Ismerjük ezt a mondást, meg van még egy sor hasonló, például, ha Isten becsuk egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot. Abban a szerencsében van részem, hogy megtapasztalhattam, mennyire igaz ez.
Elromlott a tévém. Nem teljesen, éppenséggel be lehet kapcsolni, de teljesen önműködővé vált, percenként váltogatja ötletszerűen a csatornákat, befolyásolni nem hagyja magát ebben, és közben a lámpák hunyorognak, ami arra utal, hogy valami elektromos katasztrófa készülődik a dobozban, ezért aztán úgy döntöttem, hogy végérvényesen kikapcsolom, mert van ugyan biztosításom, de télvíz idején nem lenne túl kellemes, ha leégne a ház.
Vehetnék mondjuk másikat, ötezerért már bárhol kapok hasonló minőséget, de mivel egy éven belül ez már a második tévé, amit kinyírtam, úgy döntöttem, hogy nem érdemlem meg. Valóban nem normális módon használtam, szinte folyamatosan működött szegény, nem, mintha örökké néztem volna, de megszoktam, hogy dünnyög a háttérben. Annyira hozzászoktam, hogy például aludni nem tudok tévé nélkül, legalább is elaludni, rákaptam, hogy kidőlök, elkezdek nézni valamit, amin aztán szépen elalszom.
A tévéhiányt valamivel pótolni kellett, ezért elkezdtem filmeket nézni online. Korábban ez nem volt szokásom, és nagyon elámultam, mekkora választék van, szinte bármelyik filmet megnézhetem akadályok nélkül. Az utóbbi időben félelmetes mennyiségű filmet néztem meg, mondjuk nagyon sok időt elvesz, mire kiválasztom a megfelelőt, de ha eldöntöm végre, hogy melyik legyen, akkor azt végig is nézem.
Tegnap egészen kivételes csemegére akadtam. Jób lázadása. Utána pedig maradtam Szabó Istvánnál, megnéztem a Napfény ízét, aztán Az ajtót, és egyik jobb volt, mint a másik.
Ennek az új passziónak csak egy hátulütője van, hogy ezeken a filmeken nem nagyon lehet elaludni, ezért most azt találtam ki, hogy amikor már tényleg aludni akarok, akkor elindítok valami akciófilmet, az garantáltan meghozza az álmokat.