoztatás után megváltozott a helyzet.
A sváb identitásra való hivatkozás fegyver, eszköz lett, megélhetési lehetőség az egyébként versenyképtelen egyéneknél, vagy álca az egyébként hiteltelen,vagy zavaros múltukat ezzel leplező helyi politikusoknál.
Azonnal beépíthető hangzatos programcéllá vált a svábság, vagy annak támogatása. Biztos hatású volt, ha némi harcos utalás történt a korábbi kisebbségi sérelmekre, - amiket alkalmanként éppen a hivatkozó okozott kommunista kollaborálásával-, vagy szakmai vitákban mindig előkapható érvbunkóként funkcionált a kisebbségi „sanyarú” lét.
A most már többségben lévő magyar anyanyelvű lakosság csendes rezignációval és beletörődéssel figyelte ezt a méltatlan, a dominanciáért kaparó rivalizálást, a most már a kultúra, az egyesületi élet szintjén is folyó, kizárólagosságért hajtó, kisajátító törtetés.
Sorra jelentek meg a sváb kultúrára hivatkozó szórakoztatóipari vállalkozásra hajazó társaságok, akiknek a siker, a taps jelentette a természetes kiválasztó, műsorszám válogató közeget, és nem pedig a hagyományok megismerése, uram bocsá’ a tiszta forrás keresése.
Pedig bőven volt lehetőségük a helyszínen lehajolni német földön eredeti kultúra forrásaikhoz, hiszen még a kommunizmus időszakában kaptak meghívásokat falú ünnepekre, prominensek születésnapjára, ahol fontosabb volt a parázs hangulatteremtés, semmint ragaszkodás a tiszta forráshoz.
Nem is hajolt le senki szomját oltani a tiszta forrásnál, az eredetek helyszínén, annál inkább volt nyújtózkodás a LAGZI LAJCSIS szintű műsorok fizetségeként adott márkákért, amiről a kultúrcsoportok közemberei nem is mindig tudtak.
Ráadásul, ezek a botcsinálta önjelölt sváb kultúra pápák kulturális szellemi teljesítménye, mentális kapacitásának értékelése után a település józan értelmiségét totálisan kiábrándította a város közös kulturális életében való részvételtől.
A világos fogalomalkotás céljából fontosnak tartom itt szétválasztani a szórakoztatóipari céllal alapított gruppokat, amit ebben a vonatkozásban magánügynek kell tekintenünk, a hagyományőrzés fenséges álcája mögé rejtőzködő egyletektől, ami viszont közügynek számít.
Akik ráadásul a fiatalság körében is kifejtik ezt kultúr-pedofilizmussal felérő romboló tevékenységüket.
A leírt jelenségek nagy erkölcsi kárt okoznak ma a hiteles politikusainak, nemzetiségüket anyagi előnyszerzés nélkül vállalni kívánó, közéleti becsületes protagonistáinak akik a maguk természetes módján vállalják az igazi hagyományok őrzését, a viselet hordását, gyűjtését, bemutatását, csak egyszerűen szüleikre, nagyszüleikre emlékezve, őket és történelmi presztízsünket tisztelve.
A mostani helyzetben a svábság témáját nem emelném a rendezési terv témái, sem céljai közé. Különösen a megélhetési lehetőségek közé, mert beemelése éppen, hogy akadályozza, és nem szolgálja az Integrált Városfejlesztési Stratégiában kitűzött célt: " A társadalmi szférát érintő fejlesztések alapvetően a társadalmi kohézió megteremtését célozzák, a különböző helyzetű társadalmi csoportok közti kapcsolatteremtés lehetőségének megteremtésével,...”
Megvárnám, míg a kultúra helyi színvonal emelkedése eléri azt a nívót, amiben az említett jelenségek önmaguktól süllyednek el egy intellektuel áradás sodrásában, illetve míg az arra felkent, vagy a tiszta versenyben kiválasztódott lelkes szakemberek aprómunkájának eredményeként bartóki mélységű és alázatú hagyományőrzés várható.