Mostanában nemigen olvasgattam szépirodalmat, lírát. Valahogy úgy alakult a közelmúlt, hogy nem éreztem erre igényt -vagy nem tudom miért. Fogalmam sincs hogyan működik ez, de egyszer csak szükségem lesz a szép szavakra, keresni kezdem , mint ma délután.
A kimondhatatlan
A szíved majdnem megszakad
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.
Szabó Lőrinc