Mindig is tudtam, hogy skandináv típus vagyok: ez a vasárnapi Vivicittán is bizonyítást nyert. A koranyári forró idő igencsak megnehezítette a távot (Városvédő Futás: 10km), legalábbis nekem. Ettől még persze az eredmény tisztes, a helytállás becsülendő, a teljesítmény büszkeségre okot adó. (Különösen azután, hogy később, délután sorra láttam kifulladni a tizenéveseket a 3,2 K-s minicittán, az én futamom végén pedig egy fiatalembert mentő vitt el a célegyenes előtt...) Sokszor és sokféleképp letoltam már a 10 kilométert, az utóbbi napok azonban valahogy nem kedveztek a ráhangolódásnak, ráadásul két nappal a verseny előtt a "laza átmozgatás" is lihegős sétában végződött. Mégis, a 10K alapvetően az én távom, ha nem is triatlonista szintidőn belül, de vállalható időkeretben tudom - szinte bármikor - teljesíteni. A rajtszámom alapján - valamit rosszul írtak fel a nevezéskor - az ötperces ezreket futók közül kellett indulnom, ami persze nyilvánvalóan nem az én csoportom, de kicsit hátrébbsorolva magam, végül így is a mezőny közepéről indultam; ezzel legalább kis időt nyertem a mumus záróbusz előtt. Az első három kilométer (hozzám képest mindenképpen) gyorsan elment, hatperces tempóval osontam, a meleg és a versenydrukk, meg a tömegflow viszont a pulzusomat folyamatosan 175 körül tartotta, ami azért a szívroham előszobája. Az Árpád-hídon belegyalogoltam egy kicsit, hagytam, hogy a szél lehűtsön, a pulzusom pedig rendes tartományba kerüljön; utóbbi viszont nem történt meg. Végül a szokásos mackó-stílusban toltam végig, helyenként totyogósra váltva. A rakparton igazi fülledtség volt, a vízes standokon a nyakamba öntött pohár hideg víz pár percre megmentett az idő előtti kifulladástól. A Parlament előtti visszafordító után, immár a Margit-hídra tartva megláttam a szembejövő záróbuszt, pökhendien grimaszoltam is neki; mintha számítana. Nem érsz utol, bameg, ha-ha. A Margit-hídon ismét hűsítő szellő segített, az utolsó kilométereken pedig egy előttem futó vak kolléga és segítője adta a tempót. A befutó már jól esett, az 1:19:09-es bruttó idő nem olimpiai teljesítés, de adott körülmények között elégedett vagyok vele. Futottam már ennél jóval gyorsabbat is, de a lényeg ezúttal a tisztes beérkezés, a versenyközeghez való szoktatás, a záróbusz elkerülése volt. Az őszi, második félmaratonhoz vezető út egyik újabb állomása. Ez is megvolt. Hipp-hipp.
