Sokan elvetik, még többen kritizálják az un. polgári demokráciát és annak intézményrendszer, TGM egyenesen azt állítja, hogy a liberális eszközök és intézmények a XIX. századba való visszalépést jelentik, s hogy a demokratikus ellenzék nem a haladást képviseli, a demokráciát magát kell(ene) értelmeznünk. TGM számára a „radikális demokrácia” jelenti a valódi értéket, ezen a közvetlen, részvételi, „bázis”-demokráciát érti, s ebből a szempontból értékel mindent – EU-t, jogállamot. Valójában hiányzik a demokrácia tartalmi értelmezése, ezért sokszor leragadunk a formáknál.
A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.
A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a (1) közjóérdekében nép (2) döntése.
- · aközjó[i]fogalma nehezen meghatározható, tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a társadalom távlati érdekét tekintjük annak, a szociális, környezeti, kulturális, gazdasági fenntarthatóságot.
- · a döntés[ii]: problémamegoldás, a cselekvési variánsok közüli választást jelenti.
A demagógia valós veszélye miatt ugyanakkor nem a népuralmat kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – mik a jó döntés feltételei. Lássuk be, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége – a döntéselmélettel foglalkozók szerint az egyszerű többségi szavazás az a módszer, mely a legkevésbé képes biztosítani, hogy jó döntések szülessenek. Ezért olyan eljárást kell találni, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül lehet és kell választani, az előnyök-hátrányok mérlegelésével, a felelősség vállalásával. Mindez alapuljon a társadalmi csoportok együttműködésén, konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – s még könnyű elképzelni, hogy működik a dolog, ha nyilvános a képviselőtestületi ülés, moderált és higgadt vita folyik a helyi honlapon arról, hogy mennyit is költsenek iskolára vagy útfelújításra – s ezek fedezetére mennyivel emeljék a helyi adókat. Ebben az esetben valóban jó és közös megoldás születhet, mivel a döntésben résztvevők tudása, ismeretanyaga azonos vagy hasonló, vagyis szimmetrikus.
Alternatív – és demagóg – pártok a közvetlen demokrácia hívei, a hagyományos pártok képviselői pedig a közvetett, parlamenti demokráciát vallják és részesítik előnyben. Bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy népszavazás, netán a költségvetés esetében mennyire aszimmetrikus a szakértők, politikusok, polgárok tudása – s valódi demokrácia helyett a demagógiát, vagy akár a zsarnokságot segítenénk csak elő a döntéselméleti szempontból legkevésbé megalapozottnak tartott többségi szavazással. A részvételi demokrácia gyakorlásának vannak sikeres mintái[iii]– de szükség van a képviseleti demokráciára is. A liberális parlamenti – de bármilyen - demokrácia is csak ott működőképes, ahol demokraták vannak. Legalább annyira azok, hogy képesek legyenek akár saját hatalmuk korlátozására, belátva, hogy a hatalommegosztás egy másik ciklusban éppen az ő érdekük lehet.
Ugyanígy belátható, hogy a választók tudás-aszimmetriájának csökkentése közös érdek: a több párt jobb, mint az egy – de a demagógia-spirál elkerülését még jobban szolgálja, ha civil és független szakértők értékelik a programjaikat, tevékenységüket[iv], s nem álságos konzultációkkal, népszavazásokkal, hanem valódi nyílt demokráciával (open democracy[v]) válik a döntések részesévé az állampolgár.
Valójában TGM is tisztában van a fentiekkel, amikor a mai hatalom „közösségi” retorikával való visszaélésére – vagy más oldalról a radikális demokrácia működési feltételeire – műveltség, ismeretek, időbeli ráfordítás – hívja fel a figyelmet. Amikor a közvetlen vagy a képviseleti demokráciáról beszélünk, érdemes néhány elvi és gyakorlati szempontot figyelembe vennünk.
A. 7-9 fős az a nagyság, ahol biztosítható mindenki közvetlen és egyenlő részvétele– ennél nagyobb létszám, pl. max 30 fő esetében vagy a dolgok szétesésével, kezelhetetlenné válásával kell szembesülnünk – vagy már strukturált megoldásokra van szükség. (Előterjesztések, szerepek, korlátozó szabályok). A létszám növekedésével a szervezeten belüli kapcsolatok, így a lehetséges interakciók száma exponenciálisan növekszik.
B. Fegyelmezettséget, a játékszabályok betartását követelik meg azok az un. nagycsoportos technikák, melyekkel több száz fős csoport is hatékonyan, viszonylag rövid idő alatt alakíthatja ki a közös véleményét – de ez már formailag ellentmond annak a „demokratikus” elvnek, hogy mindenki a plénum előtt fejtse ki a véleményét – ezért azután a gyakorlatban ez a hozzászólások korlátozásához, illetve a véleményvezérek háttérben történő alkudozásához, egyezkedéséhez vezet.
