Kedves Rózsa!
Én, mint a társadalom, annak része és egyik mozgatórugója (mert nélkülem ez nem az a társadalom lenne, amihez közöm van), nem kiabáltam, nem sikoltoztam elmebetegségek fizikai végrehajtása után. Másképpen fogalmazva: nem én kiabáltam, stb., stb.
Nem követeltem a tanárok óraszámának növelését azzal, hogy bocsássanak el munkaerőt. Nem követeltem a nagyobb osztálylétszámot azért, hogy év végén kevesebb pedagógusnak kelljen venni köszönöm-szegfűt (amivel spórolok). Nem én kértem, hogy nem csak én ne tudjam megjegyezni a gyerek rengeteg osztálytársának a nevét, de ő se. Azt se követeltem ezzel együtt, hogy az oktatásra kijelölt tanár egyre kevesebb időt tudjon "pazarolni" gyermekem oktatására. Azt sem kértem továbbá, hogy a megemelt óraszámok miatt hulla fáradt tanárok magyarázzák el a még általuk is ismeretlen tananyagot az ismeretlen tankönyvekből, hulla fáradt diákoknak.
Nem követeltem rendőröket az iskola falai közé, hogy állandóan potenciális bűnözőnek, megbújt iskolakerülőnek, drogdílernek, kis hazudósnak tekintsék a gyerekemet, nem csak az utcán is, hanem most már az egyébként (általában) rácsos kapuval a külvilágtól elzárt intézményben. Nem én kértem, hogy gyerekem szavahihetőségét puszta megjelenésével bárhol megkérdőjelezzék, megjelenését pesona non grata-nak minősítsék és fizikai léte ellen karhatalmi erővel fellépjenek, pedagógiai képesítés nélküli közrendőrök.
Nem kértem, hogy megalázkodjam mindenféle kérvénnyel azért, mert igényt tartok a gyerekemre, szabadon rendelkezzek a szabadidejével, hogy ő szabadon rendelkezzen a szabadidejével. Hogy szabadon választhasson-választhassunk elfoglaltságot, bármilyen alantas is az Önök számára. És ha a szerencsétlen igazgató (aki akár csókos, akár nem) ellenkezik velem, attól rettegjen, hogy panaszt teszek róla a központban, ahonnan majd leszólnak (1960?). Illetve a központ engem fenyít meg, amivel a gyerek áhított és/vagy kötelező elfoglaltságát meghiusítja, ezzel jól megutálva az iskolát, a tanárt, a rendszert és végül engem, az apját, mert nem tudom elintézni.
Nem én sikítottam azért, hogy Önök semmibe vegyék, lenézzék és ezzel együtt általánosítsák szülői felkészültségemet, lehetőségeimet, létemet, jogomat, és egyáltalán.
Viszont ki kérem magamnak, hogy a fentiek alapján Önök engem, mint nemileg és erkölcsileg érett személyt semmibe vesznek, hülyének néznek és nem feltételezik rólam azt, hogy gyermekemnek én jót akarok. Sőt: állítólagos éretlenségemet törvénybe is foglalják, ezzel rögtön, eleve elrendelten kollektív bűnössé, született érdemtelenné tesznek szülői feladataim elvégzésére. Mi több, egyszerű tenyészállattá minősítenek, kinek csak annyi a dolga, hogy nemi úton újabb adózókat gyártson, miközben azok financiális szükségeit kötelező módon kielégítse.
Önök állatiasították a szülői és ezzel együtt a tanári intézményt, mezőgazdasági szintre konvertálva azt: gyermek=nyáj, nemileg érettek=fedezők és fedezettek, tanárok=pásztorok, Önök=földesurak, gazdák.
Nyugtassa az a tudat, hogy Ön, kedves Rózsa, csak az intéző, akitől hamarabb megszabadulnak a gazdák, mint a nyájtól.