Tudom tudom elege van már mindenkinek a télből. Mielőtt kiszaladunk belőle, és tudván hogy Magyarországon a tavasz jóval előbb köszönt be, (még emlékszem hogy a Március 15. ünnepélyekre rövid nadrágban mentünk elemiben), gondoltam írok egy “dicsérő” posztot a télről. Komolyan.
Ha Kanadában élsz jobb ha szereted a telet, Vancouver környéket kivéve ez jóval keményebb mint Magyarországon volt.
Bevezetőnek a hó November végén jön és Áprilisig nemigen tűnik el. Megjegyzem itt tavasz majd hogy nincsen. Májusban úgy nagy hirtelen nyárba vágunk át. Ez aztán (itt ahol élek) ugyanolyan meleg mint Budapesten volt. Az ősz az csodás, nem esős.
Na mondjuk nekem egy egyhónapos tél a 4 hónapos helyett untig elég lenne, de nem adatott. Mit lehet csinálni?
Síelni, korcsolyázni.
Már kisfiú koromban mentünk a budai hegyekbe síelni, szüleim síjét használván, fogassal fel, a Zugligetből haza. A lejtők (Normafa, Egyetemi) nem voltak művelve, nem volt felvonó, a háború előtti sík primitívek voltak, de sok ember csinálta, nagy élvezet volt.
Kanadába érkezvén rögvest vettünk síket. Még ezek az első legolcsóbb sík is annyira jobbak voltak mint az otthoniak, nem beszélve hogy a lejtőket boronáljak, havat csinálnak ha nem esik, nincsen jeges rész…szóval előszörre úgy tűnt hogy máról holnapra sokkal jobban síelünk mint azt gondoltuk.
Jöttek a gyerekek, a téli hétvégeken rutin lett hogy egyik nap síelni mentünk. Reggel ment a négy sí a VW hátára, ebéd pakolva, a másfél óra auto utat követte az egésznapos síelés, majd irány haza. A tavaszi iskola szünetekben a 6 órányira levő Montreál utáni nagyobb hegyekbe mentünk, vagy Vermont államába egy hetes sí vakációkra. Ezek amolyan Alacsony Tátra méretűek.
Csak jóval később jutottunk el Whistlerbe síelni, Vancouverhez van közel de fent a Sziklás hegységben. Rengeteg hó esik itt mert közel van a Csendes Óceánhoz és nincsn túl hideg se. Itt volt nemrégen a téli Olimpia. Fiatalabb fiam Hong Kongból jött át családostul síelni és itt találkoztunk. Két hétre egy 2 hálószobás lakást béreltünk közel a gondolához. Itt komoly síelés megy, alpesi kondíciók, “vége nincsen” lejtők olyan meredekek amit csak akarsz.
Nincsen jobb érzés mint egy ilyen lejtőn elindulni, meglovallni a gravitációt, érezni hogy kontrolálod, és a lejtő csak nem szűnik meg. Még, még és még…meg kell állni mert elfáradtál feleúton csak a lesiklásba! Ilyen high-t csak az autóversenyzés adhat, más sport nem!
De adaptáltunk itt egy másik téli sportot is, otthon kevesen csinálták, a sífutást. Ezt még nagyon nagy hidegben is lehet csinálni, mert az egész tested mozog és meleget generálsz. Nem úgy mint a lesiklásnál ahol ha nagyon hideg van a felvonón ülvén megfagysz. Másik előnye hogy ezt ingyen csinálhatod. Van itt sok természetvédelmi terület, kihajtasz, fél óra alatt ott vagy, aztán rajta, síelsz egy óráig majd vissza haza kis grappa vagy aquavit jól esik utána. Még maratonokra is jártam, ezeken 40 km-t is síeltem. Az út a legszebb téli kanadai tájakon vezet át, befagyott tavak, erdők, hóborította földek, közel a parasztok házaihoz az udvarukon át az istálló mellet megy az ösvény ahol a jószág gőzölög…úgy érzed mintha mesebeli fehér földön járnál….
Na az utolsó öröm a korcsolyázás. Bár annyira sosem voltam jó hogy hokizzam sokat korcsolyázunk. Itt Ottawában nagyon közel lakunk a Rideau csatornához amit télre a város egy hosszú korcsolya pályává alakít. 5.5 km egy irányban, öt perc séta házunktól. Hétvégeken lemegyünk, feltesszük a korit egy padon, a cipőt ott hagyjuk aztán csak megyünk, az emberek százával, valami nagyszerű látvány.
