Csizmadia Ervin kérdezi: Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? (ÉS 2013.04.05.) Az íráshoz kapcsplódó véleményemet már kifejtettem:
http://geo.nolblog.hu/archives/2013/04/19/Mi_legyen_a_magyar_demokracia_alapja/
Tekintve, hogy azóta írására már született reakció (Lendvai Ildikó: Részvétel és képviselet, ÉS 2013.05.03.), erre reagálok, "másodközlök":
Az eddigiekkel nem ellentétes Lendvai írása – a szerző korábban már írt hasonló témában (A konszolidáció előfájásai, 2012.08-31). Mostani írása azonban nem teljesen az eredeti felvetésre reagál - mely alapvetően a horizontális kohézió hiányát szeretné felszámolni - hanem a vertikális integrációt, a közvetlen és a részvételi (deliberatív) demokráciát ajánlja figyelmünkbe. Ez nagyon hasonlít mindarra, amit Marosán György libertárius paternalizmus-nak nevez (Minek néz bennünket Orbán Viktor, ÉS, 2013.03.01.). Értve a szándékot és a célt, érdemes egy elvi alapvetést tenni: bár formailag lehet, hogy a deliberatív demokrácia felülről indított kiterjesztés – valójában azonban a valódi demokrácia kialakításának a módja. Hogy ezt belássuk, ahhoz tisztáznunk, újraértelmeznünk kell régóta használt fogalmakat.
A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.
A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a (1) közjóérdekében nép (2) döntése.
- · aközjó[x]fogalma nehezen meghatározható, tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a társadalom távlati érdekét tekintjük annak, a szociális, környezeti, kulturális, gazdasági fenntarthatóságot.
- · a döntés[xi]: problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti.
A demagógia valós veszélye miatt ugyanakkor nem a népuralmat kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – mik a jó döntés feltételei. Lássuk be, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége – a döntéselmélettel foglalkozók szerint az egyszerű többségi szavazás az a módszer, mely a legkevésbé képes biztosítani, hogy jó döntések szülessenek. Ezért olyan eljárást kell találni, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül lehet és kell választani, az előnyök-hátrányok mérlegelésével, a felelősség vállalásával. Mindez alapuljon a társadalmi csoportok együttműködésén, konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – s még könnyű elképzelni, hogy működik a dolog, ha nyilvános a képviselőtestületi ülés, moderált és higgadt vita folyik a helyi honlapon arról, hogy mennyit is költsenek iskolára vagy útfelújításra – s ezek fedezetére mennyivel emeljék a helyi adókat. Ebben az esetben valóban jó és közös megoldás születhet, mivel a döntésben résztvevők tudása, ismeretanyaga azonos vagy hasonló, vagyis szimmetrikus.
Alternatív – és demagóg – pártok a közvetlen demokrácia hívei, a hagyományos pártok képviselői pedig a közvetett, parlamenti demokráciát vallják és részesítik előnyben. Bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy népszavazás, netán a költségvetés esetében mennyire aszimmetrikus a szakértők, politikusok, polgárok tudása – s valódi demokrácia helyett a demagógiát, vagy akár a zsarnokságot segítenénk csak elő a döntéselméleti szempontból legkevésbé megalapozottnak tartott többségi szavazással. A részvételi demokrácia gyakorlásának vannak sikeres mintái[xii]– de szükség van a képviseleti demokráciára is. A liberális parlamenti – de bármilyen - demokrácia is csak ott működőképes, ahol demokraták vannak. Legalább annyira azok, hogy képesek legyenek akár saját hatalmuk korlátozására, belátva, hogy a hatalommegosztás egy másik ciklusban éppen az ő érdekük lehet.
Ugyanígy belátható, hogy a választók tudás-aszimmetriájának csökkentése közös érdek: a több párt jobb, mint az egy – de a demagógia-spirál elkerülését még jobban szolgálja, ha civil és független szakértők értékelik a programjaikat, tevékenységüket[xiii], s nem álságos konzultációkkal, népszavazásokkal, hanem valódi nyílt demokráciával (open democracy[xiv]) válik a döntések részesévé az állampolgár.
Szintek és gyakorlat
Az alábbiakban az egyes szinteken működőképes demokrácia-gyakorlási módok lehetőségét vizsgálom – s nem foglalkozom most azzal az egyébként meghatározó jelentőségű témával, hogy az egyes szintekre milyen tevékenységeket, hatásköröket – s természetesen ezzel együtt anyagi forrásokat kell delegálni.
1.Helyi önkormányzatKözvetlen tapasztalat és befolyás
A gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy nagyjából 3000 fős az a közösség, melynek tagjai még ismerhetik egymást (de legalább az egyes területek kulcsszereplőit, a napi vagy munkakapcsolatban lévőket, stb).
Vagyis ekkorának becsülhetjük az önkormányzatiság első szintjébe tartozók körét, ahol elvárható, hogy mindenki megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a döntésekhez.
Jellegzetes döntések: szociális segély- és támogatás, fogyasztói értékelés,
Ezen a szinten megállapítható a tényleges szociális helyzet, működhet az egymásra figyelő s egymást segítő támogatási rendszer; érvényesíthető a közvetlen befolyás az együttélési normák betartására. Eldönthető a buszmegálló legjobb helye, eldönthető, hogy az iskola vagy az önkormányzat ablakát kell-e kifesteni, egy kisbuszt kell-e venni a diákok, betegek utaztatásra, vagy megoldható a „telekocsi”.
