Himnusz a fehér Trabanthoz
"Fehér Trabant. Hideg Trabant. Száll az úton egymaga.
Álmodozva s álmosan ül benne Mátyás bús hada.
Osztrák s német lámpafények csíkolóznak altatón,
Nem alszunk és nem beszélünk sötétedő hajnalon.
Nem közös már semmi bennünk, csak magányunk tűzfala,
Trabantban is megcsinálunk Amerika,
Új Haza.
Ahogy megyünk, ahogy megyünk, kiabál a szív szava:
Ne nézz hátra, anyád szeme sóbálvánnyá váltana,
Se előre, idegen szem kőbálvánnyá váltana.
Ettől leszünk majd erősek, úgy ahogy Isten Nyila,
Senkinek se kell soha.
Mindenki ellenszegül.
S mégis, mert már úgy feszül,
Sírva le kell csapnia."
Elnézést a szerzőtől, ha rossz a tördelés, sehol nem találtam meg írott formában, ezért hallás után írtam.
"Senkinek se kell soha.
Mindenki ellenszegül.
S mégis, mert már úgy feszül,
Sírva le kell csapnia."
Mint mikor a folyó vizet korlátok közé szorítják, s valahol ki kel törnie. Mert ki fog törni. Mert a víz az úr.
Vagy mint a fólia alá szorult buborék: ha lenyomom itt, feljön ott.