C. A gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogynagyjából 3000 fősaz a közösség, melynek tagjai még ismerhetik egymást (de legalább az egyes területek kulcsszereplőit, a napi vagy munkakapcsolatban lévőket, stb). Vagyis ekkorának becsülhetjük az önkormányzatiság első szintjébe tartozók körét, ahol elvárható, hogy mindenki megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a döntésekhez – illetve ahol az eltérő ismeretszint még nem vezet feltétlenül konfliktushoz. Ezért ezt tekintem az önkormányzatiság 1. szintjének.
D. A hazai fogalmak alapján a következő szint egy vidéki kisváros, mely (funkciójában) környéke központja, közvetlen környéke elsőszámú felvevő helye – pl élelem, ipari és szolgáltató tevékenységek munkaereje - s szolgáltató/ellátó központja, legyen az gimnázium, orvosi szakellátás, államigazgatási helyi intézmények, mozi, étterem, stb. Ahhoz, hogy megjárjuk az oda-vissza utat, ne legyen szükség egy egész napra. Szerencsés esetben egy város vonzáskörzetével együtt alkothatja a járást vagy kistérséget. Ez az a keret, ahol koordinálni érdemes a hulladékkezelést, a közmű-ellátást, ahol értékelni lehet és érdemes a közszolgáltatásokat. Az országon belül is jelentős eltérés van a település-szerkezetben, ezért 10-60 e fő lehet egy város és átlagos vonzáskörzete, s ezt tekinthetjük az önkormányzatiság 2. szintjének.
E. Magas szintű ellátási központok - régiók - moderált állampolgári részvétel: Legyen egyetem és főiskola, széles kulturális kínálat színházzal, legyen integrált és magas szintű egészségügyi ellátás. Legyen kapcsolódás a gyorsforgalmú közlekedéshez, 1 napon belül oda-vissza elérhető legyen bármely intézmény. A központ területén belül legyen értelme a közösségi közlekedés optimalizálásának (közút vs vasút), ezen belül közvetlenül hatnak a kiemelt fejlesztések (munkaerő, helyi kkv-k kapcsolódása, stb.) A már kialakult struktúrákhoz igazodva kb. 100 km-es átmérőben 1,5-3 millió ember alkothat 1-1 életképes régiót. Jellegzetes döntések: költségvetés (delegált és /vagy bevételi források alapján) regionális közlekedési hálózat optimalizálása; szociális- és működési keretek elosztása; regionális közmű- és szolgáltatásfejlesztési projektek jóváhagyása; regionális közmű- és szolgáltatás felügyelete és /vagy működtetése; EÜ, oktatás, kulturális költségvetés jóváhagyása. Ezen a szinten már nélkülözhetetlen a hiteles szakértelem, a demagógia kizárása a civil és szakmai kontroll alapján.
F. "Nagyvilág" -polgári nyilvánosság. Jellemzője a világrendszerek léte és hatása, ahol az üzleti-gazdasági élet átnyúlik a politikai határokon, s nemzeti keretek közt nem szabályozható. Jellegzetes döntések: az egész Földre kiterjedő kontroll- és szabályozás
A fenti tagolást nem tartom olyan törvényszerűségnek, mely minden helyzetre alkalmazandó és alkalmazható, de ez alapján belátható, hogy milyen korlátai vannak a „radikális demokráciának”. A fentiek alapján belátható, hogy időigényes egy ilyen vita lefolytatása, a döntéshozatal – azonban jogos igény, hogy biztosítható a tömeges részvétel, az átláthatóság és az objektivitás. Mindezekből az is következik, hogy a közvetlen részvétel felől egyre inkább a delegálásos demokrácia felé kell elmozdulni, az alapelvek azonban – nyíltság, átláthatóság, objektivitásra törekvés – nem változnak. Ugyancsak a delegálásos megoldás kerül előtérbe, amennyiben szűk időkeret áll rendelkezésre. S akkor lehet kiszélesíteni az állampolgári részvételt s alkalmazni az állampolgári részvétel formáit – ha elfogadjuk, mi is az a közjó, s ha megtanuljuk, hogy a döntések milyen felelősséggel is járnak. Addig azonban a népszavazás csak a szimpátia mérésére alkalmas – ami a döntések helyettesítésére felelőtlenség. A radikális demokrácia pedig – szándék és törekvés.
[i]http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%B6zj%C3%B3.html
[ii] Zoltayné Papp Zita: Döntéselmélet
[iii]http://patyicivil.hu/wp-content/uploads/2010/05/reszveteli_koltsegvetes.pdf