2.Mitől város a város, kistérség a kistérség?állampolgári részvétel
Egy város (funkciójában) környéke központja – közvetlen környéke elsőszámú felvevő helye – pl élelem, ipari és szolgáltató tevékenységek munkaereje - s szolgáltató/ellátó központja, legyen az gimnázium, orvosi szakellátás, államigazgatási helyi intézmények, mozi, étterem. Ahhoz, hogy megjárjuk az oda-vissza utat, ne legyen szükség egy egész napra. Szerencsés esetben egy város vonzáskörzetével együtt alkothatja a járást vagy kistérséget. Ez az a keret, ahol koordinálni érdemes a hulladékkezelést, a közmű-ellátást, ahol értékelni lehet és érdemes a közszolgáltatásokat.
Az országon belül is jelentős eltérés van a település-szerkezetben, ezért 10-60 e fő lehet egy város és átlagos vonzáskörzete, s ezt tekinthetjük az önkormányzatiság 2. szintjének.
Jellegzetes döntések: költségvetés; iskola vagy mozi kifestése; helyi sportkör támogatása; szociális keretek elosztása; munkahelyteremtő programok felügyelete/támogatása; pedagógusi, háziorvosi pályázatok értékelése; közösségi- és szociális munkaprogramok jóváhagyása; helyi adók kivetése – megjelenik a szakértelem szükségessége.
3.Magas szintű ellátási központok - régiók -moderált állampolgári részvétel
Legyen egyetem és főiskola, széles kulturális kínálat színházzal, legyen integrált és magas szintű egészségügyi ellátás.
Legyen kapcsolódás a gyorsforgalmú közlekedéshez, 1 napon belül oda-vissza elérhető legyen bármely intézmény.
A központ területén belül legyen értelme a közösségi közlekedés optimalizálásának (közút vs vasút), ezen belül közvetlenül hatnak a kiemelt fejlesztések (munkaerő, helyi kkv-k kapcsolódása, stb.)
A már kialakult struktúrákhoz igazodva kb. 100 km-es átmérőben 1,5-2,5 millió ember alkothat 1-1 életképes régiót.
Jellegzetes döntések: költségvetés (delegált és /vagy bevételi források alapján) regionális közlekedési hálózat optimalizálása; szociális- és működési keretek elosztása; regionális közmű- és szolgáltatásfejlesztési projektek jóváhagyása; regionális közmű- és szolgáltatás felügyelete és /vagy működtetése; EÜ, oktatás, kulturális költségvetés jóváhagyása. Ezen a szinten már nélkülözhetetlen a hiteles szakértelem, a demagógia kizárása.
4."Nagyvilág" -polgári nyilvánosság
Jellemzője a világrendszerek léte és működése, ahol az üzleti-gazdasági élet átnyúlik a politikai határokon, s nemzeti keretek közt nem szabályozható.
Jellegzetes döntések: az egész Földre kiterjedő kontroll- és szabályozás az erőforrások felhasználásáról, a fegyverkezés ellenőrzése, regionális fejlesztési programok, Tobin-adó beszedése, stb. Ma örülhetünk, ha fellélegezhetünk, mert elfogadták az EU költségvetését, ha ésszerű kompromisszumokat kötnek az ENSZ-ben, vagy sikerül békét kötni egy háború után. Sokak természetes igénye, hogy beleszóljunk a világ dolgaiba – de erre az alapján kerülhet sor, ha megtanultuk a az 1 - 3 szinteket alkalmazni.
A fentiek alapján belátható, hogy időigényes egy ilyen vita lefolytatása, a döntéshozatal – azonban biztosítható a tömeges részvétel, az átláthatóság és az objektivitás.
Mindezekből az is következik, hogy a közvetlen részvétel felől egyre inkább a delegálásos demokrácia felé kell elmozdulni, az alapelvek azonban – nyíltság, átláthatóság, objektivitásra törekvés – nem változnak.
Ugyancsak a delegálásos megoldás kerül előtérbe, amennyiben szűk időkeret áll rendelkezésre. S akkor lehet kiszélesíteni az állampolgári részvételt s alkalmazni az állampolgári részvétel formáit – ha elfogadjuk, mi is az a közjó, s ha megtanuljuk, hogy a döntések milyen felelősséggel is járnak. Addig azonban a népszavazás csak a szimpátia mérésére alkalmas – ami a döntések helyettesítésére felelőtlenség.
Persze, távol vagyunk attól, hogy ezzel megmondtuk volna a tutit:
- Mi van akkor, ha a közjó alapértékeiben sincs egyetértés?
- Bárhogyan is szervezzük, a konkrét vitákban kevesen vállalnak aktív szerepet – hisz a választásokon is max. 70 %-os a részvétel: mikor fogadhatjuk el megbízhatónak, reprezentatívnak egy társadalmi vita eredményét? Számomra elfogadható, amit Marosán György a demokrácia 5.0. verziójának nevez.
- Az egész gondolatmenet az un. nyugati kultúrán, az egyéni jogokon alapszik. De mi a helyzet ott, ahol mások az erkölcsi alapok? (Iszlám, buddhizmus – vagy a természeti vallások esetén).
- Hogyan rendezzék el dolgaikat az eltérő kultúrákat reprezentáló államok?
Persze, mindez nem mondathatja, hogy ne tegyük a dolgunkat.